Beköltözött a jókedv az evangélikus templomba Soltvadkerten, hiszen a tanévzáró ünnepségre gyűltek össze az általános iskola diákjai. A szerdán délután fél hatkor kezdődő esemény a hagyományoktól elérően az eső miatt nem az iskola udvarán, hanem a tantermekben folytatódott, ahol az iskola kihangosítása segítségével hallhatták a beszédeket.

-Hirdetés-

„A tanulás nem felkészülés az életre, a tanulás maga az élet”
Wesselényi Miklós gondolatával köszöntök minden kedves diákot, szülőt, kollégát a tanévzáró ünnepségünkön! – kezdte beszédét Udvarhelyi Attila iskolaigazgató, majd így folytatta:

Igen, újra itt állunk egy tanév végén. Van, akiknek az első, van, akiknek a 8. és vagyunk jó páran iskolai dolgozók, akiknek a sokadik. De visszatekintve mindannyian úgy érezhetjük, száguld velünk az idő. S ebbe az egy évnyi száguldásba is mennyi minden belefért! Velünk robogott a hit, a remény, a szeretet, az öröm, a siker, és persze jutott hely a csalódásnak, a gondoknak is.
Az iskolában, a nevelési-oktatási folyamatban épp úgy helye van a nehézségeknek, mint az eredményességnek. Hisz maga az élet erről szól, a küzdésről, a törekvésről a boldogulás, a boldogság megszerzéséért. Nem megijedni kell a sorsunk kihívásaitól, hanem fel kell vállalnunk Istentől kapott küldetésünket, s tisztességgel, becsülettel helyt kell állnunk. Csak így gazdagodhatunk képességekkel, értelemmel, s gyarapíthatjuk magunkat, a közösségeinket, hazánkat, s az emberiséget. Nagy a felelősség mindannyiunkban – tanulóban, szülőben, pedagógusban -, hogy közös szándékkal alakítsuk jövőnket, melyben van értelme tervezni, célokat kitűzni. Higgyük el, hogy partnerei vagyunk egymásnak, s együtt sokkal hatékonyabbak lehetünk!
A pár napja lezajlott ballagási ünnepség is megmutatta, hogy egy kis összefogással milyen szép dolgok teremthetők meg. Bízom abban, hogy ez a folyamat tovább erősödik, s a pedagógiai munkánk megítélése is egyre kedvezőbbé válik, összhangba kerülve azzal a ténnyel, hogy az objektív mutatók – iskolai programok, pályázatok, szereplések, rendezvények sikeres lebonyolításai, kompetencia mérések eredményei, versenyeredményeink, középiskolai továbbtanulás eredményei, lemorzsolódási mutatók -, alapján felkészült, jó színvonalú szakmai munka folyik intézményünkben. Szerencsére támogatóink szép számmal vannak, akiknek ezúton is szeretném megköszönni a segítő közreműködésüket! Külön is szeretném megköszöni az M1800 Riders Motoros Baráti Körnek és a Riders Fest Kft-nek azt a felajánlást, miszerint a Vadkerti-tónál megrendezett májusi motoros fesztiválnak, a Riders Festnek a bevételéből anyagi támogatást nyújtanak iskolánk diákjainak, melyet most a tanévzáró ünnepségen adnak át!

A kedves szülők az iskola alsó zsibongójában olvashatják mindazok nevét, akik tudásuknak, felkészültségüknek, kitartó munkájuknak köszönhetően szép eredményeket értek el különböző versenyeken.

Iskolánk hagyományosan külön jutalmazza azokat a tanulókat, akik tehetségükkel, igyekezetükkel, kitartó szorgalmukkal, versenyeken elért eredményeikkel gazdagították magukat és a közösségünket, ezzel követendő példát mutatva iskolástársaik számára.

Először azokat említeném, akik 8 éven keresztül minden tanévet kitűnő tanulmányi eredménnyel zártak: Hegyi Ádám, Kelemen Kevin, Kis-Molnár Dorka, Kubas Panna Eleonóra, Laczi Petra Dorottya, Rákóczi Péter, Suhajda Dorina Csenge

Udvarhelyi Attila iskolaigazgató

A tanév végén többen sikeres nyelvvizsgát tettek, akikre szintén büszkék vagyunk:

Angol alapfokú komplex B1 szintű sikeres nyelvvizsgát tett: Babanyecz Bence, Büki Péter, Hachbold Gréta, Májer Milán, Mikula Áron András, Slezák Nikolett, Tóth Nikolett, Végi Gergő Zoltán, Zsikla Máté Gábor, Wéber Dominik, Wéber Patrik.
Az angol nyelvi vizsgák letételét a Soltvadkert Gyermekeiért Alapítvány anyagilag is támogatta, így lehetővé téve, hogy ilyen sokan mérettessék meg magukat. Ezúton is köszönjük a támogatást!

