Holczimmer Tamást aligha kell bemutatni a megye és a környék futballtársadalmának. Játékosként, majd játékvezetőként és tavasszal már megye egyes edzőként is ténykedett a Soltvadkerti TE megye első osztályú csapatánál. Az újdonsült fiatal apukával beszélgettem a Soltvadkerti TE Sporttelepének büféjében egy keddi estén. Szó esett többek közt a felkérés háttereiről, a tavaszról, a játékvezetésről és a jövőről is. Tamás szavait hallgatva, ahogy beszél a futballról, látszik rajta, hogy él-hal ezért a sportért.
Télen neveztek ki a Soltvadkerti TE megyei első osztályú csapatának az élére. Beszélnél a felkérésről? Hogyan fogadtad? Gyorsan sikerült dönteni?
Éppen dolgoztam az egyik téli napon, amikor kaptam egy hívást a Soltvadkerti TE elnökétől, Hatvanyi Eduárdtól, hogy az együttesnek a vezetőedzői posztját betölteném-e. Én meg felkaptam a fejem, hiszen az ember titkon mindig bízik a magasabb folytatásban. Kilenc éve utánpótlásedző vagyok itt Soltvadkerten, és ősszel pedig a megye hármas együttest irányítottam. A telefonhívás után eldöntöttem magamban, hogy először a hozzám közel álló személyek véleményét kérem ki. Család, barátok… hiszen éppen babát vártunk, aki, azóta már meg is született, így fiatal apuka is vagyok most már. Mindenki nagyon pozitívan állt hozzá, és biztattak, hogy fogadjam el a felkérést. Ugye itt a játékvezetéssel kellett harcba szállnom. Végül igent mondtam a felkérésre.
Milyen célokkal indultál neki a munkának, a téli alapozásnak? Legfőképpen az igazolásoknak?
Úgy vállaltam el ezt az edzői posztot, hogy mindenképpen igazolnunk kell. Az akkori keret egy rutintalanabb együttes volt, mivel fiatal ifjúsági játékosok alkották a keret felét – így mindenképpen erősíteni kellett, ami nem volt egyszerű. Próbáltam visszagondolni, hogy én játékvezetőként hol láttam jó játékosokat. Sajnos az első játékosok, akik eljöttek próbajátékra, azokat végül nem sikerült leigazolnunk. Aztán folytattuk tovább a keresést. Először jött a Nagy Szabolcs, majd Szabó Szabolcs és a Dobosi Zsolti, aztán sikerült még leigazolnunk Molnár Edvárdot is. A négy, mint szám nagyon jónak tűnt és meg voltam elégedve. Bár hozzáteszem kevesen voltunk ebben a félévben. De hangsúlyozom: a felkérést nagyon nagy dolgoknak tartottam, hiszen lelkes amatőr vagyok és bíztam benne, hogy ez a lelkesség majd a csapatra is átragad.
Ennek fényében melyek voltak a céljaitok?
Ugye a csapat nagyon kevés pontot szerzett ősszel, szám szerint hetet. Így nekiindulni egy tavasznak nem könnyű. Célokat nem határoztunk meg. Produkáljunk egy jó félévet, szerezzük vissza a játékosok bizalmát egymás iránt, a szurkolókat, hiszen nagyon kevés néző volt kint a találkozókon. Ezt a félévet megpróbáljuk úgy abszolválni, hogy a következő szezonra próbálom építeni a csapatot.
Mennyire vagy elégedett a tavaszi szerepléssel?
Az első öt meccsen nem kaptunk ki, és a hatodik találkozón szenvedtünk vereséget Kalocsán. Az első négyből, három csapatot nem tudtunk megszorítani. Én azt szerettem volna, ha több bravúrt is elérünk a dobogóért küzdő csapatok ellen. 5 győzelmet, 3 döntetlent és 5 vereséget szenvedtünk, ami közepes átlagnak felel meg. Úgyhogy azt mondhatom, összességében elégedett vagyok a magunk mögött hagyott tavasszal. Bár az utolsó két fordulót nézve van hiányérzetem, hiszen itthon egy gólzáporos meccsen kaptunk ki a Tiszakécskétől, majd Kecelen is vereséget szenvedtünk.
