A korábbi éveknek megfelelően az idén tavasszal is lakossági fórumokra várják Kiskőrösön az érdeklődőket. A városban 8 önkormányzati képviselői választókerület van, melyek közül a 4. számú két nagyobb területet ölel fel.
Sokan vettek részt az erdőtelki részen élőknek megtartott eseményen, amelynek az Erdőtelki Óvoda adott otthont. Az érdeklődőket Gmoser András önkormányzati képviselő köszöntötte, aki mellett Domonyi László polgármester és a rendőrség részéről a közlekedésrendészeti osztály vezetője Kothencz Zoltán alezredes volt még jelen.

-Hirdetés-

Az eseményen Gmoser András elmondta, hogy az utóbbi években sokat fejlődött Erdőtelek, ahol egyre többen laknak. Az itt élők nagyrészt mezőgazdasági termeléssel foglalkoznak, ezért a külterületi földutak karbantartása folyamatos odafigyelést igényel. Megemlítette, hogy a néhány éve életre keltett óvodai szülők-nevelők bálja idén is nagy sikert aratott, és a továbbiakban is szeretnék megszervezni. A Diófa utcában gondot jelentett, hogy a villamos áram feszültség rendszeresen ingadozott, mely észrevétel jelezve lett a szolgáltatónak és itt kicserélték a fővezetéket, valamint oszlopokat is, amivel a probléma is megoldódott. Ígéret van arra is, hogy a közeljövőben a Diófa utcában 250 méter hosszan kiépül a gázvezeték is.
27 gyermek az Erdőtelki Óvodában
Az Erdőtelki Óvodában történt fejlesztésekről az intézmény vezetője Csővári Andrásné Gitta elmondta, hogy az épület új tetőt fog kapni, melynek cserepei már az óvoda udvarán vannak. A szülők-nevelők báljának szervezését három évvel ezelőtt kezdték el a szülők kezdeményezésére. Az ebből származó bevételt minden esetben az óvoda fejlesztésére fordítják. Ebből az összegből tudtak vásárolni egy kültéri kosárlabda játékot, és a szülők még szeretnének egy nagyobb értékű udvari játékot is vásárolni a továbbiakban.
Az önkormányzat támogatásával került az idén az óvodai udvarra egy láncos lépegető, és szeretnének babaházat is vásárolni még. Jelenleg 27 gyermek jár az óvodába és az Erdőtelekre kiköltözött sok fiatalt nézve valószínűleg ez a létszám nem fog csökkenni.
Büntetőeljárás a kutya gazdája ellen
A város gazdálkodásáról, költségvetéséről és a megvalósítandó tervekről Domonyi László tájékoztatta a lakosokat. Felhívta a figyelmet a közösségi együttélés szabályait tartalmazó önkormányzati rendeletre, amelyet közterület-felügyelő ellenőriz folyamatosan. Kiemelte a parkolás rendjének betartását, mely esetekben a szabálysértők bírságra számíthatnak.

Megemlítette, hogy az önkormányzat számára nagyon fontos feladat az Erdőtelki Óvoda épületének fejlesztése, melyet folyamatosan, több lépcsőben szeretnének végrehajtani.
Ennek egyik lépéseként felújítják a teljes tetőszerkezetet és új cserepezést kap az épület. Bejelentette, hogy a Budai Nagy Antal utcában megépítendő új városi óvoda közbeszerzési eljárása lezárult, és így már minden adott ahhoz, hogy a konkrét munkálatok is rövidesen elkezdődjenek.

Beszélt az ebtartás szabályairól, amellyel kapcsolatban a napokban fordult elő egy furcsa eset. Egy kiskőrösi személy a póráz nélkül sétáltatta kutyáját a kerékpározása közben, amikor az eb elkapott egy macskát. A kutya szétmarcangolta a macskát – a cica tulajdonosának ingatlanja előtt – melyet egy térfigyelő kamera is felvett.
Az ügy kapcsán a sértett a kutya tulajdonosát feljelentette, aki ellen vizsgálat és eljárás indult, mert az eb közterületen való sétáltatásának szabályait szinte mindenben megszegte. Elhangzott, hogy közterületen kutyát kizárólag pórázon és szájkosárral lehet sétáltatni.
A mozgáskorlátozott parkolóban való megállás 50 ezer forintba kerülhet
A lakossági hozzászólások, észrevételek során hangzott el, hogy az Ökördin lakók szeretnének játszóteret és valamilyen változást abban, hogy az ottani aszfaltút állapota javuljon.
Kérték, hogy a buszmegálló körüli környezet rendezettebb legyen, és a földutakat tegyék járhatóvá. A Sivány dűlőben, az Ökördi úti kanyarnál lakók közvilágítás kihelyezését is kérték. A közvilágítással kapcsolatban hangzott el, hogy a külterületi részekre napelemes lámpákat szeretne vásárolni az önkormányzat, melyek akár egy térfigyelő kamerát is tudnának üzemeltetni. Jelenleg a berendezés Márki Levente kiskőrösi vállalkozó és a napelemes lámpákat gyártó cég közös fejlesztésében van elkészülőben.

Elhangzott, hogy a városban a mozgáskorlátozott parkolóhelyeket illetéktelen személyek használják, így az erre jogosultak hátrányos helyzetbe kerülnek. A rendőrség részéről elmondta Kothencz Zoltán, hogy a mozgáskorlátozott parkolókat rendszeresen ellenőrzik és a szabálysértési díjtétele ennek fix, 50 ezer forintos bírságot tesz ki.

Megemlítette Domonyi László, hogy a körzeti rendelőintézet udvarában 12 új parkolót alakítottak ki, amivel remélhetőleg jobb lesz az épület megközelíthetősége. Felmerült igényként, hogy az Erdőtelki út mentén a „hobbik” tulajdonosai szeretnék, ha rácsatlakozhatnának az ivóvíz hálózatra. Erre van is lehetőségük az igénylőknek, melyet az önkormányzat 50 %-os támogatásával lehet megvalósítani.

„Szemetelni tilos!” tábla kihelyezését kérték az Ökördin lakók, akik elmondása szerint a Vadászház környékén illegális szemétlerakó kezd kialakulni. A lakosok felhívták az önkormányzat vezetőinek figyelmét az elhanyagolt, gazos, ápolatlan külterületi ingatlanokra, melyekkel kapcsolatban intézkedést kértek. Komáromi és az Erdőtelki utca kereszteződésében élők szeméttárolók kihelyezését kérték erre a részre, mert a fürdőszezon során itt sokan parkolnak járművekkel és sajnos rendszeresen előfordul, hogy nagyobb mennyiségben találnak ott eldobott hulladékokat.

Filus Tibor

MEGOSZTÁS