Az Arany János utcai Óvoda és Bölcsőde közössége május 11-én délelőttre várta a vendégeit a hagyományos családi napjukra Soltvadkerten.

-Hirdetés-

A gyönyörű tavaszias napsütéses időben Szabadi Mónika keramikus-óvónő köszöntötte a gyermekeket és a kisérőiket:
– „Most már hagyománnyá vált, és jó pár éve szervezzük ezt a programot. Mindig kicsit változtatva, mindig kicsit okulva az előző évek tapasztalataiból.
Az elmaradhatatlan mesejátékkal fogunk kezdeni, utána pedig meg lehet tekinteni az emeleten a kerámia teremben a legnagyobbak alkotásait. Készülhetnek a kisebbek, hogyha nagycsoportosok lesznek, akkor ők is jöhetnek hozzám kerámiázni.
Most egy kicsit változtatva nem az udvaron fogunk barkácsolni, hanem bent az új tornateremben. Oda készítettünk elő minden kis alkotási tevékenységet, kivéve a kerámiázást. Az marad itt kint az udvaron a fedett rész alatt.
Ha hiszitek, ha nem, idén is eljött hozzánk Király Anna, aki ízletes kenyérlángost és mindenféle finomságot hozott nekünk. Tehát feltétlen látogassátok meg gyerekek, mert nagyon jókat lehet nála enni. Egyébként az asztalokra kihelyezett mindenféle sütemények és üdítők is várnak rátok.”

A köszöntő után kezdetét vehette a vidám délelőtti móka. Először az óvónők és a dajka nénik hihetetlenül szórakoztató közös műsorát tekinthettük meg, akik a Békakirály című mesét adták elő.

A mesejátékot követően pedig elkezdődött az önfeledt szórakozás: rendelkezésre állt a gyerekek számára az összes udvaron levő játék – homokozó, hinta, mászóka stb. -, volt békafej készítés agyagból majd ennek festése, ugró békahajtogatás, békakészítés ragasztással papírból és gyurmából… A zsákbamacskával pedig mindenki szuper ajándékokra lelhetett.

Ezenkívül a szülők megtekinthették a  gyermekeik kerámia foglalkozásokon készített csodálatos munkáit.

„Nád alól és köd alól, vízi várból nóta szól.
Hallja kinn a sima rét békakirály énekét.
Halljad, halljad békanép, hosszúlábú gólya lép.
Amint hallod a neszét, huss te, fuss te, békanép!”

Köszönet a szülők és a vállalkozók segítségéért és támogatásukért mely nélkül ez a rendezvény nem jöhetett volna létre. Külön köszönet Frittmann Nikolettnek az egész program alatti hajfonásért!

 

-K.Gy.-

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (84 db kép)
MEGOSZTÁS