„DSD 1” német nyelvvizsgán, mely ingyenes tehető le iskolánkban, sikeres alapfokú komplex B1 szintű vizsgát tett: Farkas Viktória, Font Anikó, Gangl Szabolcs Márk, Gszelmann Barbara, Kis-Molnár Dorka, Kubas Panna Eleonóra, Laczi Petra Dorottya, Rákóczi Péter, Sipos Zente Kolos, Suhajda Dorina Csenge. És van egy tanulónk, aki mind angolból, mind német nyelvből sikeres alapfokú vizsgát tett, ő Vizi Zsófi.

Sztojka Julianna sikeresen felvételizett a Snétberger Zenei Tehetség Központba. 115 jelentkező közül 15-en nyerték el az Alapítvány ösztöndíját, az Alsóörsi Képző Központ évi 12 hetes bentlakásos zenei tanulási lehetőségét. Sztojka Juliannának ezúton is gratulálunk és további sikeres tanulást, előmenetelt kívánunk!

A SKDSE emlékplakettel szeretné megköszönni azoknak a diákoknak a sportmunkáját, akik legeredményesebben képviselték iskolánkat a diákolimpiai versenyeken a 8. osztály végéig. Szerencsére többen is vannak, pontosan 30 fő.

Asztalitenisz: Farkas Viktória
Atlétika: Karsai Ivett, Kis-Molnár Dorka, Pencz Lajos, Suhajda Csenge
Birkózás: Bogáromi Bence, Gangl Zétény, Müller Dániel, Müller László, Wéber Dominik, Wéber Patrik
Karate: Babenyecz Bence, Bozsóki Andrea
Kézilabda: Engler Bence, Győri Szabolcs, Hegyi Ádám, Kriszt Vidor, Májer Milán, Popoluska Márk, Rákóczi Péter, Sipos Zente, Vikor Tamás
Labdarúgás: Andó Alexandra, Csabányi Máté, Gáspár Balázs, Harnóczi Balázs, Hazafi Zalán, Varga Balázs
Sakk: Bozsóki Dániel

Dr. Pétervári Zoltán révén, immár hagyományosan, az iskolai sportban legügyesebbek is külön jutalomban részesülnek. A pedagógusok javaslata, pályázata alapján a díj megalapítója és finanszírozója dönti el, hogy kik a legméltóbbak a kitüntetésre.

Év utánpótlás sportolója: Révész Csongor
Év Sportolója: Kiss Virág
Szervánszky László díj a sporttehetségekért: kapta Müller Petra
Szervánszky László díj a tehetségekért elismerés átadására, mely a plakett mellett 50.000 Ft-tal, valamint 100 gombóc fagylalt elfogyasztásának lehetőségével jár. Iskolánkban, első ízben Rákóczi Péter kapja meg ezt a díjat. Péter a sokrétű – német nyelvi, történelmi, közgazdasági –, sikeres tanulmányi versenyek mellett a kézilabda sportágban mutatta még meg igazán tehetségét, s segítette csapatát a diákolimpia országos elődöntőjének 3. helyezéséig.

Soltvadkert Gyermekeiért Alapítvány Díja
Zsikláné dr. Szőke Éva adta át az országos elődöntő 3. helyezett kézilabda csapatának: Daróczi Donát, Hegyi Ádám, Popoluska Márk, Kriszt Ármin, Kriszt Vidor, Hachbold László, Farkas Zoltán János, Győri Szabolcs István, Engler Bence, Rákóczi Péter, Városi Ferenc, Vincze Tamás, Vikor Tamás,

Zsikláné dr. Szőke Éva

Most azon sportolókat is jutalmazzuk, akik kitartó, eredményes munkájukért, a tanév tartalma alatt országos diákolimpiai döntőjében, magyar bajnokság döntőjében helyezettek lettek.

Birkózás: Lakatos Árpád diákolimpiai bajnok, Német Bálint diákolimpiai bajnok, Wéber Dominik 2. hely, Gáspár Bálint 3. hely, Gangl Zétény 5. hely, Wéber Patrik 5. hely

Országos serdülő csapatbajnoki döntő 4. hely: Farkas István, Frittmann Gergő, Papp Máté, Gangl Zétény, Román Antal, Horváth Péter, Müller László, Müller Dániel, Lakatos Árpád

Fit kid: diákolimpiai bajnok Kiss Mira

Sakk: diákolimpia országos csapatdöntőn a bronzérmes helyet szerezte meg Daróczi Donát, Bozsóki Dániel, Wéber Dominik, Zsikla Milán és Révész Kolos

A Diákönkormányzat minden évben díjazza azt a végzős tanulót, aki a jó tanulmányi eredmény mellett kimagasló közösségi, diákönkormányzati munkájával, magatartásával társai számára is példát mutatott. A Diákönkormányzati díjat, mely oklevél mellett egy vásárlási utalványt tartalmaz, ebben az évben Laczi Petra Dorottya nyerte el, aki évek óta mozgatója, sikeres szereplője az iskolai diákéletnek.

