Komoly konferencia helyszíne volt június 28-án Kiskőrös települése, ahol egy Hollandiából érkező küldöttséget láttak vendégül. A kiskőrösiek holland testvérvárosa, Krimpen aan den Ijsselből érkezett küldöttséggel közösen osztották meg a felek a fenntartható és az okos városokkal kapcsolatos tapasztalataikat.

-Hirdetés-

Az esemény levezénylője dr. Kocsis András Magyarország hollandiai nagykövete volt. A megjelenteket Domonyi László polgármester köszöntötte, aki elmondta, hogy nagy öröm és megtiszteltetés, hogy ezt a testvérvárosi találkozót megszervezhették. Köszönetét fejezte ki a nagykövetnek a szervezőmunkálatokban való részvételért, akivel korábban Krimpen aan den Ijsselben találkoztak és beszélték meg, hogy létrehoznak egy ilyen napot.

Domonyi László, Kiskőrös Város polgármestere

Ezt követően dr. Kumin Ferenc helyettes államtitkár (Külgazdasági és Külügyminisztérium) beszélt arról, hogy a két ország közötti protokolláris dolgokon kívül nagyon fontos az emberközpontú és az üzleti kapcsolatteremtés is. Megemlítette, hogy hazánknak Hollandia a 7. üzleti és a 8. befektetői partnere. Mindez az ország méretét tekintve igen jelentősnek mondható és remélhetőleg a továbbiakban ez fejlődni fog.

dr. Kumin Ferenc helyettes államtitkár (Külgazdasági és Külügyminisztérium)

A „körforgásos gazdaságról” mondott tájékoztatót Geert van Rumund a hollandiai Wageningen polgármestere.

Megemlítette, hogy hulladékhegyek világszerte növekednek, a foszilis energiahordozók fogynak és az éghajlat változik. Az energiagazdálkodás és a nyersanyaggazdálkodás terén új megoldásokra van szükség.

A „körforgásos gazdaság” a fenntartható környezet kialakítása miatt lehet a jövő útja. Elmondta, hogy ennek a célnak megfelelően helyi termelőkkel dolgoznak a városban élénkítve a térség gazdasági életét. A helyi egyetemmel és a kutatókkal közösen azon munkálkodnak, hogy a lakosokat is motiválttá tegyék a programban való részvételre. Példaként említette a városháza felújítását, amely során újrahasznosított anyagokat és helyi faanyagot alkalmaztak. A település kutató centrumának új épülete fenntartható nyersanyagokból készül el, de a helyi Korfball csapat pályája és sportcsarnoka építése során is az újrahasznosított anyagok kerültek előtérbe. Érdekességként említett meg a szociális programjukat, aki „kis világ” címen fut. Ebben egy régi iskola épületében alakítanak ki 6 lakást, melyek közöl 5-öt menekülteknek adnak át. A jövőbeli lakók is részt vesznek az építési munkálatokban, mely közben szakmát és a holland nyelvet is tanulhatják.

Reményét fejezte ki, hogy a későbbiekben Wageningen városa is helyt adhat majd egy hasonló konferenciának, ahova a kiskőrösieket is meghívják majd.
Geert van Rumund a hollandiai Wageningen polgármestere

A wageningeni gimnázium és a gödöllői Török Ignác Gimnázium már 6 éve ápol egymással cserediák kapcsolatot. A holland iskola egyik francia tanára és a gödöllői intézmény pedagógusa, Szedmák Ágnes beszéltek prezentációjukban a közös programjaikról. Kiemelték, hogy a tanulók a cserediák programban megismerhetik egymás országainak történelmét és kiváló alkalmat nyújt ez arra, hogy gyakorolni tudják az angol nyelv használatát.

A magyar és a holland gimnázium tanárai
A Smart City-Okos Város témakörben mondta el terveit és a tapasztalatait Martijn Vroom, Krimpen aan den IJssel és Domonyi László Kiskőrös város polgármestere. Az már most leszűrhető, hogy a számítógépek és a technika fejlődével lépést kell tartania a településeknek és a jövőbeni fejlődés egyik meghatározója lehet az ebben rejlő lehetőségek kiaknázása.

A nap folyamán a konferencia résztvevői még megtekintették az Old Car Museumot, a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeumot, a Krimpeni házat és parkot, este pedig a Szentpéteri Borpince Kft. borkóstolóval egybekötött vacsorája zárta a programot.

Filus Tibor

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (18 db kép)
MEGOSZTÁS