2018. július 31-én a Harangvirág Óvoda vezetőjének, Dénes Istvánnénak 5 éves megbízatása lejárt, így a KEVI óvodájának élére új vezetőt kellett kinevezni. Szentgyörgyiné Szlovák Mária, a vezetőségi tag munkáltatójaként belső „pályázatot” hirdetett meg, melyre Tiriczné Szabó Szilvia nyújtotta be az óvoda jövőjével, illetve annak vezetésével kapcsolatos programtervét, s miután egy fenntartói pályázati támogatásnak köszönhetően 2018 nyarán befejezte közoktatásvezetői tanulmányait, így 2018. augusztus 1-jétől ő látja el az óvodavezetői feladatokat.

Evangélikus egyházi óvodájukban a keresztyén szellemű nevelés komplex módon van jelen az óvodai élet minden területén, áthatja nevelőtevékenységük egészét. Azt vallják, hogy a lelki nevelés a teljes személyiségformálás alapvető eszköze. A lelki hatások, melyek a gyermekeket ebben a nevelési rendszerben érik, egész további életükre nézve nagy jelentőséggel bírnak. Mivel a családból először kilépő gyermekben a mintakövetés, a fogékonyság igen erőteljes, ezért van óriási jelentősége annak, hogy lehetőséget teremtenek a keresztyén értékrend megismerésére, elsajátítására.

-Hirdetés-

A 2018/19-es tanév eredményeiről és a nyári ovi rendjéről kérdeztem Tiriczné Szabó Szilvia tagintézmény-vezetőt.

Hogyan értékelnéd az elmúlt nevelési évet?

Az előző vezető, Dénes Istvánné nagyon sokat segített az egész nevelési év során. Bármilyen kérdésem volt, minden megkeresésemre azonnal reagált és segítséget nyújtott, sőt intézményünk igazgató asszonyától, Szentgyörgyiné Szlovák Máriától is nagyon sok segítséget kaptam, illetve a kollégák részéről is mindenki nagyon kedves volt, elfogadó és támogató. Minden ötletemet, minden újításomat szeretettel fogadták és segítettek azok megvalósításában. A nevelési év nagyon tartalmas és élménydús volt, hiszen nagyon sok programot szerveztünk a gyerekeknek. Minden évben a lelkészeink, hitoktatóink által szervezett csendes nappal indítjuk a tanévet, melyet mindig augusztus utolsó hetében tartanak a pedagógus kollégáknak, amikor is egy kicsit ráhangolódunk az előttünk álló feladatokra, végül pedig egy áldással indítanak minket útnak. Nagyon büszkék vagyunk a gyerekeinkre, hiszen minden hónapban volt egy-egy megmérettetésünk, vagy egy-egy kedves műsor a városban, a tagintézmények között, ahol mindenkor nagyon színvonalas műsort adtak. Minden alkalommal nagyon fegyelmezettek és felkészültek voltak, úgyhogy nagyon büszkék vagyunk rájuk. Fontosnak tartjuk, hogy tagintézményeink között a kapcsolat megfelelő legyen, ezért minden év októberében részt veszünk a Jó Pásztor Evangélikus Szeretetotthon idősek napi rendezvényén is, ahol köszöntjük az idős testvéreket, néniket, bácsikat egy kedves verssel, illetve ugyanitt anyák napi ünnepséget is szoktunk adni. Ilyenkor mindig egy szál virággal kedveskednek nagycsoportosaink az idős nagymamáknak. Magam is meglepődtem, de azt kell, hogy mondjam, nagyon érzékenyek erre a gyerekek. Bevallom, én először egy kicsit féltem attól, hogy mit szólnak a gyerekek az idősebb korosztályhoz, de nagyon érzékenyen, nagyon kedvesen fordultak hozzájuk és fülig érő szájjal adták át virágaikat az idősebb generációnak. Az imaházzal és az gyülekezettel is szoros a kapcsoltunk, mikulás és karácsonyi ünnepségeinket évről évre mindig itt tartjuk. Advent második vasárnapján a nagycsoportosok egy versekből és énekekből összeállított műsort adnak elő a gyülekezet tagjainak, illetve idén az adventi téren a megnyitó napján a mi óvodásainknak jutott az a megtisztelő szerep, hogy a polgármester úrral a város karácsonyfájánál felkapcsolhatták a fényeket. Ez hatalmas nagy élmény volt számukra, mai napig emlegetik a gyerekek. Külön öröm számunkra, hogy minden rendezvényünket nagy számmal látogatják a szülők is. Az SZMK egész évben nagyon támogató volt, minden programra szívesen vállaltak feladatokat, a szülők nevelők báljától kezdve, az ünnepeken keresztül. Minden csoportban 1 fő SZMK-sunk van, akinek van 1 segítőtársa, tehát összesen 10 szülő segíti a munkánkat. Idén is hatalmas összhangban dolgoztak együtt és még a templomot is segítettek nekünk feldíszíteni az évzáróra, majd egy nagyon kedves meglepetésműsort adtak elő a ballagó gyerekek. Ilyenkor a nevelési év végéhez közeledve, annak lezárásaként minden csoport külön-külön családi napot is tart, ahol egy kicsit mindannyian elbúcsúznak a tanévtől.