Ezek után nézzük a találkozókat
Mindjárt az első megye egyes mérkőzésemen sikerült a bravúr itthon a Jánoshalma ellen, akik mint utóbb kiderült másodikak lettek a szezon végén. Óriási érzéssel töltött el ez a győzelem, hiszen volt edzőmet sikerült legyőznöm, most már vezetőedzőként. Ugye tudni kell, hogy a Jánoshalma trénere volt edzőm itt Soltvadkerten. Tipikus egygólos mérkőzés volt, és azt az egy találatot végül mi rúgtuk. Aztán ugye mentünk Szabadszállásra ahol 1-1-es döntetlent értünk el, ott is nyerhettünk volna. Majd jött a Harta elleni hazai találkozó, ahol azt éreztem, hogy valahogyan, de nyernünk kell. Vezettünk 2-1-re, majd a mérkőzés legvégén egyenlített az ellenfél, egy mondhatni potya góllal, amit több hiba előzött meg. A találkozó utáni héten ki is tértünk rá az edzésen ki, mikor, hol hibázott. Utána mentünk Akasztóra, ami számomra egy nagy csata volt. A csapat olyan oldalát mutatta meg, amit én el is vártam. Egy rossz pályán játszottunk, illetve egy olyan környezet van ott Akasztón, amely a vendégcsapatra is nyomást gyakorol. Úgy gondolom több találattal is nyerhettünk volna, reális eredmény volt a győzelem számunkra. Utána jött a hazai Kelebiai mérkőzés, amelyen hoztuk a kötelezőt. Majd következett az ominózus Kalocsai mérkőzés. Vezettünk 1-0-ra, majd rúgtunk egy kapufát, kaptunk egy szerencsétlen gólt, aztán pedig befújtak ellenünk egy tizenegyest, amikor is a kalocsai támadó eljátszotta, hogy elesett, így végül kikaptunk 2-1-re. Az első tavaszi vereségünk volt. Majd utaztunk Kiskunfélegyházára, ahol én csodát szerettem volna tenni. Ha a helyzeteket nézzük, nyerhettünk volna 5-4-re is, de végül ott is kikaptunk. Ha valaki ránéz az eredményre azt mondja ez sima 3-1-es hazai győzelem, de ez nem az volt, hiszen több, mondhatni ordító ziccert is kihagytunk. Bácsalmásra úgy mentünk oda, hogy mindenképpen nyernünk kell. Ott gyorsan két hibánkból elment kettővel a hazai csapat, majd megfordítottuk a találkozót, és a végén kaptunk egy buta gólt, így 3-3 lett a vége. Következett a Kiskunhalas elleni hazai szomszédvári derbi, amin az első ziccerünket berúgtuk, ami a legfontosabb volt és simán nyertünk 3-1re. Ami még dicséretes, hogy egy csatár, egy középpályás és egy védőnk is betalált. Majd újabb szomszédvári rangadó következett Kiskőrösön. Abba a mérkőzésbe belebuktunk, hiszen azon a találkozón nem is ismertem rá a csapatomra. Lélektelenül fociztunk és azt éreztem a játékosaimon, hogy úgy vannak vele, játsszuk le valahogy, aztán gyerünk haza. Azon a napon nem tudtam váratlant húzni, mivel két ifistát tudtam leültetni a cserepadra. Aztán a Lajosmizsét itthon simán vertük 4-0-ra. Majd jött a gólzáporos Tiszakécske elleni utolsó hazai találkozó, amelyen a mérkőzés 20. percében a kiállítás sorsára jutott a játékosom. Aztán pedig mi is belementünk a hülyeségbe, az adok kapokba. Kaptunk egy gólt, majd aztán lőttünk is egyet, és ez így ment végig. Aztán elmentek kettővel, majd feljöttünk 5-5-re. A találkozó végén megint kaptunk egy szerencsétlen gólt, amivel végül 6-5-re kikaptunk itthon. De hozzáteszem: a hat kapott gólból négyért nem okolhatom a csapatom, hiszen büntetőből, szabadrúgásból, beívelésből kaptuk ezeket. Az a vereség egy győzelemmel ért fel, hiszen emberhátrányban ötöt rúgtunk, és ha helyzeteket nézzük, mi is nyerhettünk volna. Majd jött az utolsó Kecel elleni találkozó, ami olyan szürke meccs volt. Még mindig vallom, hogy a hazai csapat nem érdemelte meg a győzelmet, de a futball már csak ilyen.
