Még mindig nagy divat iskolán kívüli programokat „betegség címen” igazoltatni. Az igazolási problémák megoldása azonban a Házi Gyermekorvosok Egyesülete szerint az intézményeken múlna.

A Házi Gyermekorvosok Egyesülete jelenleg 1300 házi gyermekorvosból áll. Ők látják el a Magyarországon élő mintegy másfélmillió óvodás és iskoláskorú gyereket – írják az iskoláknak és szülőknek címzett levélben
-Hirdetés-

Sok szülő és pedagógus a gyerek különböző iskolán kívüli programok (pl. nyaralás, nyelvvizsgafelkészülés, síelés) miatti mulasztást is az orvossal szeretné “betegség címen” igazoltatni. Arról nem is beszélve, hogy a felesleges várótermi várakozások, orvosi látogatások és a valóban beteg gyerekek találkozása egyrészt önmagában is újabb és újabb fertőzések, majd megbetegedések kockázatát jelentik.

A gyerekek harmadát-felét csupán igazolásért viszik el a házi gyermekorvosokhoz, különösen a novembertől márciusig tartó időszakban.

A legtöbb iskolában jelenleg ugyanis a szülők félévente csak három nap távollétet igazolhatnak gyermeküknek, ennél hosszabb időt csak a szülő írásbeli kérelmére, az iskola előzetes engedélyével vagy orvos által igazoltan hiányozhat egy gyerek.

A szülők által igazolható hiányzások mértékét a jelenlegi jogrend szerint az intézmények házirendje szabályozza, ezért az egyesület arra kéri az iskolák és óvodák vezetőit, hogy tegyék lehetővé, hogy a szülők a jelenlegi 3 napnál jóval többet, akár 15 napot is igazolhassanak. Rögzítsék ezt az intézményük házirendjében, így növelve a szülői kompetenciát és kiváltva a felesleges orvosi vizsgálatok és az ott keletkező igazolások jó részét.

Az Európai Unió legtöbb országában ez már egy működő gyakorlat. Így nem csak elérhető lenne, hogy az enyhe lefolyású betegségekkel ne kelljen mindenképp orvosokhoz menni, majd a panaszmentes gyereket csupán az igazolás miatt visszavinni a rendelőbe. Illetve elkerülhető lenne esetleg egy nyelvvizsga, sportversenyen vagy síelés jogellenes orvosi igazolása is.

Dr. Gínál Judit házi gyermekorvos megkeresésünkre elmondta, hogy a Házi Gyermekorvosok Egyesülete már régóta indítványozza azt, hogy valahogyan vessenek véget a felesleges igazolásoknak:

Számtalanszor előfordul, miután az iskolában a szülők csak 3 napot igazolhatnak, hogy pl. elkérik a gyereket síelni, el is engedik és utána elküldik ide orvosi igazolásért, tehát gyakorlatilag csalásra kényszerítenek engem. Ugyanakkor a tanár azt is tudja, hogy az a gyerek nem volt beteg. Na most akkor mit írjak rá? Ha nem állítom ki az igazolást, akkor meg a beteg sértődik meg, merthogy ezt ők így tudják elszámolni. De ez nonszensz. Egyrészt azért, mert ez rontja az én hitelemet, mivel azt hiszik, hogy én bárkinek bármire bármikor adok igazolást, másrészt pedig egyáltalán nem valós. Arról nem is beszélve, hogy a felesleges várótermi várakozások, orvosi látogatások és a valóban beteg gyerekek találkozása egyrészt önmagában is újabb és újabb fertőzések, majd megbetegedések kockázatát jelentik. Az ilyen gyors lefolyású, kezelést nem igénylő betegségek esetében, jó lenne, ha a szülő is leigazolhatná ezt a néhány napot, ezáltal hamar az elejét lehetne venni annak is, amikor esetlegesen csak „lógnak” a gyerekek az iskolából. Én is úgy gondolom, hogy lényegesen nagyobb keretszámban kellene megállapítani a szülők igazolási jogát.

Bár a szaktárcához már korábban eljuttatta javaslatát a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesülete (HGYE), eddig még nem kaptak visszajelzést.

Forrás: http://www.hgye.hu, https://eduline.hu

Kutyifa Icu
Fotók: Kincses Szilvi 

MEGOSZTÁS