Kell egyfajta őrültség, vagy elhivatottság ahhoz, hogy minden esztendőben kihagyhatatlan legyen a Petőfi túra. Talán mégsem meglepő, mert egy jól szervezett túrán szívesen vesz részt az ember fia, lánya. Az időjárási előrejelzések nem kedveztek a rajthoz állóknak, de igazán szerencsések azok voltak akik, április 27-én az előrejelzés ellenére is úgy döntöttek, hogy elindulnak, hiszen a reggeli esőzés után igazi túrázásra alkalmas idő kerekedett.

-Hirdetés-

A rajthelyet a Petőfi Sándor Művelődési Központ biztosította, ezért a vidéki indulók is könnyen megtalálták. A 15 és 20 km-en indulókat Weiszhaupt Jánosnak köszönhetően ingyenesen szállították a helyi buszjárattal a rajthelyekre. Itt meg kell említeni, hogy Cserni Anetta pihenőpontot az Agro-Wine Kft. pedig rajthelyet biztosított a túrázóknak.  Az Eltájolók TSE pár éve alkalmazza a vonalkódos indítórendszert, amellyel sokkal gyorsabb volt az indulás. A nyolc kategória között mindenki megtalálhatta a számára megfelelő távot, akár gyalogosan, akár kerékpárral szeretett volna indulni. 449 fő volt, akit nem tántorított el az időjárás.

Buszra várva

Eltévedni nem lehetett, jó volt  a leírás és a szalagozás, bár volt, aki ennek ellenére benézte a térképet, és plusz kilométerek megtételére kényszerült. A rövid távon indulókat az idei évben szépséges táj fogadta. „Azt hittem, hogy Kiskőrös a fürdőig terjed”- hangoztatták sokan. A DVCS partja, a ligetes erdők, a zöld búzamezők és csatornák mellett, a tavasz teljes pompájában gyönyörködhettek a résztvevők. A többi táv a jól bevált, szokásos útvonalon haladt.

Döme Géza neve összeforr a Petőfi túrával

Döme Géza az egyesület elnöke örömmel mesélt a következő túráról, mely november 30-án Kisvasúti emléktúra lesz, a kisvasút megszűnésének 10. évfordulója alkalmából. Ez alkalomból érdekes, és jó hangulatú túrával készülnek, a részletekről és egyéb programjaikról tájékozódhatnak az egyesület honlapján http://eltajolok.hu/ vagy Facebook oldalán.

B.M

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (48 db kép)
MEGOSZTÁS