Immáron hetedik alkalommal szervezte meg a Kiskőrösi Dutra Nemzetközi Találkozót a Kiskőrösi Dutra Baráti Kör. A baráti kör nyolc főből álló, összetartó csapat, akik rajonganak a Dutrákért. Már több éve alkotnak egy közösséget, akik az országon belül és kívül is egyaránt részt vesznek találkozókon és eseményeken, hogy kibontakoztathassák szenvedélyüket a Dutrák iránt, mint szakmai, mint hobbi szinten. A háromnapos rendezvény előkészületei hatalmas munkát igényeltek. A találkozó idén is Pünkösd hétvégéjére esett. A rendezvény pénteken kezdődött a vendégek fogadásával. A környező településeken kívül Hódmezővásárhelyről, Szarvasról, de még Lengyelországból, Angliából, Németországból, Szlovákiából és Svédországból is érkeztek Dutra rajongók.

A Kiskőrösi Dutra Baráti Kör tagjai: Kis Zsolt – elnök, Gyalog Tamás – alelnök, Ba László – alenök, Barkóczi László, Belák József, Csermák Pál, Krecs Gábor, Major Péter
-Hirdetés-

Szombaton az ünnepélyes megnyitót a Kiskőrösi Úttörténeti Múzeumban tartották, ahol Font Sándor országgyűlési képviselő megnyitóbeszédében elmondta: hálás annak, hogy elértük azt a kort, hogy külföldön is felfigyeltek a Dutrára, mely a magyar nagyüzemi talajművelés meghatározó jellegű traktora lett. Érdekesség, hogy a “Dutra” neve az angol “dumper” és a magyar “traktor” szóból született. Ezután városunk polgármestere, Domonyi László köszöntötte a jelenlévőket, s elmondta mennyire büszke a baráti körre, hogy ezt a rendezvényt évek óta megszervezik, s hogy ekkora összetartás van bennük. Gáspár Ferenc, a NAK Bács-Kiskun Megyei elnöke is szólt néhány szót a jelenlévőkhöz, elmondta, hogy szeretné ezt a hagyomány mindig fennmaradna, s örülne, ha a Dutra neve mindig ismert lenne Magyarországon.

Szakmai előadás

A megnyitó után szakmai előadások várták az érdeklődőket. Horváth Tibor egyetemi tanár és Szalay László tanár úr tartott Ipartörténeti szakmai előadást és élménybeszámolókat. A finom ebéd után,- amit helyben készített el a baráti kör – kezdődött a várva várt Dutrás felvonulás. Több, mint 100 Dutra dübörgött a város utcáin ezeken kívül retro járműveket, buszt, mentőautót, régi Csepeleket, csettegőt és még sok fajta mezőgazdasági járművet láthattak az érdeklődők.

Dutrás felvonulás résztvevői

A felvonulás után újabb szakmai előadások következtek, Nagy Vilmos, a Dutra Klub elnöke, Néder Imre, az egykori Vörös Csillag Traktorgyár konstruktőre, valamint Belák József, a baráti kör tagja előadásában. Az előadás sorozatok után a Szivárvány Néptáncegyüttes műsorát élvezhették a jelenlévők. Pontban 18 órakor a Dutrák egyidejű indíttatása zengte be az egész várost, amire mindenki várt. A szombati nap egy szintén izgalmas programmal zárult, Úthenger vs. Dutra húzóverseny szórakoztatta a nézőket, melyet szintén hatalmas zaj, füst, pöffögés kisért.

Dutra kontra Úthenger húzóverseny

Az események mellett állandó programok várták a nagyszámú tömeget. Az Úttörténeti Múzeumban lehetőség volt megtekinteni a felvonuló járműveket, köztük a világ egyetlen Dutra 1300-as traktorját is. Miközben zajlottak az események, az érdeklődőket egész napos  Ikarus 256 nosztalgia járat szállította az Old Car Museumba, valamint a városba.

Egész napos büfé várta az érdeklődőket

Vasárnap Erdőteleken várta az embereket szántó és művelésbemutató, mely hatalmas port kavart, traktorhúzó verseny kis és nagytraktorral egyaránt, a talán a legérdekesebb esemény az emberek kontra Dutra kötélhúzó versenye volt. Természetesen vasárnap is hatalmas tömeg jelent meg, s az események után már tűkön ülve várta mindenki a tombola sorsolást, ugyanis nem volt titok, a fődíj egy UE28-as Dutra volt. A szerencsés nyertes boldogan vitte haza a fődíjat, ám azon kívül sok más értékes nyeremény is várta a szerencséseket. Vasárnap is várták mellékprogramok az érdeklődőket, az állandó büfé, fagylalt és édesség mellett lehetőség nyílt pólóvásárlásra, traktorozásra, daru szállította 20 méter magasba a merész jelentkezőket, akiknek így még szebb kilátás nyílt az eseményekre. Gyermek traktoroztatás, lovaskocsi és Csepel 566 bemutatóra is került sor.

A fődíj

Köszönjük a Kiskőrösi Dutra Baráti Körnek ezt a csodás hétvégét, hiszen idén is kitettek magukért. A Dutrák iránti szeretet a baráti körben korántsem ér véget, s reméljük nem is fog. A csapat augusztusban Lengyelországba utazik, ugyanis meghívást kaptak a lengyel Dutra találkozóra.

T.R.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (107 db kép)
MEGOSZTÁS