Ezekkel készüljetek a pici első strandolására! – Babával is élmény a strand

Hamarosan nyitnak a strandok, ami nem hivatalosan a nyári szezon kezdete. Ilyenkor a hűsölésre vágyó tömegek elárasztják a strandokat, megtelnek a vízparti szálláshelyek is. Ha újdonsült szülőként csak szomorúan sóhajtasz a strandolás hallatán, van...

Nem a tankönyvet kell bújni augusztus végén, máshogy érdemes felkészülni a tanévkezdésre

A tananyag ismétlése nem jó módszer a tanévkezdésre hangolódásra, inkább a napi ritmust kell visszaállítani, és stratégiai játékokat, rejtvényeket, kvízeket játszani. Gyarmathy Éva gyermekpszichológus az InfoRádiónak azt mondta, a korai fekvést és a korábbi ébredés...

Rekord létszámú résztvevő volt a csengődi angoltáborban

Az idén már hatodik alkalommal szerveztek angol nyelvi tábort Csengődön. Az öt napos program ezúttal is a  WAFT Alapítvány koordinálásával valósult meg, és – mint azt Farkas Gyula, a Csengődi Baptista Gyülekezet gondnoka, az...

Péntektől vizet osztanak a nagyobb vasút- és buszállomásokon

Ásványvizet oszt utasainak péntektől a hőségriasztás ideje alatt a MÁV-START a budapesti fejpályaudvarokon és a nagyobb vidéki vasútállomásokon, a Volánbusz pedig a megyeszékhelyeken, a nagyobb forgalmat lebonyolító autóbusz-állomásokon - közölte a MÁV-Volán-csoport csütörtökön az...

Dübörög a nyár! Harmadfokú hőségriasztás van érvényben szombat éjfélig

Az országos tisztifőorvos az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján, valamint a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakmai ajánlását figyelembe véve 2022. augusztus 4-én (csütörtök) 00.00 órától 2022. augusztus 6-án (szombat) 24.00 óráig az ország egész területére...

Ötödik alkalommal ismét nyeregbe ül a Szikicikli csapata

A Szikicikli biciklis társaság ismét útnak indul augusztus 6-án, szombaton, immáron 5. alkalommal. A túra Kiskőrösről indul Paksig, a Szittyótéren át, majd újra vissza Kiskőrösre, mindezt végig a pusztában. A csapat ezúttal 102 km...

A zivatarokhoz 60-80, néhol 80-90 km/h körüli viharos szélroham és jégeső is társulhat

Várható időjárás az ország területén 2022. július 29-31 között. Pénteken a fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütés várható, helyenként - nagyobb eséllyel a délkeleti, illetve az északi megyékben - zápor, zivatar is kialakulhat. Északnyugatira fordul...

Református -„Tetőtől talpig”- hittanos tábort rendeztek

„Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, és az erős lelket újítsd meg bennem!” Zsoltárok 51:12 Hogy miért kell a gyermekeket táborba küldeni? Hogy miért jó közösségben lenni nyáron is? Hogy miért menjünk egy kellemes kirándulásra? Hogy miért...

Idén három alkalommal rendeznek kertmozit a Vadkerti-tó partján

A tavalyi év sikeres szabadtéri kertmozis alkalmak idén is folytatódnak Soltvadkerten, a Vadkerti-tó partján. Három alkalommal hívnak a szervezők minden érdeklődőt egy-egy zenés-táncos filmvetítésére, melyen a részvétel INGYENES. A program főszervezője a Vadkert Komszolg...

A tűz NEM játék!

Élet és vagyon van közvetlen veszélyben! Nagyon megszaporodtak az erdő és vegetációs tüzek! Jelenleg tűzgyújtási tilalom van érvényben az egész országban. Tartsák és tartassák be! A tűz nagyon gyorsan terjed! Megyénkben rövid időn belül többször érkezett...

Időjárás

Kiskőrös
borús égbolt
19.4 ° C
19.4 °
19.1 °
91%
2.8kmh
88%
hét
19 °
ked
19 °
sze
19 °
csü
17 °
pén
20 °

További hírek