Az idei Tour de Hongrie kerékpáros körverseny, Kecskemét–Székesfehérvár (169 km) között zajló ötödik (befejező) szakasza, Izsákon is keresztülhaladt.

-Hirdetés-

Kecskemét már kilencedik alkalommal, legutóbb 2015-ben, volt házigazdája a versenynek. 2019. június 16-án 10:30-kor, a kecskeméti városházától, lassú rajttal indult útnak a mezőny Kadafalva felé. Az ötödik szakasz időmérése a kadafalvai városházától kezdődött. Ballószög, Ágasegyháza érintésével, 11:19-kor értekezett Izsákra a szökevények háromfős csoportja.

A szökevények: 112 KALOJÍROS Tomáš (CZE), 121 DANILOVIĆ Marko (SRB) és PALUTA Michal (POL)

Két perccel később, a több, mint száz versenyző, mintegy tizenöt másodperc alatt kanyarodott rá a Kisizsák felé vezető útra. Az útvonal további része az 52-es úton Dunaföldvárig, majd Cecétől a 63-as úton vezet Székesfehérvárra, ahol a városban még négy kört megtéve érnek a célba.

A futamot megtekintő nézők és szurkolók bepillantást nyerhettek a kerékpáros körverseny légkörébe. Kétségtelen, hogy a televízióban részletesebb képet kaphatunk magáról a versenyről, de az 50-60 km/ó-val mellettünk elhúzó kerékpárosok látványa az igazi élő műsor.

A verseny részletes eredményei megtekinthetők a Tour de Hongrie honlapján, valamint összefoglaló tudósításokat láthatnak az Eurosport TV csatornán.

-Faragó Gábor-

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (33 db kép)
MEGOSZTÁS