A Soltvadkerti Önkormányzat az idén is megrendezte a vállalkozói fogadást, amelyre olyan cégek vezetőit hívták meg, akiknek az elmúlt évben a helyi adóbefizetése meghaladta a 2 millió forintot. Az eseményre április 10-én a Lantos Borházban került sor.
A program elején Supka Éva egy verssel köszöntötte a megjelenteket, majd Lehoczki Ferenc polgármester üdvözölte a vendégeket. A polgármester elmondta, hogy a tavalyi évben 35 olyan vállalkozás volt a városban, amelyek 2 millió forint feletti összegben fizettek helyi adót az önkormányzat kasszájába. A vállalkozói fogadásra ezek a cégek kaptak meghívást, akiknek köszönetet mondott a munkájukért.

-Hirdetés-

Most egy olyan új vállalkozás volt, az Andrea Fuvarozó Kft., amely első alkalommal kapott meghívást az eseményre. A polgármester elmondta, hogy 2008-ban összesen 29 olyan vállalkozás volt Soltvadkerten, akik a 2 millió forintot meghaladó helyi adót fizettek éves viszonylatban. Ez akkor 131 millió forintos összeget jelentett az önkormányzat számára. 2018-ban hattal több ilyen vállalkozás van a városban, akik 190 millió forinttal, az összes adóbevétel 60 %-val gazdagították a város költségvetését.

A településen a vállalkozások száma óriási mértékben megnövekedett az elmúlt években, ugyanis 10 év alatt megduplázódott: 2008-ban 895, 2018-ban közel 1900 volt. Az elmúlt egy év alatt is 85-el növekedett a vállalkozások száma.

A tavalyi évben 334 millió forint helyi iparűzési adó folyt be a város számlájára, ami az előző évhez képest közel 50 millió forintos növekedést jelent. Ez azt mutatja, hogy folyamatosan erősödik a város gazdasága és a vállalkozók. Megemlítette a polgármester, hogy 2008-ban az első három legjobb adófizető vállalkozás összesen 32 millió forint helyi adót fizetett, mely 2018-ban 71 millió forintot tett ki. Az összes helyi adóbevétel mintegy 400 millió forintot tett ki a tavalyi évben, mely összeg a város költségvetésének közel felét biztosítja.
Beruházások a városban: a kerékpárút generál kivitelezőjével szemben felszámolási eljárás indult
Beszélt a tavalyi évben elvégzett beruházásokról is. A belvízelvezető rendszer és a záportározó mintegy 450 millió forintos beruházásból valósulhat meg. A kivitelezési munkálatok várhatóan májusban befejeződnek, és megtörténhet a műszaki átadás. Jelenleg a közbeszerzési eljárás van folyamatban a „Vadkerti-tó turisztikai fejlesztése” című pályázatnak, ami a területen mintegy 320 millió forintos beruházás megvalósulását teszi lehetővé az idei évben. A remények szerint a munkálatok a strandszezon végére fejeződhetnek be.

Nem éppen egy sikertörténetnek nevezte a polgármester a város életében a kerékpárút építését a településen. A 160 millió forintos beruházással kapcsolatban elmondta, hogy a generál kivitelezővel szemben felszámolási eljárás indult. Nagyon bonyolult jogi folyamatok után az önkormányzat most tudja elindítani a közbeszerzési eljárást a hátralévő 40 százaléknyi munkálatok elvégzésére. Az elképzelések szerint a beruházás a nyár elejére fejeződhet be. A turisztikai projekt első ütemében mintegy 50 millió forintos beruházásból valósult meg az elmúlt évben a Vadkerti-tón egy fejlesztés, és 60 millió forintból a sportcsarnok energetikai fejlesztése is megvalósult. A második ütemben 34 millió forintos költséggel valósulhat meg a jelenleg fedetlen piactér lefedése az idei év első felében. Elindult a közbeszerzési eljárása a déli iparterület – Material Plastik Kft. melletti rész – útfelújításának, ami remélhetőleg néhány hónapon belül megvalósulhat. Az elkerülő úttal kapcsolatban elhangzott, hogy döntés született a nyomvonal vonatkozásában, és ezek után egy éven belül elkészülhetnek a kivitelezési tervek is.
Elismerések átadása
Elismerő oklevelet vehetett át legnagyobb alapítványi támogatóként a Variens Kft. Szintén elismerő oklevelet vehetett át a három legmagasabb adót befizető vállalkozás vezetője: 1. Material Plastik Kft., 2. BS Plasztik Trade Kft., 3. Autócent Kft.
Az eseményt megtisztelte jelenlétével dr. Kerényi János országgyűlési képviselő, aki hozzászólásában kiemelte a kormány elmúlt években végzett munkáját, eredményeit és elismeréssel nyilatkozott a soltvadkerti vállalkozásokról.
Villamosenergia alállomás épülhet: „Mire várunk még két évig?”
A város életében nagy előrelépést jelenthet a villamosenergia területén tervezett beruházás, ami két éven belül valósulhat meg. Az NKM Áramhálózati Kft. részéről jelenlévő Ormódi Béla elmondta, hogy mintegy 3 évvel ezelőtt érkezett Soltvadkertről olyan energiaigény az áramszolgáltató felé, amelyeket a meglévő berendezésekkel már nem lehet kiszolgálni. Elkezdődött egy szakmai munka, hogy milyen módon lehetne a város fejlődéséhez szükséges villamosenergia többletet biztosítani. Megszületett egy alállomás megépítésének terve, amit jóváhagytak az áramszolgáltató vezetői. Ki lett választva az a terület, ami az alállomás megépítésére műszaki szempontból megfelelő lenne, és innen várhatóan 2 év múlva indulhat meg a villamosenergia szolgáltatás. A vállalkozásokat kérte, hogy gáz vagy áram igényüket a beruházások elkészülte előtt jelezzék.

