Az Izsák és Környéke Erdélyi Magyarok Egyesülete (IKEM) szervezésében, 2019. április 13-án, a „Nagyhatalmak szorításában: Erdély, Bocskai István és Rákóczi Zsigmond fejedelemsége idején (1604-1608)” címmel tartott előadást dr. Oborni Teréz történész, egyetemi docens. Az Erdélyi fejedelemség történetét feldolgozó előadás-sorozatnak, a Báthoryak kevésbé sikeres uralkodásáról szóló előadás folytatása.
A Mohácsot (1526) követő török előre nyomulás következtében, Buda elestével (1541), végérvényesen három részre szakadt az ország. A Habsburgok uralta királyi Magyarországra, a Szapolyai országrészéből kialakuló Erdélyi Fejedelemségre, valamint a török által uralt hódoltságra. Bár önálló Erdély, Buda elfoglalását követően is létezett török hűbéres területként, az 1570-es speyeri szerződésben lett önálló fejedelemség. Az Erdélyi Fejedelemség első aranykora Báthory István uralkodására (1571–1586) esik, azonban a tizenötéves háború (1591-1606) alatt a Fejedelemség addigi legsúlyosabb válságát élte át. Az elhúzódó háborúskodás, a zsoldosok féktelen garázdálkodása teljesen kimerítették Erdélyt. Korábban a Habsburgok pártján álló Bocskai István 1604-ben, a hajdúkat maga mellé állítva, a magyar rendek első Habsburg-ellenes fegyveres felkelését indította el. A Bocskai szabadságharc az 1606-os második bécsi békével zárult le, amelyben a császár szentesítette a rendi alkotmányt, biztosította a protestáns vallásszabadságot és Erdély függetlenségét.
Az 1604-1606 között fejedelemként regnáló Bocskai István és az ő politikáját folytató Rákóczi Zsigmond kiépített egy alkotmányosságot a középkori Magyar Királyság alkotmányos berendezkedésén alapulva. Otthont adott a reformációnak, teret adott az iskolák, nyomdák működéséhez, és velük az anyanyelvi kultúra kibontakozásának. Politikájuk ékes bizonyítéka, hogy bonyolult helyzetekben, külső erők szorításában is lehet egy nemzet számára maradandót alkotni.
-Faragó Gábor-
Fotógaléria:
