Idén nyáron is összefogtak Kiskőrös egyházai, és június 16-án megtartották az ökumenikus családi napot a főtéren. Az esemény szervezésében részt vettek a katolikus, evangélikus, református, pünkösdi és baptista felekezet tagjai.

-Hirdetés-

Délelőtt 10 órakor vette kezdetét a közös Istentiszteleti alkalom, melyen Mike József hirdette az igét. Előtte azonban a helyi gyülekezetek zenészei közreműködésével énekeket hallhattunk, majd Vatai Gyula, ny. váci börtönparancsnok mesélt őszintén megtapasztalásairól.

Az alkalmat közös imádsággal zárták, majd a város támogatásával megvendégelték ebéddel a résztvevőket.

Délután programokat szerveztek felnőttek és gyerekek számára egyaránt. A felnőtt programok a művelődési házban előadásokkal kezdődtek, a gyerekek számára a programok pedig a főtéri színpadon tartott bábelőadást követően a Luther sétányon folytatódtak: arcfestés, ugrálóvár, trambulin és egyéb játék várta őket.

A késő délután megérkező frissítő zivatar miatt a koncertet a Petőfi Sándor Művelődési Központ színháztermében tartották meg.

O.S.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (44 db kép)
MEGOSZTÁS