Ezúttal Soltszentimréről indult a Három Határ Teljesítménytúra, ahol az általános iskola valamennyi tanulója részt vett a távok valamelyikén.

-Hirdetés-

A három szomszédos település, Fülöpszállás, Izsák és Soltszentimre (FIS) civil szervezeteinek együttműködésével megvalósult harmadik teljesítménytúrára 2019. május 11-én került sor.

A túra rajt és cél állomásától, a Soltszentimrei Közösségi Háztól kellemes kiránduló időben, 50, 25 és 15 km-es távnak vághattak neki a természetkedvelők.

Az általános iskola alsó tagozatosai külön, öt kilométeres távon kóstolhattak bele a túrázás élményeibe. A leghosszabb 50 km-es táv minden évben, mindhárom települést érintve, ugyanazon a nyomvonalon halad. A rövidebb távok a Kolon-tó főbb látnivalóit érintve, homokbuckás, erdős és turjános lápréteken keresztül haladtak.A helyi iskolásokhoz Csengődről, Akasztóról és Fülöpszállásról is csatlakoztak iskolai csoportok. A környékbelieken túl Budapestről, Várpalotáról, Ceglédről és Paksról is érkeztek túrázók. A választott távokat teljesítő száz túrázóból a legidősebb 72 éves, a legfiatalabb 9 éves volt. A 25 km-es távon még két kutya is elkísérte a gazdikat. A kisiskolások ötvenöten voltak.

A szalagozással megjelölt útvonalak és a túrázóknak adott térképvázlatos leírás, valamint az okos telefonokkal elérhető QR-kódos térkép jól segítette a tájékozódást.

Az útvonal ellenőrző pontjain ivóvíz, gyümölcs és csoki frissítési lehetőség várta. Sőt, a Kolon-tavi Nagy-víznél, a túrázók a Kiskunsági Nemzeti Park saját termékét, a bivaly és szürkemarha szalámit is megkóstolhatták. A távokat teljesítő túrázók a megérdemelt oklevél és kitűző átvétele után zsíros- és vajaskenyér, tea fogyasztása mellet pihenhették ki fáradalmaikat.

Az idei túra újdonsága az iskolások számára az ellenőrző pontokon feltett kvíz kérdések voltak. A helyes válaszok esetén a célban apró ajándékban részesülhettek. Fontos momentum, hogy a túrázók nem hagytak szemetet maguk után!

-Faragó Gábor-

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (53 db kép)
MEGOSZTÁS