A kiskőrösi KEVI Petőfi Sándor Középiskolája 5/13 SZ osztálya rendszeres résztvevője a különböző borversenyeknek felszolgálóként. A 6 éves képzésben részesülő élelmiszer IPARI technikusok az ilyen események alkalmával saját boraikat is megmérettetik.

Miklós Napi Rozé Borverseny – Kunszentmiklós
-Hirdetés-

A diákokról Filus János osztályfőnök elmondta, hogy a tanulók a 4. év végén szakgimáziumi érettségit tettek le és most ötödévesek. Tanultak higiéniát, munkavédelmet, tűz-és balesetvédelmet, valamint minőségbiztosítást. A szakmai tárgyak között olyanok is szerepelnek, mint laboratóriumi gyakorlat (élelmiszeripari és borászat).

A diákok szeptembertől a 6. tanulmányi évet kezdik majd meg, amely végén bor-és pezsgőgyártó szaktechnikusok lesznek.

A képzés során a bor és a pezsgő gyártásának különböző fázisaival fognak foglalkozni, valamint a bor analitikai laborvizsgálatával. Ez már a kormány oktatáspolitikai elképzeléseivel összhangban ad technikusi végzettséget. A most 8 fős osztály minden diákja szeretné a 6. évet is elvégezni.

Evangélikus Borverseny – Révfülöp

A fiatalok a tanulmányi és a szakképzési órákon kívül tevékeny részesei az egyéb rendezvényeknek is.

A gyermekek részt vettek a Kiskőrösön megrendezett Nemzetközi Kadarka Borversenyen, 3 országos borversenyen (Miklós Napi Rozé Borverseny – Kunszentmiklós, Evangélikus Borverseny – Révfülöp, Országos Cserszegi Fűszeres és Irsai Olivér Bor-és Pálinkaverseny – Soltvadkert), valamint a települési borversenyeken (Akasztó, Kaskantyú, Kecel, Kiskőrös). A fiatalok itt felszolgálták az italokat és a bírálatban is részt vettek.

A versenyeredmények tekintetében a diákok borai különdíjakat kaptak és kupa díjazásban részesültek a Kecel Városi Borversenyen és a Nemzetközi Kadarka Borversenyen. Ugyanitt az iskola bora bronzérmes lett, az Evangélikus Borversenyen Révfülöpön pedig arany, ezüst és bronzérem díjat kaptak. Az Országos Cserszegi Fűszeres és Irsai Olivér Bor-és Pálinkaverseny az intézmény Cserszegi Fűszeres bora ezüstérmes lett.

A különböző borversenyeken az iskola és a diákok borai összesen 30 érmet nyerte el: 4 arany (és 2 különdíj), 21 ezüst. 5 bronz.

Az iskola borai az intézmény tanterületén található saját ültetvényen megtermelt szőlőből készülnek: Cserszegi Fűszeres, Bianka, Generosa, Kékfrankos, Kadarka.

Országos Cserszegi Fűszeres és Irsai Olivér Bor-és Pálinkaverseny – Soltvadkert

A szaktanár megemlítette, hogy az eredmények értékét növeli az, hogy a gyermekek a felnőtt mezőnyben, az országosan és nemzetközileg is elismert borászatokkal versenyezve állták meg a helyüket. Minden borversenyen, ahol felszolgáltak, megdicsérték az öltözéküket (matrózruha és öltöny), a szakmaiságukat, a magaviseletüket.

Nemzetközi Kadarka Borverseny – Kiskőrös

A diákok most a szakmai írásbeli vizsgára készülnek, amit követően május végén jönnek a gyakorlati, valamint a szóbeli vizsgák. Az időjárás függvényében augusztus végén, szeptember elején kezdik majd el a szőlőfeldolgozást és a vizsgaborok elkészítését. Minden évben készítenek „osztály bort”, amit közösen dolgoznak fel és készítenek hozzá egyedi tervezésű címkét is.

Kiskőrös Városi Borverseny

Idén szeptembertől kétéves, nappali rendszerű szakképzés indul az iskolában „szőlész-borász” szakon.

A felvételi korhatár 22 évben lett meghatározva és a jelentkezés feltétele még a 10. évfolyam sikeres befejezéséről tanúskodó gimnáziumi, szakgimnáziumi bizonyítvány. A képzés nappali tagozaton fog folyni, heti 5 nap, iskolarendszerben. A gyakorlati képzéshez az iskola 12 ha-os tanterületén minden biztosított.

A „szőlész-borász” szakra 2019. augusztus 1-ig lehet jelentkezni, melyre legfeljebb 12 diák felvételére van lehetőség.

Filus Tibor

MEGOSZTÁS