Több mint 22 év múzeumigazgatói munka után 2019. július 5-én nyugdíjba vonul Kispálné dr. Lucza Ilona múzeumigazgató, aki kiskőrösi származású szlovák szülők gyerekeként pedagógus végzettsége ellenére hosszú éveken keresztül vezette a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeumot, valamint a Szlovák Tájházat. A vezetése alatt álló intézmény eddig kétszer nyerte el az Év Múzeuma kitüntető címet, míg hagyományápoló munkásságáért 2014-ben Magyar Örökség díjjal, 2018-ban Szablyár Péter emlékéremmel tüntették ki. Az Országos Petőfi Sándor Társaság elnökeként és a Petőfi Szülőház Múzeumi és Művészeti Alapítványának kuratóriumi elnökeként több területen is igyekszik öregbíteni a Petőfi–kultusz, az emlékház és a tájház jó hírnevét.
Gyermekkoráról, hivatásáról, a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum felvirágoztatásáról, valamint leendő nyugdíjas éveiről kérdeztem Kispálné dr. Lucza Ilonát.
Mesélne egy kicsit magáról, gyerekkoráról?
Szlovák szülők gyermekeként Kiskőrösön láttam napvilágot. Azóta is nagyon kötődöm szülővárosomhoz, melyet tulajdonképpen csak a főiskolai, egyetemi tanulmányaim idejére hagytam el. Főiskolai tanulmányaimat először Szegeden végeztem a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán magyar-orosz szakon, majd a Bem iskolában kezdtem el dolgozni, ami a régi Vásártéri Iskola volt. Nagyon jól éreztem magam, nagyon szerettem ott tanítani, nagyon jó volt a gyerekek között, de valami mégis mindig hajtott. Aztán szerettem volna elvégezni gyorsan az egyetemet is a főiskola után, de az iskolavezetés szerint ezt akkor semmi sem indokolta. Aztán elég hamar, már 1976-ban elkezdtem dolgozni, de mivel a középiskolában nem volt orosz szakos tanár, így átkerültem a gimnáziumba oktatni, ami egy egészen nagy váltás volt úgy gondolom, így viszont már indokolttá vált az egyetemi végzettség megszerzése is. 1985 és 1988 között elvégeztem az egyetemen a magyar szakot, ami nagyon jól jött a munkámhoz, mivel a vizsgákra felkészülve a tanításhoz sok hasznos szakmai segítséget kaptam és ezt ki is használtam. Végül az egyetemen lehetőséget kaptam arra is, hogy ledoktoráljak. Mivel akkor úgy gondoltam, hogy nincs veszítenivalóm belevágtam, és sikerült is. Időközben az orosz nyelv kiment a „divatból”, így lehetőséget kaptunk az államtól, hogy orosz szakosok lévén átképezzük magunkat. Szegeden, a Szegedi Tudományegyetemen megszereztem a német nyelv és irodalom szakos középiskolai tanári diplomát is, de azzal már nem sokat dolgoztam a gimnáziumban.
Hogyan került a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeumba?
A múzeumhoz úgy kerültem, hogy egy időben nagyon sok orosz csoport érkezett a városba, mivel Petőfi nagyon ismert és híres az orosz irodalomban, illetve a köztudatban is jelen van. Tulajdonképpen Puskinnal szokták egy lapon emlegetni. Nagyon élveztem az idegen nyelvű tárlatvezetést a múzeumban. Akkor még működött a Puszta Tourist Iroda, én velük álltam szerződésben. Aztán a ’90-es évek elején kerültem kapcsolatba a Petőfi Irodalmi Múzeum egyik főmuzeológusával, aki egyben szakfelügyelő is volt, ezért jól ismerte a kőrösi helyzetet. Vele beszélgettünk arról, hogy Kiskőrös városvezetése nagyon szeretné, ha a megyei múzeumi szervezetből az intézmény az ő tulajdonába kerülne vissza. Megvolt a terv és az elképzelés is arra vonatkozóan, hogy milyen legyen ez a múzeum, hogyan működjön a továbbiakban, de nem volt senki, aki a feladatokat igazgatta, ellátta volna. A múzeumigazgatói feladatkörre pályázni kellett, és noha akkor még semmiféle végzettségem vagy tapasztalatom nem volt ezen a területen, de úgy gondoltam megpróbálom, hiszen engem mindig is nagyon vonzottak a kihívások. Aztán végül Kiskőrös Város Képviselő-testülete bizalmat szavazott nekem, így 1998. január 1-jétől hivatalosan is vezetője vagyok az intézménynek. Előtte pedig 1997. március 7-től félállásban, még a megyei múzeumi szervezet alkalmazottjaként dolgoztam itt.
