Egész héten a húsvétra készültek a Kiskőrösi Óvodák tagintézményeiben, a keresztény értékeket ugyanúgy átadták a gyerekeknek, mint a népszokásokat. A Mohácsi Utcai Tagóvodában április 17-én egy plusz meglepetéssel készültek, Amikor a róka festette a hímes tojásokat című saját meséjével Dékány Ágnes bábművész látogatott el az óvodába.

Dékány Ágnes
-Hirdetés-

A 35 éve bábozással foglalkozó színésznő szemünk láttára varázsolt csodát, hiszen az élettelen bábú megelevenedett, élni kezdett. A kicsik hihetetlenül élvezni tudták azokat a részeket, amikor magukra ismerhettek egy-egy szóban, jelenetben.

Indulhat a tojásvadászat

Az előadás a délelőtt utolsó programja volt, mert ezen a napon is minden a húsvét körül forgott. A fiúk versekkel készültek és senki sem maradhatott ki a locsolásból, a lányok a korábban elkészített sütikkel kínálták őket.

Berta Anett

Az udvaron minden csoport tojásvadászaton vett részt. Egy kedves nyuszi is érkezett, Berta Anett személyében, akivel énekeltek és táncoltak a gyerekek, az óvónők körében is népszerű alakításáért Oscar-díjra is jelölték.

B.M

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (44 db kép)
MEGOSZTÁS