Hogyan látod, az új játékosoknak sikerült beilleszkedni?
Mint emberileg, mint játékosként jól beilleszkedtek. Nagyon sokat számít egy játékosnál, hogy fejben és okosságban mennyire van ott. Ők az életben is olyan tevékenységet folytatnak, ami egy átlagembert vonz magában. De nagyon ide passzolnak, ebbe a csapategységbe. Akiket hoztunk, négy játékost azok nagyon korrektek voltak minden téren. Nagyon keményen dolgozó fiatalokról van szó, mint a pályán, mint edzéseken, mint pályán kívül, mint a buliban. Olyan hangulatot hoztak, hogy élmény volt edzést tartani, meccsekre készülni. Élmény volt beszédet tartani az öltözőben, hiszen tudták, hogy amit a Tomi mond, az van. Ha volt valami konfliktus, akkor így ahogy most veled is, leültem velük is és szépen nyugodtan megbeszéltük. Nem úgy, mint egy-két csapatnál, ahol az edző a sárga földig letiporja a játékosait. Mindent egybevetve most már azt mondhatom, jól sikerültek az igazolások. Ők húzták a csapatot, persze a többiekkel együtt, de a teljesítményük nagyban befolyásolta a játékunkat.
A felkészülést hogyan tervezed?
Július 2-án fogjuk megkezdeni a felkészülést a 2019-2020-as szezonra. Olyan sok időnk nincs, mivel augusztus első hétvégéjén már kupamérkőzést kell játszanunk, majd rá egy hétre kezdődik az új szezon. Nagyon remélem, hogy nem lesz változás a keretben. Úgy néz ki, hogy tud jönni több olyan játékos, aki erősítést jelenthet a csapatnak. Régi új játékosok is visszatérnek, mint Szamosi Péter, aki sérülés majd munkahely miatt nem játszott az elmúlt szezonokban. Rajta kívül Soproni András is újra bevethető lesz, aki tavasszal hosszas sérüléssel bajlódott. Szeretnék olyan soltvadkerti kötődésű játékosokat is hazahozni, akik jelenleg nem itthon játszanak. Az ifiből is egy-két embert fel tudok majd hozni, és így lesz egy bő húszas keretem. Következő szezonra a cél mindenképpen az, hogy minél előrébb végezzünk a tabellán, hiszen ha csak a tavaszunkat nézzünk, akkor a negyedik helyen végeztünk volna. Egy hónap kevés idő a pihenésre, de én úgy gondolom, sokan már égnek a vágytól, hogy újra edzésbe állhassanak. Edzőmeccsek terén, ami már biztosnak mondható, hogy játszunk majd a Szabadszállással és a Dunaföldvárral. Szeretnék majd egy nagyobb dobást is, ahol egy neves klub utánpótlás csapatát szeretném lehívni ide Soltvadkertre, és velük egy felkészülési találkozót megvívni. Négy-öt edzőmérkőzést tervezek, de nem szeretném túlhajszolni a társaságot.
Érdekes helyzetbe kerültél, hiszen voltál játékos, most is még játékvezető is vagy és már megye egyes edző. Hogyan éled ezt meg, mennyire kacifántos az egész dolog?
