Van egy mozgalom, amely „Global Running Day” néven mozgatja meg az embereket a világ minden táján. Ehhez csatlakozott a kiskőrösi Protokon Kft. is, amely a dolgozói részére hirdette meg a sportos programot.

-Hirdetés-

Az ilyen jellegű eseményeket június elején tartják a világ számos táján és vannak olyan helyek, ahol adománygyűjtés is kapcsolódik hozzá. A cél az, hogy elkezdjen mindenki mozogni és ehhez kíván segítséget nyújtani a program.

A Protokon Kft-nél 440 dolgozó van, akik közül 48-an vettek részt a futáson.

A cég sportos munkatársai június 21-én reggel 8.00 órakor gyülekeztek a Protokon Kft. főbejáratánál, ahonnan a felkészültségük függvényében három csoport vágott neki a 10 km-es, az 5 km-es és a 3 km-es szakaszoknak. A futók Soltvadkert irányába haladtak és a kerékpárúton szaladva teljesítették a különböző távokat. A futás során fél távnál frissítő italokkal, szőlőcukorral és banánnal várták a résztvevőket.

A legtöbben a 3 km-es távot teljesítették

A célba érkezést követően a távokat sikeresen teljesítők csokoládét és egy kék színű „Global Running Day” feliratú pólót vehettek át. Érdekességként kell megemlíteni, hogy Life Fitness cégcsoporthoz tartozó vállalatnál futottak a világ több táján. Volt olyan helyszín, ahol nem tudtak a Protokon Kft.-hez hasonló szabadtéri helyszínt biztosítani a futáshoz és ezért a dolgozók futópadon teljesítették a különböző távokat.

A cél az volt a programmal, hogy felhívják a figyelmet a mozgással teli sportos és egészséges életmódra.

Filus Tibor

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (27 db kép)
MEGOSZTÁS