2019. április 25-én ismét benépesült az amúgy is gyerekektől zengő Kiskőrösi Óvodák Batthyány Utcai Tagóvoda udvara, ahol Kuti Erika c.r.őrnagy által megálmodott éves rendőrségi program záró eseménye zajlott a város nagycsoportosai számára.

-Hirdetés-

Idén is kivonultak a rendőrök, tűzoltók, mentősök. Mellettük Kiskőrös védőnői és a Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársai is saját állomáson várták a kis csapattá verbuválódott ovisokat, ahol rajzoltak, színeztek, babrikáltak vagy épp báboztak. A kicsik olvashattak nyomokat a bűnügyi technikus standnál vagy ujjlenyomatot is készíthettek. A mentősök és tűzoltók valódi állomásán ismerkedtek a gyerekek a tűzoltóautó felszereltségével, eszközeivel illetve megtanulták a mentősöknél a szakszerű életmentést. A nap fénypontja a Pécs mellől érkező Manch Ranch csapat kutya és kecske bemutatója volt, ahol bizony nem egy átlagos kecskét láttak a gyerekek. Hangos Ó-kat lehetett hallani kicsiktől és felnőttektől is, amint Zorro a kecske pacsit adott, illetve az akadálypályán is szépen teljesített.

A Zsebi-program megálmodóját, Kuti Erika c.r.őrnagyot kérdeztük:
-Évekkel ezelőtt honnan jött a Zsebi ötlete?
Mikor a saját gyermekem elérte az öt-hat éves kort, szülőként tapasztaltam, hogy a biztonság témakörében mennyi mindenről kell vele beszélni, ami nekünk, felnőtteknek esetleg teljesen egyértelmű. Mint rendőr, talán több szabályt is állítottam a foglalkozásomnál fogva elé, s úgy gondoltam, ezt szervezetten, életkoruknak megfelelően, játékos formában érdemes lenne a nagycsoportosokhoz elvinni, mint programot. Az óvoda vezetése pedig akkor is és azóta is rendkívül nyitottan fogadja a Zsebit.

-Évről-évre mással készültök. Miben más az ez az idei Zsebi program?
-Gyakorlatilag a közreműködő szervek ugyanazok, a zárás -ami már közös az összes résztvevő Zsebisnek- szokott évről évre más lenni. Az állatokhoz azért valamilyen szinten mindig kötjük, hisz a gyerekek szeretik. Ahogyan ez az idei évben is látható volt.

DéKá

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (44 db kép)
MEGOSZTÁS