Mennyire volt ez nagy kihívás Önnek akkoriban?
Amikor idekerültem nagy kihívást jelentett számomra az új intézmény, új struktúra. Aztán elkezdtem úgy gondolkodni, ahogy a kőrösi emberek gondolkodhatnak. Végiggondoltam, hogy mi az, ami vonzó lehet számukra, amiért szívesen látogatnának el a múzeumba, mi az ami feladata lehet egy múzeumnak, mit kellene ahhoz csinálni, hogy érték is teremtődjön, és tartalmas élet is folyjék az intézmény falai között. Voltak elképzeléseim, de a múzeumi szakmát nyilván nem én találtam ki, van ennek megfelelő előzménye, szakirodalma és gyakorlata. Úgy gondoltam, hogy azoktól a szakemberektől lehet a legtöbbet tanulni, akik ebben tevékenykednek már régóta. Ezért a Szlovák Tájház kapcsán a néprajzi szakterületbe kapcsolódtunk be. A Tájházszövetségnek nagyon korán tagja lett az intézmény, a tagoktól és a vezetőktől nagyon sok segítséget kaptunk, ezért megpróbáltuk oda-vissza működtetni ezt a lehetőséget, mi is fogadtunk továbbképzéseket, konferenciákat, találkozókat, illetve mi is mentünk nyilván mindenhova. Ezzel megismertek bennünket, mármint az intézményt. A Petőfi Irodalmi Múzeummal is szoros kapcsolatot ápolunk már a kezdetek óta. Irányításukkal megalakult a Magyar Irodalmi Emlékházak Országos Egyesülete is. Ott alapító tagként lépett be az önkormányzat, mert elsősorban az önkormányzatokat szólították meg, akik fenntartói a muzeális intézménynek. Megalakulásuk óta, egyedüli vidékiként szintén vezetőségi tag vagyok itt is, a vezetőség tagjai főként a Petőfi Irodalmi Múzeum dolgozóiból állnak. Aztán gondolat gondolatot szült és ennek lett az az eredménye, hogy szinte minden évben volt valami jelentős fejlesztés. Mi nem óriásméretekben gondolkodtunk, hanem láttunk egy globálcélt, amit apró elemekből raktunk össze. Idővel a szakmai irányítás is elismerte a városnak azt a törekvését és hozzáállását az intézményhez, hogy amikor még nem volt kötelező, már akkor is az önkormányzat működtette a múzeumot, pedig ez nem lenne kötelező feladatköre. Nyilván ezt valahol a szakma is értékelte és úgy gondolom, hogy ezért is voltak olyan sikeresek a pályázataink.
De itt nem kell nagy összegekre gondolni, mert nem olyan sok ez így, de apránként nagyon szépen összeállt és úgy érzem, hogy sikerült akár a tájházat, akár a szülőházat, akár a képzőművészeti anyagunkat beépíteni az országos „vérkörbe”, hiszen kétszer lettünk az Év múzeuma. Ezt nem sok intézmény mondhatja el magáról az országban. A Vendégbarát intézmény címét is elnyertük, másodikak lettünk az országos megmérettetésben,a díjat múzeum előcsarnokában helyeztünk el. 2006-ban a tájház is megkapta Az év tájháza címet, tehát gyakorlatilag sorban jöttek ezek az elismerések. 2014-ben Magyar Örökség díjat is kapott az intézmény.
A „Petőfiről csak hitelesen” munka eredménye, hogy az ország legnagyobb Petőfi képzőművészeti gyűjteményét és műfordítói szoborparkját tudhatja a város magáénak, valamint az ország egyik leglátogatottabb irodalmi emlékhelye is a múzeumegyüttes. Hogyan sikerült mindezt elérni?