Kirándulni is voltatok évközben?  

Igen, a csoportok nagy része volt kirándulni évközben, illetve már jól bevált hagyomány nálunk, hogy az utolsó nevelési héten egy közös intézményi kiránduláson veszünk részt. Az idei kirándulásunk helyszíne a budapesti MiniPolisz volt Scrob Erzsébet kollégánk szervezésében, ahová két nagy busszal utaztunk fel, összesen 100 fővel.

Ez volt az első éved tagintézmény-vezetőként. Hogy érzed? Úgy sikerült ez a nevelési év, mint amire számítottál, vagy esetleg akadtak nehézségek?

Az első nagyobb kihívással már a tanév kezdetén szembesültem, ugyanis előző vezetőnk, Erzsike elkezdett egy udvarfelújítást az óvodában, amit be kellett fejezni. Az Árpád utca felőli kis udvarunk az teljesen megújult: új burkolatot kapott és új játékokkal vált még színesebbe. Tervben van még az első udvar füvesítése is, mivel  elég hamar kijárják a füvet. Így, ha visszagondolok, azt kell, hogy mondjam, hogy kihívásokkal teli volt az első tagintézmény-vezetői évem, viszont sokkal gyorsabban eltelt, mint amire számítottam. Most, ahogy a nevelési év utolsó hetében összegeznem kellett a feladatokat, csak akkor szembesültem azzal, hogy mennyire sok tennivalónk és programunk volt.

Hogyan alakult a gyermekek száma ebben a nevelési évben?

Öt engedélyezett csoporttal működünk, ahová 122 kisgyermek járt ebben az évben. Közülük most 62 gyermek kezdte meg a nyári ovit, akiket két csoportba osztottunk. Mivel a nyári szabadságokat a pedagógusok ilyenkor szokták kivenni, megpróbáltuk úgy összeállítani a beosztásokat, hogy a nyári óvodában ismerős arcok, ismerős pedagógusok is legyenek. Azt gondolom, hogy szerencsés helyzetben vagyunk, hogy óvodán belül maradunk, mert minden reggel összevont csoportban kezdenek 7 órakor a gyerekek, majd fél 8-kor mennek a saját csoportjukba, így minden óvó nénit megismernek.

Hogyan kell elképzelni a nyári ovit a Harangvirág Óvodában?

A ballagást követően, már az utolsó hetekben az udvaron szoktunk gyülekezni, majd a közös reggeli után közös „játékkal” folytatjuk a napot az udvaron. Ilyenkor a gyerekeknek lehetőségük van rajzolni, kézműveskedni, homokozni, vagy kimondottan meleg idő esetén akár pancsolni is. A szülőket külön meg szoktuk kérni arra, hogy gondoskodjanak váltóruháról, váltócipőről, kalapról, naptejről, fürdőruháról és törölközőről is. A nyári ovi ideje alatt, tulajdonképpen egész délelőtt szabad játék van, de szoktunk olvasni és énekelni is. Minden étkezést asztali áldással kezdünk és fejezünk be, majd a csendes pihenő előtt is mindig van imádság.

Hány kis beiratkozótok van a következő nevelési évre?

A következő nevelési évet 34 gyermek kezdi meg két csoportban. Az egyik egy 27 fős csoport lesz, illetve egy vegyes csoportunk is kezd majd, ami azt jelenti, hogy egy fél nagycsoport mellé 7 fő kiscsoportos is csatlakozik. A kiscsoportosok óvó nénijei: Szentgyörgyi Adrienn és jómagam leszünk, míg a munkában Tiszainé Kelemen Edina pedagógiai asszisztens lesz a segítségünkre. A további csoportok vezetői pedig Bengőné Nagy Mária és Horváthné Gyöngyösi Éva lesznek. Ahogy említettem, öt csoportunk van: az 10 óvónőt, 5 dajkát és 1 pedagógiai asszisztenst jelent. Óvodánk 2019. augusztus 9-ig van nyitva egyfolytában, majd ezt követően két hétre bezárunk, amikor is sor kerül a csoportszobák, közösségi terek festésére, fertőtlenítésére, valamint a játékok karbantartására.

Kutyifa Icu 
Fotók: Kincses Szilvi

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (18 db kép)
MEGOSZTÁS