A felvetéssel kapcsolatban jegyezte meg a Material Plasztik Kft. vezetője Garami Zoltán, hogy 3 évvel ezelőtt már jelezték a villamosenergia többlet igényt: „Most ennyi év távlatában van egy ígéret, hogy 2 év múlva majd megvalósulhat. Mindezzel szemben felépítenek egy Mercedes gyárat vagy különböző vállalkozások egy komplett telephelyet egy év alatt. Mire várunk még két évig? Vannak itt olyan személyek, akik azért építenek üzemet, mert még szeretnének fejleszteni és most még újabb két évig várjunk? Mennyi adót kell még fizetnünk, hogy bebizonyítsuk, hogy Soltvadkert egy igazi áram felhasználó? Mi zsinóros áramfelhasználók vagyunk, tehát hétköznap és hétvégén is éjjel, nappal, de ünnepnapokon is ugyanannyi áramot használunk. Most arra várunk még, hogy átlapozzuk a jogszabályokat?”
Minderre reagálva Ormódi Béla elmondta, hogy választ, időbeli megépítés vonatkozásában nem tud adni és erre nincs is feljogosítva. Megjegyezte, hogy egy alállomás megépítéséhez a jelen gyakorlat szerint a tervezéstől a kulcsrakész átadásig két évet lehet számolni. Ezen változtatni nyilván lehet, de nem olyan mértékben, mint amennyit remélnek. Ígéretet tett arra vonatkozóan, hogy a beruházás pontos ütemezésével kapcsolatban egy tájékoztatást küld majd el az önkormányzatnak.

A legnagyobb helyi adófizetők Soltvadkerten:
1. Material-Plastik Kft.
2. BS Plastic Trade Kft.
3. Autócent Kft.
4. Frittmann Testvérek Kft.
5. Variens Kft.
6. NKM Áramhálózati Kft.
7. Dominis Pille-Fólia Kft.
8. Globál Plasztik Kft.
9. Phoenix-Drink Kft.
10. Extra-Plast Kft.
11. Szerencsejáték Zrt.
12. Csorbaplast Kft.
13. Magyar Telekom Nyrt.
14. Szervánszky Testvérek Kft.
15. Vadkert Komszolg Kft.
16. Kajári és Fia Kft.
17. Végi Vegyi Kft.
18. Vas és Társai Kft.
19. E.ON Energiakereskedelmi Kft.
20. Király Pék és Társa Bt.
21. MO-FA-KER Kft.
22. GAROTA Kft.
23. OTP Bank Nyrt.
24. Galántai Bt.
25. K&H Bank Zrt.
26. Telenor Magyarország Zrt.
27. Smart Plastic Kft.
28. Fritt-Ex Kft.
29. B.S. Plastic Invest Kft.
30. Re-Cord Mega Kft.
31. PA-PET Kft.
32. GI-Plast Kft.
33. Andrea Fuvarozó Kft.
34. Winegarden Kft.
35. Chem-Impex Hungaria Kft.

Filus Tibor

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (39 db kép)
MEGOSZTÁS