Szép létszámmal jelentek meg a polgárőrök és családtagjaik a Vadkerti-tó partján szombaton rendezett Megyei Polgárőr Napon. Mint a vendéglátó helyi Polgárőr Egyesület elnöke, Bene Zsolt elmondta, ez a XVIII. ilyen megyei családi rendezvény.

-Hirdetés-

A program hivatalos megnyitóval kezdődött, melyen a megye számos vezetője megjelent, köztük több rendőrkapitányság, határrendészeti kirendeltség, katasztrófavédelmi szervezet elöljárója. 

A köszöntések sorát dr. Fekecs Dénes, a Bács-Kiskun Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetségének elnöke, az Országos Polgárőr Szövetség elnökhelyettese kezdte. Örömét fejezte ki az egység és a reggel már bontakozó jó hangulat miatt.

Lehoczki Ferenc soltvadkerti polgármester a bor és fagylalt városát igyekezett a résztvevők szívébe zárni megnyitó gondolataival.

Dávid Károly dandártábornok, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a délről érkező nyomásra hívta fel a figyelmet: a rendőrség nagy erőkkel áll a határon, akiknek jó hátteret biztosítanak a települések polgárőrei. Utalt arra a szerepre, melyeket a polgárőrök a nagyrendezvényeken átvállalnak a rendőrségtől. Ilyen például a biztosítás, a rend fenntartása, vagy a parkolók őrzése.

Dr. Kerényi János országgyűlési képviselő a polgárőrök katasztrófahelyzetben történő mozgósítására utalt. Ez lehet egy eltűnt gyerek keresése, közlekedési tömegbalesetkor a helyszín biztosítása, de sajnos bármely — ezeknél sokkal nagyobb és összetettebb — katasztrófa is.

Rausch Sándor, a megyei közgyűlés alelnöke meglepetést hozott: a kunbaracsi polgárőrök a németországi testvérmegye ajándékát, egy gázzal fűthető gulyáságyút vehettek át, melyet Szabó István elnök (szakács) már reggel beüzemelt.

Sulyok Ferenc, a KEFAG vezérigazgatója vadhúst adományozott azoknak a polgárőröknek, akik a Kecskemét melletti Nyíri erdőben rendszeresen biztosítják március 15-i rendezvényüket.

Ezt követően a kitüntetések átadására került sor.

Dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke a polgárőr mozgalom érdekében végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként a polgárőr érdemkereszt arany fokozatával tüntette ki:
-Őrző Istvánt, a Polgárőr Egyesület Tiszaug elnökét,
-Harcsa Sándort, az Akasztói Polgárőr Egyesület elnökét,
-Kerti István r. alezredest, a Kecskeméti Rendőrkapitányság vezetőjét.

a polgárőr érdemkereszt ezüst fokozatával tüntette ki:
-Győri Tamást, a Kalocsai Polgárőr Egyesület tagját,
-Szamosi Endrét, Kiskunfélegyháza Város önkormányzati képviselőjét,
-Szabó Pál Istvánt, a Kunbaracsi Polgárőr Egyesület tagját,
-Jasper Lajost, a Dunafalva Polgárőr Egyesület tagját.

a polgárőr érdemkereszt bronz fokozatával tüntette ki:
-Melkvi Jánost, a Tabdi Polgárőr Egyesület tagját,
-Seregély Vidort, az Alsószéktó-Kisfái-Matkó Polgárőr Egyesület
tagját,
-Szabó Lászlót, a Pálmonostorai Polgárőr Egyesület tagját.

A Bács-Kiskun Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetségének elnöksége Kiváló Polgárőr Szolgálatért elismerésben részesítette:

  • Babar Istvánt, a Gátéri Polgárőr Egyesület elnökét,
  • Berta Józsefet, a Tázlári Polgárőr Egyesület tagját,
  • Dékány Ferencet, a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Polgárőr Egyesület elnökségi tagját,
  • Eiler Károlyt, a Soltvadkert Város Polgárőr Egyesülete tiszteletbeli elnökét,
  • Garzó Józsefet, a Helvéciai Polgárőr Egyesület tagját,
  • Kemencei Lászlót, az Alsószéktó-Kisfái-Matkó Polgárőr Egyesület tagját
  • Kocsándi Gyulát, a Tompai Polgárőr Egyesület tagját,
  • Magosi Györgyöt, Dunafalva Község polgármesterét, a Dunafalva Polgárőr Egyesület tagját,
  • Májer Zsoltot, a Soltvadkert Város Polgárőr Egyesülete tagját,
  • Nagyajtai Sándort, a Soltvadkert Város Polgárőr Egyesülete titkárát,
  • Pázmány Pált, a Nagybaracskai Polgárőr Egyesület tagját,
  • Schnürlein Andort, a Soltvadkert Város Polgárőr Egyesülete alelnökét,
  • Szabó Zoltánt, a Kisszállási Polgárőr egyesület tagját,
  • Szekeres Sándort, a Soltvadkert Város Polgárőr Egyesülete vezetőségi tagját,
  • Török Dávidot, a Kisszállási Polgárőr egyesület tagját.