Igen ez nagyon kacifántos helyzet az én életemben. Ugye voltam játékos, vagyok játékvezető és most a futball harmadik körcikkébe is belekerültem, mint edző. Rám jellemző az, hogy ne dumáljak a játékvezetőnek, ne tegyem magamnak nehézzé azokat a dolgokat, amelyeket el lehetne kerülni. De valamiért ez a konfliktus kijött belőlem a kalocsai meccs után, ahol nálam is elszakadt a cérna. Bevallom a futballtársadalom ezen eset után egy-két hétig elítélt, de volt olyan is, aki felhívott, hogy végre valaki meg merte mondani a kollegának, hogy ezt elrontotta. Utána csipkelődtek a vezetőség tagjai, meg az ellenőrök, hogy Tomikám ilyet nem szabad. Úgyhogy ez egy ördögi kör számomra is, viszont abból a szempontból jó, hogy én tisztában vagyok a szabályokkal. Próbálom előnyömre fordítani, hogy a szabályokat ismerem, ez többször is jól jött ki, de egyszer nem, azon az ominózus kalocsai meccs után.
Most csak alsóbb osztályokban vezethetsz meccseket, ha jól tudom?
Igen ez így van. Mivel megyei első osztályban vagyok edző, így csak megye kettőben és háromban vezethetek, illetve vidéken ezt úgy értem, hogy például Pest vagy Csongrád megyében. Viszont itt a mi megyénkben általában megkapom a rangadókat. Sükösd, Mélykút, Dusnok vagy éppen Kerekegyháza, Kecskemét. Sok-sok jó meccset vezettem. Néhol egyes településeken sokkal jobb találkozók vannak a megye kettőben, mint a megye egyben. Van, ahol örülnek, hogy én megyek, van ahol nem. De amióta megye egyes edző is vagyok, úgy érzem, jobban elfogadnak a játékvezetés terén is. Szeretek mérkőzéseket vezetni, szeretek a kollégákkal együtt lenni. Amikor megyek megye kettőbe vezetni és látok egy jó játékost, akkor tudom, hogy kit is kellene leigazolni.
Miért lettél játékvezető?
25 éves koromban hagytam abba a futballt. Megmondom őszintén elegem lett már abból, hogy mindig lesérültem, majd mikor már újra játszottam, akkor megint jött egy sérülés. És ez így ment tíz évig. Aztán megkeresett egy barátom, hogy nem mennék-e el játékvezetőnek. Elmentem, elvégeztem a tanfolyamot, majd én is kezdtem végigjárni a szamárlétrát. Megye három, megye kettő és egyszer csak azt vettem észre, hogy a megye egyben vezetek.
Példaképed van-e? Vagy van olyan játékos, edző, játékvezető, akik a kedvenceid közé tartoznak és felnézel rájuk?
Nekem kis koromban nagy kedvencem volt Ronaldo, az igazi, a brazil Ronaldo. Ő egy nagyon jó csatár volt, egy igazi tizes. Ő tudott szabadrúgásból gólt lőni, vagy öt embert kicselezni, tudott fejes gólt szerezni. Tehát benne megvolt minden, ami kellett, hogy ilyen nagy és jó futballista váljon belőle, mint amilyen lett. Nagyon jól érkezett a rövidre, ő érezte azt hol a kapu, csukott szemmel is tudott gólt szerezni. Csapatként a Manchester United a kedvenc csapatom, akikért mindig eggyel jobban szurkolok. Játékvezetőt illetve nincs példaképem. Ami nagyon példaértékű, az egy kiskőrösi, csoportbeli kollégám szorgalma (A.P.). Nagy szorgalmával és az akaratával annyit dobott magán, hogy példaértékű lehet a fiatalok számára. Edzők közül Jose Murinhot mondanám. Az az igazi vehemenciája tetszik, amikor rúgta a győztes gólt, a csapata akkor páros lábbal csúszott be a pályára örömébe. Nekem is volt egy ilyen szituációm. Az első mérkőzésen a Jánoshalma ellen, amikor a játékosom berúgta a győztes gólt, akkor annyira kijött belőlem a feszültség, hogy a kispad mellett lévő vasba talppal izomból beletalpaltam. És ez az úgymond rituálém megmaradt a következő meccseken is. Ha gólt szereztünk, akkor beletalpaltam egy picit a kispadba. A másik akit még megemlítenék az a Sir Alex Ferguson. Ő egy nagyon tanult, értelmes, okos ember. Nagy példakép mindenki számára.
Köszönöm ezt a hosszas interjút. További sok sikereket kívánok a labdarúgásban és a játékvezetésben is egyaránt.
Beniczki Dávid
