Több pedagógus és segítő közreműködésével 16 gyerek vett részt a bócsai kreatív délelőttökön, melyek ezen a héten zajlottak. A bázis a Boróka Könyvtár volt, emellett kis kirándulások keretében fedezték fel a falu nyújtotta lehetőségeket.

-Hirdetés-

A tábor fő mozgatórugói Tóthé Szakolczai Tünde könyvtáros és Bozó Andrea hivatali dolgozók voltak. Mint mesélték, az első napon kötényeket hímeztek a gyerekek, majd vendégük volt Frittmann József nyugalmazott igazgató, aki Bócsa keletkezéséről mesélt. Ezt követően az udvaron aszfaltkrétával rajzoltak és buborékkígyót készítettek. 

A második napon az iskola konyháját vették birtokba. A bevásárlást követően sárgabarack lekvárt főztek és palacsintát sütöttek. Sok kis konyhatündér sürgölődött a konyhában! A munka eredménye: fejenként 2-2 kis üveg lekvár és finom lekváros palacsinta lett. Ebben a munkában a konyhás nénik is közreműködnek.

A szerda a séta jegyében telt. Ellátogattak a Polgármesteri Hivatalba, majd a Tájháznál agyagból készítettek edényeket. Egy finom fagyit követően Paragi Anikó hitoktató várta a csapatot a katolikus templomnál, ahol a templom védőszentjéről és keletkezéséről hallhattak történetet az ifjú látogatók. A visszaúton megnézték a szobrokat felelevenítve a hétfőn hallottakat.

Ezután következett a sportnap! Papírsárkány készült, majd sor- és váltóversenyt rendeztek. Sokat nevettek a vidám feladatokon, pl. hogy ki tud végig egyensúlyozni egy pohár vízzel a kezében, időre?

A péntek a parkerdőben telt: kemencés sütést rendeztek a falukemencénél, ahol mindenki elkészíthette a kenyérlángosát. Az iskola szabadtéri színpadja mellett pedig egy nagy befőttes üvegben „időpkapszulát” helyeztek el. Benne szerepelt a tábor névsora, a heti történések és mindenkitől 1-1 tárgy, mely erre a hétre emlékeztette. A befőttes üveget elásták, majd virágot ültettek fölé.

Káposzta Lajos

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (30 db kép)
MEGOSZTÁS