Nagy Imrét, az 1956-os forradalom miniszterelnökét 1958-ban végezték ki. Erre emlékezve gyűltek össze a Nagy Imre tiszteletére állított emléktáblánál Kiskőrösön, június 16-án este 19 órakor.

A rendezvényt Kiskőrös Város Önkormányzata, Művelődési, Közoktatási és Sportbizottsága szervezte.

-Hirdetés-

Szedmák Tamás, a bizottság elnöke köszöntötte az egybegyűlteket a himnusz eléneklése után. Beszédet mondott Turán István történész, melyben megemlékezett Nagy Imréről és tetteiről, majd a koszorúzás következett.

Az önkormányzat részéről Domonyi László és Pethő Attila, a polgári közösség részéről Boldoczki Sándorné és Dr. Ábrahám István, az 56-os szövetség részéről pedig Gombár József, Fodor Tamás és Faragó Imre voltak jelen.

Az emléktábla koszorúzása után átvonultak a katolikus templom elé és koszorúkat helyeztek el a Rákóczi szobornál is.

O.S.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (20 db kép)
MEGOSZTÁS