A megyei III. osztályban szereplő Kiskőrösi LC II. csapata a bajnokság 22. fordulójában a Vadkert FC gárdáját látta vendégül. A május 4-én lejátszott találkozón a kiskőrösiek nyújtottak jobb teljesítményt és magabiztosan nyertek.
Kiskőrösi LC II-Vadkert FC 3-0 (3-0)
Kiskőrösi LC II.: Mlinkó – Kriskó, Somlyai, Rumán (Gombár), Makó (Mokrickij), Polyák (Pecznyik), Sinkó (Szentgyörgyi Á.), Gyurián, Sárközi (Pogány), Füleki (Szlovák), Markó.
Edző: Rácz János.
Vadkert FC: Gerstner – Gaál, Szekér (Tasnádi), Marton, Putnyik, Tamaskó, Kővári (Schiszler), Prucser, Eiler, Gyuricza Zs., Somogyi.
Edző: Schiszler Tamás.
A szomszédvári csapatok rangadója a vendégek számára volt fontosabb, hiszen a vendégeknek győzelemre volt szükségük, hogy versenyben maradjanak a harmadik helyért. A kiskőrösiek már szinte bajnoknak voltak tekinthetők, és ezzel a győzelmükkel már matematikailag is aranyérmes a csapat. A találkozó elején mezőnyjáték folyt a pályán.

-Hirdetés-

A hazai gólok sorát a 15. percben Füleki Antal nyitotta meg, amikor mintegy 25 méterről szépségdíjas találatot szerzett szabadrúgásból (1-0) – a hazaiak csatára mértani pontossággal lőtte ki a jobb felső sarkot. A második kiskőrösi találat egy gyors támadás végén született a 18. percben Polyák Gergely révén (2-0).

A soltvadkertiek a gól előtti indításnál lest reklamáltak, a teljes védelem leállt, ami után már nem volt nehéz dolga a gólszerzőnek a tiszta helyzetben. A mérkőzés harmadik találata a 30. percben született, amikor a hazaiak teljesen „lenullázták” a vadkertiek védelmét és Füleki Antalnak már csak az üres kapuba kellett begurítania a labdát (3-0).

A továbbiakban is a kiskőrösiek voltak nagy fölényben és a szórványos soltvadkerti ellentámadások nem sok veszélyt jelentettek. Amennyiben hozzávesszük, hogy a kiskőrösiek még két kapufát is lőttek, akkor teljesen megérdemelt a hazaiak győzelme a szomszédvári rangadón.

Filus Tibor

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (37 db kép)
MEGOSZTÁS