A Kiskőrösi NKSZSE keretein belül több évig nem szerepelt felnőtt gárda a bajnoki küzdelmekben. Az elmúlt szezonban a lányok újoncként indultak a megyei I. osztályú bajnokságban és a negyedik helyen zártak.

-Hirdetés-

Hogyan értékelnéd a gárda szereplését? – kérdeztem Szabó Tamás edzőt.

-A csapatban az idősebbek mellett nagyon sok fiatal szerepelt, így az ifjúsági korú játékosoknak két fronton kellett helytállniuk. Az ifjúsági csapat a Női Ifjúsági III. osztály-Közép-Dél csoportjában zajló mérkőzéssorozatba szerepelt. A lányok kiválóan helytálltak ebben a végletekig kiélezett mezőnyben, hiszen az első közös idényükben mindösszesen egy pontocskával maradtak le a dobogóról a legutolsó fordulóban, és így a negyedik helyen zárták a szezont. Tették ezt úgy, hogy az év folyamán dupla terhelést kaptak a lányok, hiszen ebben az esztendőben ismét indult a Kiskőrösi NKSZSE a felnőtt bajnokságban is. A lányok a megyei I. osztályú versenysorozatban is remek teljesítménnyel rukkoltak elő. Ebben a kiírásban is az alapszakasz negyedik helyét szereztük meg, aminek köszönhetően a csapat jogot szerzett az idén először megrendezésre kerülő négy csapatos megyei döntőn. A Kecelen lejátszott újabb mérkőzések nem változtattak az eddigi eredményeken, így a 2018/2019-es szezonban formálódó együttes két negyedik hellyel fejezte be az igen hosszúra és fárasztóra sikerült évet.

A játékoskeretben tapasztalható nagy kor és tudásbeli különbségeket, milyen módon sikerült kezelni?

-A csapat a felnőtt mezőnyben újoncként egy összeszokatlan, több korosztályon átívelő, a 14 évestől a 40+-ig játékosból álló egység volt. Generációs és tudásbeli „Grand Canyon-okkal” tarkítva, nagyon hullámzó teljesítménnyel értük el ezt a remek eredményt a rutinnak és a kellő akaratnak bizonyítékaként. Az ifjúságiak csekély létszámban, kizárólag a serdülő csapat tagjaival összedolgozva tudták megvalósítani a céljaikat. Az egész szezonban példaértékű hozzáállást tanúsított szinte mindenki a fiatalok közül és bebizonyították, hogy az elvégzett sok munkának mindig meglesz a pozitív hozadéka eredményben, valamint emberségben egyaránt. A felkészülésben rengeteg nehézség hátráltatta a játékosokat ebben az egyesületben is, hiszen a legfőbb opció a teremkézilabdához a terem. Viszont sokszor pont az egész pályás foglalkozások száma volt a legkevesebb, mivel akadt minden héten olyan edzésnap, amikor a serdülő lányok és az ifi-felnőtt gárda, sőt még a serdülő fiú csapat tagjai is egy időben voltak jelen a sportcsarnokban. A heti három edzés mellé olykor a serdülő lányoknak heti három, az ifjúságiaknak heti kettő mérkőzésen is kellett bizonyítaniuk rátermettségüket – serdülő, ifi, felnőtt mérkőzések. Ezt a fajta terhelést ezek a fiatalok még soha nem tapasztalták meg. Szezon közben minden korosztályban voltak sérültjeink, akik hiánya összeadódott a megyei megmérettetéseken.

Van olyan játékos, akit ki lehet emelni gólerős teljesítménye alapján?

-Az ifjúsági mezőnyben Borbényi Luca 166 találattal a második lett a góllövőlistán és az évet a két bajnokságban 228 góllal zárta 36 mérkőzésen játszva. A felnőtt mezőnyben Torgyik Rita 145 találatig jutott, amivel a 3. helyen végzett az alapszakasz listáján, míg Márki Éva 135 góljával az előkelő 5. helyen zárt kevesebb mérkőzéssel a lábában, mérkőzésenként 10 gólos átlaggal. A serdülő korú Schiszler Hanna három korosztályban is remekül helytállva, 47 mérkőzésen (serdülő, ifi, felnőtt) 194-szer talált ellenfelei hálójába 47 mérkőzésen.

Mikor kezditek a felkészülést az új szezonra?

-Az év zárásaként néhány levezető edzés várt még a lányokra június elején, ami után mindenki a jól megérdemelt pihenését tölti a nyári melegben. Gyors feltöltődés után augusztus első hetében máris egy Siófoki edzőtáborozással készülhetnek fel a lányok az újabb közös munkára. Szurkolóinknak, támogatóinknak és a sportbarátoknak is köszönjük a csapataink mérkőzésein a sportszerű szurkolást, a sok segítséget, valamint a támogatást!

A Kiskőrösi NKSZSE ifjúsági csapata

A bajnokságban szerepelt ifjúsági csapat kerete: Borbényi Luca, Lukács Kata, Hell Krisztina, Kornóczi Natália, Nagy Dzsenifer, Polereczki Petra Enikő, Zsubori Zsófia, Schiszler Hanna, Varga Anna, Tösmagi Nikolett, Krizsán Dalma, Bacsa Vivien.

A Kiskőrösi NKSZSE felnőtt csapata

A bajnokságban szerepelt felnőtt csapat kerete: Albert Amina, Antal Dorina Bettina, Borbényi Luca, Czérna Bianka, Domokos- Faragó Ágnes, Hell Krisztina, Holczimmer Judit, Kolonusz Lili Nikolett, Kornóczi Natália, László Luca, Lukács Kata, Márki Éva Magdolna, Nagy Dzsenifer, Ocskó Mariann, Polereczki Petra Enikő, Rostás Brigitta, Schiszler Hanna, Simon Katalin, Torgyik Rita, Tösmagi Nikolett, Varga Anna, Zsubori Zsófia.

Filus Tibor

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (30 db kép)
MEGOSZTÁS