Május elsején kissé borongósan induló, de nagyszerű hangulatban lezajló Lovas Majálist szervezett a Soltvadkerti Lovas Klub Soltvadkerten, a Vadász Béla birtokon. Tóth István, azaz a Csitta Grill készítette a nem mindennapi reggelit. A grillezett hagymás, szalonnás tükörtojás pirított kenyéren igazán finom falatnak bizonyult.

Készül a reggeli
-Hirdetés-

Gangl Gábor a klub elnöke elmondta, hogy már reggel 7 órakor kijöttek felrakni az ebédnek valót és kicsit megijedtek, mert el kezdett esni az eső, de megnézve az előrejelzést megnyugodhattak, hiszen csak átmenetinek bizonyult és kitisztult az ég.

Több különböző baráti társaság jött össze, akiknek biztosították a helyet és velük együtt összesen hét bográcsban főztek birkapörköltet.
A hívó szóra sok lovas is elfogadta az invitálást, így lovagolni és lovaskocsikázni is lehetett.

Megtisztelte jelenlétével a rendezvényt Lehoczki Ferenc polgármester úr, aki nyilatkozatában elmondta, hogy a Soltvadkerti Lovas Klubot a város alapítási évében, 1993-ban létesítette Nagy Péter bácsi. Azóta nagyon sok ember úgy érzi, hogy május elsején menjünk a lovasokhoz, menjünk ki a Lovas Majálisra. Kezdetben még a Pózna dombon, de mostanra már Vadász Béla felajánlásával ebben a gyönyörű akácos erdőben került megrendezésre. Habár sok mindenre szakítunk időt, de egymásra nagyon keveset, ez egy jó alkalom és lehetőség arra, hogy leüljünk és beszélgessünk egymással.

Vadász Béla szinte egész nap kocsikáztatta az érdeklődőket

Ebéd után a lovaskocsikázásé volt a főszerep. Vadász Bélával beszélgettünk, aki elmondása szerint csak ebédelni ült le kicsit, mert folyamatosan jöttek az emberek, legfőképp a gyerekek kocsikázni. Ennek megfelelően kocogva mentek, de volt olyan szülő, aki kérte, hogy csak lépésben, mert félősök a gyerekek. Természetesen menet közben már a vágta is kevés lett volna nekik, annyira megszerették.
A gyerekeknek nagyon tetszett ez az élmény, mert nem minden nap tudnak ilyen kocsikra felülni.

-K.Gy.-

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (44 db kép)
MEGOSZTÁS