Május 11. a Közlekedési Kultúra Napja, célja, hogy minden nap biztonságos, kulturált közlekedés legyen. A hagyományteremtő rendezvényen a közlekedésbiztonság, a közlekedési kultúra ügye iránt elkötelezett partnerszervezetek az ország különböző pontjain értékteremtő rendezvényeket tartanak.

Szászi András is végigkísérte a játékokat
-Hirdetés-

A Közlekedéstudományi Egyesület (KTE), a Fuvaroztatók és Szállítmányozók Tagozata és a Kiskőrösi Úttörténeti Múzeum közös szervezésében május 10-én immár ötödik alkalommal valósult meg a program kiskőrösi óvodások és vidéki iskolák részvételével.

A feladatokkal a múzeum minden szegletét végigjárták

A kultúra, partnerség, tisztelet, egymásra figyelés és biztonság jegyében egy mozgalmas napon vehettek részt a gyerekek. A KTE Tolna Megyei Területi Szervezet elnöke Tóth László és a múzeum igazgatója Szászi András köszöntötte a gyermekeket.

A felnőttek körében is népszerű volt a “részeg szemüveg”

A program Kuti Erika c.r.őrnagy, bűnmegelőzési főelőadó előadásával kezdődött. Majd mozgalmas feladatok várták a gyermekeket a múzeum KRESZ parkjában. A szellemi és ügyességi vetélkedő mellett a helyi rendőrkapitányság bevonásával kipróbálhatták a részeg szemüveget, különböző játékeszközöket és egy rendőrautót is megtekinthettek.

B.M

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (33 db kép)
MEGOSZTÁS