Meglepő sikerek és kiesések a Magyar Darts Liga kiskőrösi fordulóján

Immáron 23. alkalommal mérkőztek meg a versenyzők a Győztes Kör Sport Egyesület rendezésében Magyar Darts Liga fordulón június 7-én a Szarvas Fogadóban.

-Hirdetés-

A 21 nevező számos vidéki várost, illetve egyesületet képviselt. Érkeztek versenyzők Kecskemétről, Dunaújvárosból, Kistelekről, illetve nagy meglepetésre még Békéscsabáról is. Külön köszönet ezért mindenkinek, de legfőképpen Filyó Tibornak a békéscsabai darts vezetőjének, hogy egy ekkor utat bevállalva elhozta versenyzőjét.

Négy csoportra oszlott a mezőny, ahol a körmérkőzések során alakult ki a továbbjutók névsora. A verseny eme szakaszában Molnár István (Malom DSE) és Méregh István (Hírös Hunok DC) kiesése volt kissé váratlan, hiszen mindketten gyakori vendégek a legjobbak között. A három szabadidős kártyával induló versenyző Kovács Tamás, Odrobina Ferenc, Kuklis István nagyszerűen játszott és bejutottak az egyenes kieséses szakaszba, ami szintén meglepetésként könyvelhető el. Sajnos a további menetelés elmaradt, nem tudtak túljutni az első körön, így érvényesült a továbbiakban a papírforma. Sajnos hazai versenyző nem jutott a legjobb négy közé, ezért Gévai Péter Dávid (Újvárosi DC), Szitás Gábor (Hírös Hunok DC), Vida Mihály (Hírös Hunok DC) és Szabó Dániel (Békéscsabai Darts) dönthette el egymás között a helyezések sorsát. Néhány percig úgy tűnt, hogy a kettő legfiatalabb mérheti össze tudását a döntőben, de végül Vida Mihály és Szabó Dániel párharcából az 4:3-as szoros csatában Mihály került ki győztesen, így ő játszhatta a döntőt Péterrel.

Vida Mihály, aki az estét ezüstéremmel zárta

Gévai Péter Dávid remek játékkal, az egyenes kieséses szakaszban mindössze 2 leget veszítve 4:1 arányban nyerte meg a viadalt. Az este így az ő győzelmével zárult, Vida Mihály lett az ezüstérmes, Szitás Gábor és Szabó Dániel pedig a bronzérmet szerezte meg.

A helyszínt és a kiszolgálást a Szarvas Fogadó biztosította.

Gratulálunk minden helyezettnek, illetve részvevőnek!

Sz.Á.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (19 db kép)
MEGOSZTÁS