A Kiskőrösi NKSZSE női kézilabda csapatának utánpótlás gárdái közül az U12-es együttes – László Zsolt volt tanítványai – új edzővel, Czérna Jánossal kezdték meg a közös munkát 2018 őszén. A fiatalok közül augusztusban kevesen voltak edzésen, ezért az érdemi munkát szeptembertől kezdték el.
Az U12-es csapat edzője Czérna János elmondta, hogy a lányok nagy lelkesedéssel, de kisebb technikai tudással vágtak neki az új idénynek. Az első tornán két vereséggel – Kiskunhalas, Kalocsa – kezdett a csapat. Ekkor körvonalazódott, hogy a gárdának milyen tervei lehetnek az új bajnoki idényben. A játékosok tudásszintje nagyon eltérő volt, így meg kellett találni mindenkinek a helyét csapaton belül.
U11-es csapatot nem indított a bajnokságban az egyesület, mert csak hat 11 éves játékos volt. Ők az U12-es csapattal együtt dolgoztak és versenyeztek. Ebből látszik, hogy több a kiegészítő ember a csapatban.
Októberben Kiskunhalassal döntetlent játszottak, a Tompát pedig sikerült legyőzniük. Novemberben a Kiskunhalastól egy küzdelmes mérkőzésen az utolsó másodpercben kapott góllal kaptak ki. A Kecskeméti NKSE I. csapatától 11-8 arányban kaptak ki, majd Mizse KC II-őt 17-12-re legyőzték. A decemberben lejátszott mérkőzések során a Kecskeméti Sportiskola I. csapatától 24-7-re kaptak ki, a Tiszakécske gárdáját pedig 26-6-ra győzték le.
Jól indult a csapat számára a 2019-es esztendő, miután februárban Kiskunhalason, a Farsang Kupán a hazaiakat legyőzték 7 góllal, majd a Kalocsától időntúli szabaddobásból kapott góllal kaptak ki egy színvonalas mérkőzésen és ezzel ezüstérmet szereztek. Márciusban a gyulai tornán a Szeged KKSE II. csapatától kikaptak 33-8-ra, majd a Gyula együttesét legyőzték 19-16-ra.
Az edző megemlítette, hogy a Szeged lényegesen erősebb játékerőt képvisel, ami mellett megilletődötten is léptek pályára, ezért az eredmény reális volt. Ezt követően áprilisban Békéscsabán két győzelemmel vigasztalták magukat: a Kecskeméti NKSE II-t 27-3-ra, a Kőröstarcsát pedig 28-17-re győzték le, majd Kalocsán a Kecskeméti Sportiskola II. csapatát 19-4, a Mizse KC II-t pedig 19-16 arányban múlták felül. A szezon végén májusban Lajosmizsén, az utolsó tornán Kecskeméti Sportiskola II. csapatát 22-5-re, a Tisza Volánt pedig 23-14-re győzték le. Az utolsó mérkőzésükön egy középmezőnybe tartozó csapatot sikerült jó játékkal magabiztosan legyőzni, ami után a lányok megérdemelték a dicséretet.
A csapat tagjai: Baski Laura, Brada Hanna, Csóka Larissza, Dicsa Dominika, Fazekas Laura, Hegedűs Tímea, Ilia Krisztina, Karf Dorka, Kecskeméti Réka, László Tímea Boglárka, Náray Flóra, Németh Indira, Piszmán Mercédesz, Pohankovics Loretta, Stenczel Alíz, Tóth Kincső, Vass Lea.
Filus Tibor