Az izsáki Ezüst Gólya Nyugdíjas Klub megalapításának negyedszázados évfordulóját ünnepelte 2019. március 30-án az Izsáki Sportcsarnokban. A nyugdíjas klubok hagyományos találkozójára időzített rendezvényen, a társ klubok mellett, az önkormányzat és támogatók képviselői is helyet kaptak.

-Hirdetés-

Mondok József polgármester köszöntőjében felelevenítette a megalakulás körülményeit. Külön kiemelte: „A klub működésének negyedszázada alatt megmutatta, hogy a nyugdíjas lét nem kell, hogy passzivitásba vigye az embert. Hanem akár az élet egy újabb, szép időszaka is kezdetét veheti ezzel, ha vannak hozzá megfelelő társak. A klub közössége sokat segít abban, hogy ennek a szakasznak a szépségeit gyorsan megtalálják a frissen nyugdíjas korba lépők, ugyanúgy, ahogyan a régebbi tagok. Talán ez az egyik legnagyobb erénye, és értéke ennek a közösségnek.” Munkájuk elismeréseként, Izsák város önkormányzata nevében kilenc alapító tagnak, akik az alapítás óta folyamatosan benne vannak a klub életébe, adott át oklevelet és egy csokor virágot.

A társ klubok vezetői és a felszólaló vendégek a gratuláció mellett őszinte szívvel ismerték el, ilyen jó közösséggel öröm együtt tevékenykedni. A jubileum alkalmából emlékszalagot kötöttek a klub zászlajára. A klub tagsága egy-egy festménnyel és virágcsokorral fejezte ki hálás köszönetét a klubot vezető Árvai Istvánné Marikának, és a pénzügyek kezelőjének, Rácz Sándornénak. Árvainé klubvezető személyes hangvételű szavakkal és virággal, pezsgővel köszönte meg a munkájukat a vezetőség tagjainak. A köszöntések végén az ünnepség résztvevői égő gyertyák fénye mellett emlékeztek azokra, akik már nem lehetnek közöttük.

Az ünnepi ebéd megkezdése előtt táncos és énekes műsorral tették vidámabbá a hangulatot. A meglepetésként megérkező dr. Klement Zoltán, a Dankó rádió szerkesztő műsorvezetője bejelentette, hogy a délután kettőtől ötig tartó „Szív küldi szívnek” című élő kívánság műsort innen, az izsáki sportcsarnokból fogják közvetíteni!

A 25-éves évfordulóra készült hatalmas torta felvágása és a pezsgős koccintás után kezdődött az elmaradhatatlan táncos mulatság. Mindeközben, a sportcsarnokban felállított rögtönzött stúdióban, folyt a Dankó rádió élő kívánságműsora. A nóták küldése mellett, a megszólaló vendégek révén, a rádióhallgatók is részesei lehettek a 25-éves jubileum felemelő hangulatának.

-Faragó Gábor-

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (53 db kép)
MEGOSZTÁS