Az első pályázati kiírások keretében 13 milliárd forintot nyertek közösségfejlesztésre települési önkormányzatok és egyházközösségek, így több száz fejlesztés indul el országszerte. Az esemény a Szentháromság utca végén kialakított tavaknál és a megújult területen volt.

-Hirdetés-

A megjelenteket dr. Viszkók Zoltán jegyző köszöntötte, aki elmondta, hogy az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb beruházása valósult meg a pénzügyi keret, a felhasznált anyag és elvégzett munka mennyiségének tekintetében egyaránt. Az eseményt megtisztelték jelenlétükkel: Font Sándor és dr. Kerényi János országgyűlési képviselők, Rausch Sándor a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés alelnöke, a város vezetői, Molnár Elvira a Kiskőrös és Térsége Turisztikai Egyesület elnöke, valamint a kivitelezést végző cégek képviselői. Elhangzott, hogy a beruházás főbb munkálatait az ÉKISZ Építőipari Kft. és a Geotechnika 84 Kft. végezte el. A tervezésben Gyirán István és Mátyus Zoltán vett részt, de Mátyus Zoltán egyben a beruházás műszaki ellenőre is volt. A projekt menedzselésében vállalt komoly feladatot a Bács-Kiskun Megyei Területfejlesztési Nonprofit Kft., akik nagy segítséget jelentettek a papírmunkákban és a pontos elszámolásokban.

Az eseményt megtisztelte jelenlétével Molnár Elvira (a képen balra) a Kiskőrös és Térsége Turisztikai Egyesület elnöke is

A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés alelnöke Rausch Sándor beszédében elmondta, hogy a Megyei Önkormányzat feladata a megyére jutó mintegy 70 milliárd forint sorsát koordinálják. Végigjárták a megye 118 települését és egyedülálló módon mindegyikre jutott valamilyen fejlesztés. A rendelkezésre álló forrást úgy próbálták elosztani, hogy az a települések érdekeit szolgálja. Mindez annyira jól sikerült, hogy elenyésző volt az elutasított pályázatok száma.

A soltvadkertieket hosszú évekig a belvíz veszélyeztette és most mintegy 450 millió forintos támogatással sikerült megvalósítani ezt a beruházást. Zárszavai után egy megyezászlót adott át Lehoczki Ferenc polgármesternek azzal a megjegyzéssel, hogy „büszkék vagyunk arra, hogy Bács-Kiskun megyében van Soltvadkert”.

A térség országgyűlési képviselője, Font Sándor köszöntőjében azt vázolta, hogy az elmúlt évtizedekben milyen nagy fejlődésen ment keresztül a város. Értékében történelmi nagyságrendű beruházásnak nevezte a most elvégzett munkát. Mivel korábban komoly belvízproblémákkal küszködött a város, ezért hatalmas előrelépést jelent a település életében csapadékvíz elvezető hálózat rekonstrukciója és záportározó kialakítása. Megemlítette, hogy ennek a beruházásnak a Vadkerti-tóra is kihatása van, mivel az itt összegyűjtött vízből egy csatornán keresztül a tavat is táplálják.

A Vadkerti-tóra az elkövetkezendő években 1,5-2 milliárd forintot szeretnének még fordítani.

Elmondta, hogy országgyűlési képviselőként a parlament 2020-as költségvetési tervezetébe bevitt a Vadkert-tóval kapcsolatosan egy 100 millió forintos további fejlesztési elképzelést, ami jóváhagyásra vár. Ez az összeg tartalmazza a kemping vizes blokkjának felújítását és egy olyan komoly játszótér megépítését, ami bárhol megállná a helyét.
A város polgármestere Lehoczki Ferenc elmondta, hogy a beruházás megvalósításával hatalmas lépést tett a település a belvízhelyzet problémáinak kezelésében és a vízvisszatartás tekintetében. A kiépült új rendszernek köszönhetően a belvárosból nagyon rövid időn belül távozhat a csapadékvíz egy hatalmas felhőszakadás esetében is. Kiemelte, hogy volt már rá példa, amikor gyorsan esett le 40 mm csapadék és jó vizsgázott a rendszer. A záportározó területét a lakosok köznyelven „nagyvízként” ismerik, amely a rendezési tervben „sport-és szabadidő központ” besorolást kapott. Most jutottak el oda, hogy egy nagy lépést tettek annak érdekében, hogy a rendezési terv megvalósulhasson.
A kivitelező cégek részéről Tercsi Miklós az ÉKISZ Építőipari Kft. ügyvezetője ismertette a beruházás műszaki paramétereit. Elmondta, hogy két részből állt a beruházás: a városi csapadékvíz elvezető hálózat rekonstrukciójából és a záportározó tó, valamint annak környezete kialakításából. A városban korábban a csapadékvízelvezető rendszer rossz hatásfokkal működött, több helyen voltak eltömődések, ellentétes lejtések jellemezték, a csövek pedig változatos anyagból és változó átmérővel kerültek lefektetésre. A beavatkozás során mintegy 3350 méter hosszúságban készült új csapadékelvezető rendszer a meglévővel szinte azonos nyomvonalon, ami közel 100 ha vízgyűjtő területet érint. A legnagyobb ág az Ifjúság és a Nádas utcák kereszteződésétől induló csapadékvíz átemelőtől egészen a Hősök tere, buszmegállóig és mellékágként az Orczy utca vízelvezetése volt. Emellett a Madách és a Kertész utcákban 60 cm átmérőjű betoncsatorna épült víznyelőkkel együtt, ami a Hunyadi utcai csapadékvíz átemelőre csatlakozott. A Váczi M. utcában készült nyílt, illetve zárt csapadékvíz elvezető rendszer, valamint a Kossuth utcában nagyrészt gyephézagos lapokkal kerültek kiburkolásra az árkok és az átereszek is felújításra kerültek. Az elmúlt időszak csapadékvizes időjárásában látható volt, hogy az új rendszer jobban működik és hatékonyabban biztosítja a víz elfolyását.
A záportározóval kapcsolatban megemlítette, hogy ez egy 18 ha-os nyílt vízfelületű terület volt.

Ezt az évek során a vízi növényzet és az üledék feltöltötte és a tó pusztulásnak indult. Ennek a folyamatnak a visszafordításáról döntött az önkormányzat a Kiskunsági Nemzeti Parkkal egyeztetve.

A területből így mintegy 9 ha-os rész megmaradt a maga természeti formájában. A tavak 2 ha és 1,7 ha felületűek, melyek környezete is rendezésre került. A tavakban egy 20×20 méteres, 0,5 méter mély halágy is kialakításra került annak érdekében, hogy a természetesen kialakuló halállomány az aszályosabb időszakokban menedékhelyet találjon, illetve a későbbiekben a lehalászás is meg tud ezáltal történni. A tavaknál a bevágási mélység 1,7-2,1 méter, ami során több, mint 50 ezer m3 földet mozgattak meg. A rézsűket változatos hajlással alakították ki annak érdekében, hogy egy biológiai egyensúly alakuljon ki a különböző növényzet által. A beavatkozással a párolgási veszteség ezen a területen kétharmadával csökkent le a korábbiakhoz képest. A vízgyűjtő a Vadkerti-tóval is össze van kapcsolva egy csatornával, amelyen zsilip segítségével tudják szabályozni a vízmennyiség leengedését.

Filus Tibor

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (43 db kép)
MEGOSZTÁS