Művészeti Iskola Kiváló Tanulója az a végzős, művészeti tagozatos tanuló kaphatja, aki művészeti tevékenységével alkotó közösségének példaképül szolgált, magatartása, előadói fellépése követendő a művészeti iskola összes tanulója számára. Ebben a tanévben Gszelmann Barbara találtatott érdemesnek erre a díjra. Zongoristaként és az Orff zenekar szólamvezetőjeként számtalan szép, emlékezetes szereplések birtokosává lett pályafutása során, ezzel példát mutatva a szorgalmas és alázatos munka eredményességére.

„Kossuth Lajos Általános Iskola Jó tanulója, jó sportolója” kitüntetésben részesülhet az a 8-os diák, aki a sportban és a tanulmányi munkában egyaránt tartósan kimagasló eredményt ért el. Az iskola nevelőtestületének döntése alapján idén Bozsóki Dániel vehetik át ezt a kitüntetést. Számos tanulmányi verseny – természetismereti, közgazdasági, kémiai – mellett a sakk sportágban ért el kimagasló eredményeket. Többek között erőssége volt az országos diákolimpia 3. helyezett csapatunknak.

Optimusz díj a testnevelés munkaközösség szakmai díja a 8 év alatt elért sporteredmények és a sporthoz való hozzáállás alapján: Engler Bence.

NyelvÉSZ díj: azon alsós és felsős tanuló részére, aki az idegen nyelv tanulása, művelése területén kimagasló eredményt ért el. Idén Virág Nóra és Vizi Zsófi érdemelte ki az elismerést.

Zrínyi-díj: azon alsós és felsős tanuló részére, aki a magyar nyelv ápolásában és a történelem tudomány területén kimagasló eredményt ért el. Ebben a tanévben Révész Csongor és Kis-Molnár Dorka nyerte el.

Gordiusz díj: azon alsós és felsős tanuló részére, aki a természettudományi tantárgyak területén kimagasló tanulmányi eredményt ért el: Nyerges Bence és Kuncz Hanna

Orczy-díj: melyet városunk önkormányzata ajánlott fel annak a tanulónak, aki a költészet művelésében, ápolásában kimagaslót nyújtott. A díj megalapítása óta először fordul elő, hogy két egymást követő tanévben ugyanaz a tanuló érdemelje ki ezt az elismerést, mely 25.000 Ft-os vásárlási utalvánnyal is jár. A jeles diákunk Suhajda Dorina Csenge.

Minden évben egy végzős tanuló nyerheti el a Kossuth-Iskola Díjat. Ezt a kitüntetést az a tanuló kaphatja meg, aki az itt eltöltött évek alatt kimagasló tanulmányi munkája mellett legeredményesebben képviselte iskolánkat a különböző versenyeken. A díj megalapítója, támogatója Dr. Pétervári Zoltán. A díjhoz még egy külön ajándék is jár, egy Ipad, melyet a Vadkert Pékség Kft. ajánlott fel. Köszönet a támogatóknak mindezért!

Most azon tanulókat említem, akik erre a díjunkra felterjesztésre kerültek, ami már önmagában is érdem. Gszelmann Barbara, Kis-Molnár Dorka, Kubas Panna Eleonóra, Rákóczi Péter, Suhajda Dorina Csenge

A nevelőtestület döntése alapján Kubas Panna Eleonóra nyerte el a Kossuth-Iskola Díjat.

Panna sokoldalú személyiség, az iskolánk szellemiségét kiválóan képviseli, akár tanulmányi versenyekről, vagy közösségi munkáról van szó. 8 év során 36 különböző szavaló, versmondó, szép magyar beszéd, média, történelmi, német nyelvi, zenei és kémia és katasztrófavédelmi versenyen vett részt és ért el térségi, megyei, országos eredményeket.

Hagyományaink szerint a tanévzáró ünnepségen adjuk át megérdemelt tárgyjutalmukat azoknak a tanulóknak, akik kitartó és eredményes tevékenységükért, legalább 5 igazgatói dicséretet kaptak. (43 fő)

Soltvadkerti Gyöngyház Kulturális központ felajánlása: minden ballagó tanuló egy ingyen mozijegyet, belépőt kap, melyet a nyár folyamán használhat fel.

Kitűnő tanulóink a Bocskai utcai papírboltban egyszer felhasználható 20%-os kedvezményes vásárlási lehetőséget kapnak, melyet a bizonyítvány bemutatásával lehet igénybe venni.

Gratulálok még egyszer minden díjazottnak!

A tanévünk végeztével két munkatársunk elköszön tőlünk. Nyugdíjba vonulása révén Forgó Erzsébet és dr. Matus Istvánné tanár nénik szeptembertől már megérdemelt pihenésüket töltik. E helyről is szeretném mindkettőjüknek megköszönni iskolánkban végzett kitartó, áldozatos és eredményes munkájukat, s kívánok további sok sikert, élményt, boldogságot jövőbeni életükhöz!

Végezetül tartalmas pihenést, nyári vakációt kívánok minden tanulónknak! Ezzel a 2018-2019-es tanévet bezárom!

-K.Gy.-

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (26 db kép)
MEGOSZTÁS