Bizony eljön az a pillanat, amikor gyermekünk 6 éves lesz és ősztől megkezdi az iskolát. A Kiskőrösi Óvodák minden tagintézményében megrendezték a nevelési év végét jelentő évzáró ünnepségeket, az iskolába készülő gyerekek ballagását.

-Hirdetés-

Május 24-én a Thököly Utcai Tagóvodában jártunk: ahol évzáró, anyák napja és ballagás is volt egyszerre. Kedves műsorukban felelevenítették az eddig megtanult verseket, dalokat, nem maradhatott el a népi lakodalmas felidézése sem.

A Katica csoport és a Nap csoport tagjai népi mondókákkal, tánccal szereztek örömet szüleiknek és hozzátartozóiknak, majd anyák napi versekkel csaltak könnyet a jelenlévők szemébe. A nagyok az óvónőkkel közösen énekelve köszöntek el társaiktól, fájó szívvel, féltő szeretettel engedték útjukra a legnagyobbakat. A hagyományokhoz híven vállukra kerültek a kis tarisznyák is.

Minden tagintézményben a gyermekek keze nyomát őrizte az a kedves ajándék, amivel meglepték szeretett óvónőjüket. A Kiskőrösi Óvodák 94 nagycsoportosa kezdi meg szeptembertől általános iskolás tanulmányait, ahol már komolyabb dolgokkal fognak foglalkozni, de remélhetőleg vidámságukat, játékosságukat viszik tovább oda is.

B.M

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (41 db kép)
MEGOSZTÁS