A gyerekek számára mindig várva várt kiruccanás az év első szünete, a tavaszi szünet. Végre kisüt a nap, zöldelnek a fák és még a madarak is dalra kelnek. És ha tavasz, akkor bizony, ami a legtöbb embernek eszébe jut, az a húsvét, és az azt körül ölelő hagyományok és szokások.

-Hirdetés-

Nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy miről szól ez az időszak, hiszen az egyik legnagyobb keresztény ünnepünk, és ezt természetesen minden kisdiáknak tudnia illik. Viszont a vendégvárás, locsolkodás és tojáskeresés, mint szokás valószínűleg minden gyermekfejben hamarabb megjelenik, mint húsvéti ’látkép’, és azt hiszem, ez nagyon jól van így. A napokban nagyon sokat halljuk a médiából, történjen az bármilyen fórumon, hogy mennyire kezd feledésbe merülni ez a hagyomány.

Mi az EGYMI-nél mind fontosnak tartjuk, hogy ez a szép ünnep visszanyerje korábbi fényét, és hogy gyermekeink, megismerve a húsvét történetét és elsajátítva a húsvéti hagyományokat, továbbvigyék majd a hazánknak és szívünknek oly kedves szokásokat. Így a szünetet megelőző napokban a nebulókat rengetek húsvéti programmal, tevékenységgel örvendeztettünk meg. 

Kedden, azaz 16-án a napközis munkaközösség szervezett egy Húsvétváró klubnapközit. A délután folyamán a diákok színes kartonból nyuszibábot nyírhattak, ujjaikkal bárányt festhettek, tapétából, illetve különböző színű, apróra tört tojáshéjból mozaikos tojásdíszt készíthettek. Papírból húsvéti kosarakat hajtogathattak, valamint a tornateremben közkedvelt mozgásos feladatokat végezhettek.

A program zárásaként, míg a tanulók bent serénykedtek, a pedagógusok rengeteg cukorkát rejtettek el az udvaron. Az utolsó feladat kihirdetésekor a gyerekek kitódultak a szabadba és azonnal a kincsek keresésére indultak. Örömteli arcuk, hangos sikoltozásuk megtöltötte az udvart vidámsággal.

Szerdán, a szünet előtti utolsó napon az alsós munkaközösség szerette volna egy igazán kellemes délelőtti programmal megajándékozni tanítványait. A hagyományokat életben tartva, az iskola ebédlőjében került sor az ünnepi lakomára. Minden osztály elkészítette a maga kis asztalát terítékkel, virágokkal, bőséges tálakkal, melyeken kalács, sonka, tojás és sok-sok zöldség díszelgett. A lányok sorba álltak, és a fiúk a jól begyakorolt versüket elszavalva meglocsolták őket. Ezt követően mindenki kedvére falatozhatott. Miután jól laktak a gyerekek, négy állomáson várták őket a különböző feladatok.

Az egyik állomáson tojástartóból készíthettek nyuszikat, a másikon virágot ültethettek, melyek az iskola udvarát díszítik, de volt ott többféle társasjáték és húsvéti sorverseny is. Természetesen ez a nap sem telhetett el tojáskeresés nélkül. Az előre már jól elrejtett tojásokat az iskola előkertjében kellett megkeresniük, osztályonként más-más kinézetűt, így ügyelve arra, hogy minden osztálynak egyenlően jusson a meglepetésből. A délután folyamán a szakiskolás tanulók ünnepeltek szépen megterített asztalokkal, falatozással és kézműveskedéssel.

Mindegyik rendezvény vidáman, jó hangulatban telt. A gyerekek nagyon élvezték a finom falatokat, a rájuk váró feladatokat. Önfeledten tevékenykedtek, jól el is fáradtak a nap végére. Úgy gondolom sikerült visszacsempészni szívükbe a húsvét hangulatát, és ez volt az igazi cél.

K.P.K

MEGOSZTÁS