Nagy szerepet kapott a mozgás az idei csengődi gyermeknapon: a megszokott gyermekprogramok mellett sportpark avatóra is sor került, és futóversenyen indulhattak, tornázhattak is a résztvevő kicsik és nagyok.

-Hirdetés-

Ez alkalommal avatták fel azt a sportparkot, amely a Nemzeti Szabadidős – Egészség Sportpark Program keretében valósult meg.  Lajter Ferenc polgármester köszöntő szavai után a település vezetője, valamint Németh István önkormányzati képviselő, a csengődi iskola igazgatója és Bogos Tamás hegyi-, maraton- és tájfutó vágta el a nemzetiszín szalagot. A polgármester kiemelte a létesítmény jelentőségét, szerepét az egészséges életmódra való nevelésben, melyet megkönnyít, hogy a sportpark az iskola melletti sportpályán létesült. A sporteszközök használatát Ferenczy Évi aerobikoktató, az E-fit munkatársa mutatta be vállalkozó kedvű gyerekek közreműködésével, majd Évi koordinálásával gyerekek és felnőttek is részt vehettek egy-egy vidám, könnyed, átmozgató zenés aerobikórán.

Dénes Zoltán, a Kalocsai TSZSE vezetőjének szervezésében, Dénes Erika és Dénes Ildikó közreműködésével két távon hirdettek futóversenyt. A három kilométeres távon a településen belül futottak kicsik és nagyok, a tájfutáshoz hasonló feltételekkel és eszközökkel, a kilenc kilométeres távot teljesítők a falu határában álló Csonka-toronyig és vissza futottak.

AZ EREDMÉNYEK
3 km-es távon

Alsós lány kategóriában:
1. Baksa Lili
2. Boldizsár Fanni

Alsós fiú kategóriában:
1. Maros Péter
2. Feka Áron
3. Feka Ádám

Felsős lány kategóriában:
1. Molnár Ramóna
2. Boldizsár Bettina
3. Balogh Imola

Felsős fiú kategóriában:
1. Lajter Márk
2. Makó Martin
3. Supka Martin

Felnőtt női kategóriában:
1. Lajter Hanna
2. Halák Tünde

Felnőtt férfi kategóriában:
1. Hegedűs Krisztián

9 km-es távon

Felnőtt női kategóriában:
1. Kukucska Zita
2. Halász Alexandra
3. Halász Henrietta

Felnőtt férfi kategóriában:
1. Bogos Tamás
2. Baksa Csaba
3. Halász István

A délelőtt folyamán a mentősök, a rendőrség és a tűzoltóság munkatársai várták a gyerekeket, akik Farkas Gyula, Mészáros Nándor, Kuti Erika, Podobni István és kollégái segítségével egyebek mellett megismerkedhettek az újraélesztés gyakorlati ismereteivel, a rendőrautó rejtelmeivel és a tűzoltófecskendőt is kipróbálhatták. A Salem Smink munkatársai: Nagy Eszter és Tiricz Klaudia közreműködésével arcfestés, csillámtetoválás várta a gyerekeket, majd Imi, a lufibohóc hajtogatott kedvükre való színes figurákat.

Aki alkotni szeretett volna, kavicsfestésben próbálhatta ki magát, de a mulatság sem maradt el: a Kolompos Együttes muzsikájára nemcsak dalra fakadt, de táncra is perdült a közönség.

Éhen sem maradt senki, mert tízóraira lángost, ebédre ízletes paprikás krumplit készítettek a Família központ konyhájának munkatársai.

Ez alkalommal hirdették ki a madarak-fák napja alkalmából szervezett amatőr természetfotó-kiállításhoz kapcsolódó verseny eredményét.

A több mint 150 alkotást bemutató kiállításon a legtöbb szavazatot Gaál Zoltán fotói kapták, második lett a szintén csengődi Hordósné Karácsonyi Anikó, és a kiskőrösi Suba Sándor alkotásai kapták a harmadik legtöbb szavazatot.

A Csengőd Község Önkormányzata által szervezett rendezvény a Kiskőrösi Egészségfejlesztési Iroda és a Jona-Drink Kft. támogatásával valósult meg.

KN

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (55 db kép)
MEGOSZTÁS