Petőfi Sándor szülőháza volt Magyarországon az első látogatható irodalmi emlékház, amelyet az írófejedelem és a költő kortársa Jókai Mór nyitott meg 1880-ban. Ez az épület volt a ma is meglévő, több ütemben bővülő múzeumi együttes első lépcsője. Az intézmény fenntartója az elmúlt 100 év során gyakran változott. A szülőházra épültek a későbbi emlékhelyi és muzeális elképzelések, így első változásként 1951-ben a teljes épületet berendezett kiállítóhellyé növesztették. 1953-tól bekerültek a szülőház kiállításába a logikailag Kiskőröshöz kapcsolódó Petőfi-relikviák is. Az intézmény mindig a Petőfi-hagyományok és az ezzel foglalkozó szellemi csoportok központja volt. A szélesedő kultusz és az országos érdeklődés életre hívta az irodalmi kiállítást is. Ez a szűkös szülőházi lehetőségek között nagyon nehézkesen valósulhatott volna csak meg, ezért újabb épülettel bővült az intézmény. A kiskőrösi székhelyű Országos Petőfi Sándor Társaság megalakulásával (1984) tartósan összekapcsolódott a nemzetközi kisugárzásra is alkalmas gondolkodás. Lendületes és új kezdeményezésként megszületett az Európában is egyedülálló Petőfi műfordítói szoborpark, ahová azóta 18 fordító mellszobra került különböző földrészekről. A kortárs képzőművészeti pályázati felhívásokra küldött munkákból létrejött az ország legnagyobb, 500-nál is több alkotást tartalmazó tematikus Petőfi gyűjtemény. 1998. január 1-jén az önkormányzat döntése és önkéntes vállalása alapján, mint ahogyan ezt már említettem, a település tulajdonába és működtetésébe került az intézmény. Ez a döntés lehetőséget jelentett újabb közgyűjteményi összetétel kialakítására, hiszen a korábbi városi tulajdonú Petőfi Képtár és a rendezett küllemű és tartalmú Szlovák Tájház is belekerülhetett a szerkezetbe.
Az eredeti célkitűzés az volt, hogy a városlakok és a helyi közösségek is sajátjuknak érezzék az új létesítményt, színvonalas és érdekes programokkal kialakuljon bennük az igény a rendszeres látogatóvá válásra. Másik célunk, célközönségünk a kulturális turizmus, melyhez az intézmény jelenlegi struktúrája nagyon kedvező.
Itt szeretném kiemelni azt is, hogy szakmai ellátottságunk két múzeumi területre és a múzeumpedagógiára megfelelő, azonban nagy terhet ró ránk, hogy nincs gazdasági, pénzügyi területre végzett munkatársunk. Nagy szükségünk lenne egy ilyen szakmai képzettséggel rendelkező saját munkatársa, ezzel az egyébként is feszített létszámgondunk oldódna, hiszen nehéz a folyamatos nyitva tartást (Kedd-Vasárnap:9-17 óra) biztosítani a három kiállítási helyszínen egyszerre. Bízom benne, hogy az utódomnak sikerül majd változást elérnie ezen a területen.
Milyen fejlesztések valósultak meg ez idő alatt?
Az intézmény működése évek óta három pilléren áll. A költségvetést Kiskőrös Város Önkormányzata biztosítja, akivel együttesen figyeljük a pályázati lehetőségeket és erre jönnek rá pluszban a saját bevételek. 2017-ben három szakmai pályázatot nyújtottunk be eredményesen, melyeket többnyire infrastruktúrális fejlesztésre használtunk fel. Az Alfa/Kubinyi pályázat volt az eddigi legnagyobb, melyből a szülőház hajópadlóját cseréltük ki temperáló padlófűtésre, mely igazi kuriózum az országban. A 3D-s képzőművészeti alkotások impozáns látványtára és egyben állandó kiállítása 2014 decemberében nyílt meg, majd 2015-ben elegáns és tartalmas néprajzi látványtár és állandó kiállítással bővült az intézmény, valamint sikerült megvalósítani 180m2-es akasztási felületű képzőművészeti tömörraktárat.