A Bács-Kiskun Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetségének elnöksége a Balotaszállási Polgárőr Egyesület munkájának támogatásáért elismerésben részesítette:

  • Ördögh Géza rendőr törzsőrmestert, balotaszállási körzeti megbízottat.

Dávid Károly rendőr dandártábornok elismerésben részesítette a rendőrség és a polgárőrség közötti együttműködésben kiemelkedő teljesítményt nyújtó polgárőröket és polgárőr egyesületet:

  • Majoros Istvánt, a Felsőlajosi Polgárőr Egyesület szolgálatvezetőjét,
  • Kiss Bélát, a Miskei Polgárőr Egyesület elnökhelyettesét,
  • Kalocsai Ildikót, a Csengődi Polgárőr Egyesület tagját,
  • Marcényi Csabát, a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Polgárőr Egyesület elnökét,
  • Jóni Antal Istvánt, a Polgárőr Egyesület Kelebia tagját,
  • a Dunavecséért Új-Polgárőrség és Bűnmegelőzési Egyesületet.

Ezután dr. Jeney Gábor soltvadkerti plébános lépett a mikrofonhoz. Köszöntőjét a Zsoltárokból vett idézetre alapozta: „Ha az Úr nem építi a házat, az építők hiába fáradnak. Hogyha az Úr nem őrzi a várost, az őr hiába őrködik fölötte.” Vajon mennyire az „Úr keze” a polgárőrség, akik vigyáznak a rendre, a vagyonra és értékeinkre? Ha áldás van ezen a tevékenységen, akkor jóra fordul minden befektetett pénz, idő és ember.

A nap szkander versennyel, beszélgetéssel, majd ebéddel folytatódott. A délután folyamán kötélhúzás zajlott a réten, a színpadon pedig a Tázlári Citerazenekar, Nagy Zoltán és Rigó Mihály gitárosok, valamint a Kiskőrösi Rézfúvós Együttes és Mazsorett Csoport gondoskodott a jó hangulatról. Ennek végén a közönség együtt énekelte Gmoser István karnaggyal és a fúvós lányokal azt, hogy „Hallod-e te kőrösi lány”… (Ez a dal a járás egyik különlegessége — mi legalább tudjuk, kinek és miért énekeljük!)

A versenyek eredményei:

Főzőverseny

  1. helyezett: sólet (Soltvadkert)
  2. helyezett: marhapörkölt (Kiskunfélegyháza)
  3. helyezett: lecsós-babos-gombás őzmáj (Kunbaracs)

Szkander (férfi)

  1. helyezett: Papp István (Solt)
  2. helyezett: Pintér Károly (Petőfiszállás)
  3. helyezett: Sziráczki József (Kiskunhalas)

Szkander (női)

  1. helyezett: Miskolcziné Németh Nóra (Solt)
  2. helyezett: Obermayer Kata (Solt)
  3. helyezett: Csorba Tímea (Balotaszállás)

Kötélhúzás (férfi)

  1. helyezett: Solti polgárőrök
  2. helyezett: Hercegszántói polgárőrök

Kötélhúzás (női)

  1. helyezett: Solti polgárőrök
  2. helyezett: Csengődi polgárőrök

Horgászverseny

  1. helyezett: Kis Béla (Miske)
  2. helyezett: Kökény Egon (Kaskantyú)
  3. helyezett: Szabadi István (Bátya)

A díjakat Hunyadi Hajnalka, a Megyei Polgárőr Szövetség elnökségi tagja és Madari Róbert, a Szövetség titkára adta át. A győztesek a címpapfotón láthatók.

Káposzta Lajos, a nap moderátora

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (73 db kép)
MEGOSZTÁS