Katasztrófavédelmi Ifjúsági Járási Versenynek adott otthont április 2-án a kiskőrösi Közúti Múzeum. Az eseményen a kiskőrösi járás általános iskoláinak 8 csapata mérte össze erejét. A felmenő rendszerű verseny járási győztese a megyei döntőben szerepelhet.
A résztvevők elméleti tesztlap kitöltésével kezdték a versenyt, amely során a katasztrófavédelemmel kapcsolatos kérdésekre kellett válaszolni. A csapatoknak 4 gyakorlati állomást is teljesíteniük kellett.
Az 1. állomásnál puttonyfecskendővel kellett céltáblába lőni vizet, illetve az egészségügyi ismeretek kerültek előtérbe, mint újraélesztés vagy egy sérült ellátása.
A 2. állomásnál kockákból raktak ki a fiatalok egy veszélyt jelző táblát és ismertetni kellett, hogy mi a teendő, amikor ilyet látnak. Ugyanitt hétköznapi használati tárgyakból 11 olyan eszközt kellett kiválasztani, amit katasztrófahelyzet esetén magukkal vinnének.
A 3. állomásnál a homokzsákok használatának megfelelő gyakorlatát kellett bemutatni.
A 4. állomásnál egy tűzoltóautó volt, ahol az eszközöket kellett felismerni és megnevezni, valamint „mocsárjárás” szerepelt a végrehajtandó feladatban.
Eredmények:
1. Bócsa – „Boróka” csapat (204 pont)
2. Bócsa – „Bogár Imre” csapat (195 pont)
3. Izsák – „Zsákok” csapat (182 pont)
4. Császártöltés – „Bánátis Bajnokok” (165 pont)
5. Kiskőrös – „Kevi” (163 pont)
6. Soltvadkert – „Bástya” (159 pont)
7. Császártöltés – „Bánátis Hősök” (157 pont)
8. Császártöltés – „Császártöltési Végzősök” (148 pont)

-Hirdetés-

Filus Tibor

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (30 db kép)
MEGOSZTÁS