2019. június 19-én hálaadó szentmisével kezdődött a 2018-19-es tanév záróünnepélye.

-Hirdetés-

Mucsi Anita nyolcadikos tanuló köszöntötte a vendégeket, szülőket, tanárokat, diáktársakat. Az iskolaévet a 2.b és a 2.c osztály tanulói búcsúztatták kis műsorukkal, amelyet Koch Éva és Szilágyiné Tusori Katalin tanító nénik állítottak össze.
A dicsőítő dallamokat Illésné Márin Éva vezetésével az iskola énekkara és Csiszér László zenekara adta elő az ünnepen.

Berger József az iskola igazgatója értékelte, zárta a 2018-19-es tanévet. Mindenkinek köszönetet mondott azért, hogy képességeihez mérten kitartóan végigdolgozta a szeptembertől júniusig tartó időszakot.

Ebben a tanévben 71 tanuló örülhet kitűnő bizonyítványának. Ők kimagasló tanulmányi eredményükért könyvjutalomban részesülnek. A kecskeméti Malom Mozi az iskola minden kitűnő tanulójának egy-egy emléklapot és ajándék belépőjegyet ajánlott fel és a kísérő családtagok részére további 20 % kedvezményt biztosít.

Berger József igazgató úr adta át az ajándékokat, díjakat, jutalmakat a legkiválóbb tanulóknak. A teljes névsor ITT olvasható.

Végezetül tájékoztató következett (a tájékoztatást Ridegné Szilágyi Bettina igazgatóhelyettestől kaptuk):
-A tanulók bizonyítványaikat az ünnepség után az osztálytermekben vehették át.
-A szülők tájékoztatást kaptak, hogy iskolai ügyintézésre a nyári szünetben
szerdánként 8-12 óráig van lehetőségük.
-A tankönyveket a tanulók az első tanítási napon kapják meg.
-A tanévkezdéssel kapcsolatos információkat a keceli médiákban, valamint a piros épület bejáratán kihelyezett tájékoztatókon találják.

Az ünnepséget a Himnusszal és az iskolazászló kivitelével zárták.

Varga Eszter

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (44 db kép)
MEGOSZTÁS