A két új látványtár szakmailag és esztétikailag kiváló, a képzőművészeti tömörraktár többnyire csak álma a nagy múzeumoknak is.
Hogyan alakult az intézmény látogatottsága, mióta a város üzemelteti a múzeumot?
A magyarországi múzeumok látogatottsága az utóbbi 5 évben jelentősen csökkent országos szinten, ezt sajnos mi is tapasztaljuk. Alapvetően a nyugdíjas csoportok estek ki, de a látogatók összetétele is megváltozott, gyakrabban érkeznek családok, és növekedést mutat a külföldi családok érdeklődése is. A látogatókat mindig az új érdekli, azonban a mi intézményünk kiállítása már nem tud az újdonság erejével hatni. A látogatói táblázatból azonban egyértelműen kitűnik, hogy a szülőház új kiállítására 2011-ben többen érkeztek. Az is látszik, hogy a 2009-ben a Nagy Kul-Túra program keretében Kiskőrösre érkező csoportok is megemelték a látogatók számát. A 2013-ban elkezdődött múzeumpedagógiai foglalkozások népszerűek lennének, csak alig van rá humán erő. Aztán a 2014-es látogatottságunk az előző éviekhez képest jelentősen megnőtt. 2016-ban sikerült emelni a látogatószámot, míg 2017 óta az évi látogatószám átlagosan az évi 20.000 főt éri el.
Hogyan összegezné az elmúlt két évtizedet múzeumigazgatóként?
Ez egy nagyon boldog két évtized volt. Nem mondhatom, hogy láblógatós, hiszen sok munkával, sok elképzeléssel és sok-sok segítséggel -mind a kollégák, mind pedig a szakma részéről- valósulhatott meg mindez. De azt mondhatom, hogy ez egy olyan életpálya, amiben azok az apró lépések, amik a távoli stratégiánkban és elképzeléseinkben szerepeltek sorra megvalósulhattak.
Úgyhogy nagyon hálás vagyok a környezetemnek, a sorsomnak, hogy ide, a Petőfi hagyaték közelébe „engedett”. Mindig is úgy éreztem, hogy ez egyfajta küldetés, hogy az ember a legtöbbet tegye, amit megtehet egy olyan ember emlékének megőrzésében, mint Petőfi Sándor volt.
Mint ahogy már említettem, bízom benne, hogy az utódomnak majd sikerül létszámot emelni, mert ez mindenképpen fontos lenne, ha már egy ilyen országos hírű és jó intézményről van szó, akkor a látogatók is ezt tapasztalják. Ha visszagondolok az elmúlt 22 évre, azt kell mondanom, hogy tényleg sok mindent megtettünk azért, hogy méltóképpen ápoljuk a Petőfi-kultuszt és öregbítsük a múzeum jó hírnevét. Szeretettel gondolok vissza ezekre az évekre, hiszen nagyon sok szép és jó dolgot megélhettem, és úgy gondolom, hogy újra ugyanígy csinálnék mindent, ha tehetném. Nekem az jelentette a legnagyobb örömöt, hogy szívvel-lélekkel végezhettem a hobbimat munka gyanánt.
Előreláthatólag mivel tölti majd nyugdíjas éveit?
Erre a kérdésre 5 év múlva szeretnék válaszolni, most nem tudok. Vannak terveim, de az, hogy ebből mi valósul meg vagy hogyan, azt nem tudom. Egy biztos, hogy az Országos Petőfi Társaság elnökeként, illetve a Petőfi Szülőház Múzeumi és Művészeti Alapítvány kuratóriumi elnökeként továbbra is folytatom a munkámat.
„Mögöttem a múlt szép kék erdősége, előttem a jövő szép zöld vetése…”
Petőfi Sándor
Ezúton is köszönjük Kispálné dr. Lucza Ilona több évtizedes kiváló szakmai munkáját, akinek jó egészséget és aktív nyugdíjas éveket kívánunk!
Kutyifa Icu
Fotók: Kincses Szilvi
Fotógaléria:
