A Szürkeverebek Jazzbandája is fellép a hétvégén megrendezésre kerülő Petőfi Kulturális Fesztivál szombati napján 18 órai kezdettel a Szarvas színpadon. A kiskőrösi zenekar idén 39 éves, akik 2002-ben a Diósgyőri Nemzetközi Jazz Fesztivál hazai amatőr jazz versenyét is megnyerték. A városi rendezvényeken rendszeresen, míg a kistérségi rendezvényeken alkalomszerűen lépnek fel, mindemellett a hazai jazz életbe bekapcsolódva rendszeres résztvevői a hazai fesztiváloknak, kluboknak. A verebek alapító tagjai a Kőrösi Jazz Klubnak is, mely hosszú évek óta működik, s általa megfordult már szinte a teljes hazai jazz társadalom Kiskőrösön.

-Hirdetés-

Szászi András a szakgyűjtemény vezetője, a jazzbanda alapítója mesélt nekünk együttesükről.

Mikor alakultatok?

A 80-as évek elején helyi fiatalokból alakultunk, akikkel kezdetekben csak baráti összejöveteleken, házibulikon játszottunk, de később különböző rendezvényeken nagyközönség előtt is felléptünk. A diákévek elmúltával aztán szétröppentünk, jómagam is Kecskemétre költöztem, ahol 15 évig zenéltem az európai hírű Bohém Ragtime Jazz Band zenekarban. Majd a régi tagokból és a fiatalabb generáció muzsikus tagjaiból verbuválódva 1998-ben léptünk újra a kiskőrösi közönség elé.

Honnan a név, a Szürkeverebek?

Csontváry írja azt az önéletrajzában: nem kell, hogy mindenki dalos pacsirta legyen. Szükség van szürke verebekre is „mert Isten adta képességgel saját örömére a magányos sziklákon ő is hangversenyez”. Ezért vagyunk mi Szürkeverebek.

Mi nem a koncerttermek visszatérő, ünnepelt sztárjai vagyunk, hanem szívből és szeretetből játszunk.

Milyen zenét játszotok?

Együttesünk elsősorban tradicionális dixieland és blues zenét játszik.

Ezzel az élettel teli vidám zenével igyekszünk koncertjeinken a közönségnek kikapcsolódást, felüdülést adni, a rohanó világot kicsit lassítani. Mindemellett nagy hangsúlyt fektetünk a magyar nyelvű és magyar szerzők műveire is, ezért műsorainkon szerepelnek régi és mai magyar szerzők darabjai, illetve a klasszikus jazz örökzöldeket a magunk által lefordított szöveggel énekeljük.

Kik alkotják a zenekart?

Szászi András-bendzsó,gitár,ének
László Sándor-trombita
Mátrai Zoltán-klarinét,szaxofon,fuvola,trombita,tojás
Albert József-klarinét,szaxofon
Baranyai János-harsona,szájharmonika
Jónás János-bőgő
Óbert Tibor-dob
Gömböcz Erika-ének 
Schwarcz László-kanalak

Az együttes tagjaival hetente próbálunk a szakgyűjtemény kávézójában, emellett a Szürkeveréb Jazzklub is a Közúti Múzeumban működik.

Milyen zenéket fogtok játszani a Petőfi Kulturális Fesztiválon? Mire számíthatnak az érdeklődők?

Annyit elárulhatok, mint kiskőrösi banda, hogy egy Petőfi verset fogunk megjazzesítve eljátszani. Ez lesz a meglepetés. 

Kutyifa Icu
Fotók: Kincses Szilvi 

MEGOSZTÁS