Jubileumi, X. Szent György Napi Szőlőmustra ünnepet tartottak 2019. április 27-án a Birkás Bor és Pálinka Házban. A Szabadszállási Borbarát Klub tagjai 2010-óta, Szent György napján, április 24-én délelőtt 10 órakor, a környékbeli szőlők négy legjellemzőbb fajtája hajtásait megvizsgálták, és az adatokat bejegyezték az erre hitelesített naplóban. Április 24-ét követő szombaton pedig, ünnepség keretében került sor a bejegyzések értékelésére.A helyi szőlő és bortermelés történetének mostani eseményének jelentőségét az is emeli, hogy a szőlőmustra hagyományát elindító Kőszegi Szőlő Jövés Ünnepe, a Hungarikum Bizottság 2019. április 8-i döntése értelmében bekerült a Magyar Értéktárba. A kőszegi Szőlő Jövésnek Könyvét 1740 óta vezetik. A szőlővesszők bemutatásának és berajzolásának hagyományát 2013-ban vették fel a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékébe.
Bár a mi Szőlőmustra Könyvünket még csak tíz éve vezetjük, de a benne szereplő adatokból már így is érdekes tendenciákat tudhatunk meg, kezdte mondandóját Birkás Menyhért az ünnepség házigazdája. Az idei szőlőmustrán megvizsgált hajtások növekedése a tízéves átlagnak felel meg. Jellemző, hogy a hajtások hossza nem egyenletes, ami a vizsgálat előtti időszak nagyon változatos időjárásának következménye lehet.

-Hirdetés-

Az ünnepség további részében Filus János, a Kunsági Borvidék alelnöke tartott előadást a szőlőértékesítés integrációjának lehetőségeiről. A „hivatalos” részt a hagyományos kunsági birkapörkölt ebéd és a 2018. évi védett eredetű Arany Sárfehér bor kóstolása követte.

-Faragó Gábor-

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (18 db kép)
MEGOSZTÁS