A Kiskőrösi NKSZSE női kézilabda csapatának 2006-2007-be született lányai alkották a Fenyvesi Éva által irányított U13-as korosztályú csapatot. Szerény létszámmal kezdték a felkészülést és a bajnokságot, többen most kezdtek el kézilabdázni, ilyen összetételben még nem szerepeltek versenyen a lányok.

-Hirdetés-

A csapat szereplését Fenyvesi Éva edző értékelte:
-Az őszi idényben kissé döcögősen szerepeltünk, a 10 mérkőzésből mindössze egyet sikerült győzelemmel zárnunk. Menet közben sérülések és egyéb okok miatt lemorzsolódtak néhányan, ezért az alsóbb korosztályból 4-5 leányt felversenyeztettünk és így folytattuk az edzéseket és a bajnokságot.

A tavaszi szezon már egészen más képet mutatott mind a játékban és a hozzáállásban is. Aktívabb edzésmunka hatására határozott fejlődés mutatkozott a gyerekeknél. A tavaszi fordulót átszervezte a versenybizottság és reálisabb csoportbeosztásokat alakítottak ki, ahol a közel azonos képességű ellenfelek között szerepeltünk és az egy szinten működő csapatokat sorsolták össze. A 10 mérkőzésünkből 7-szer sikerült győzelmet elérnünk! Nagyon sok egyesülettel mérkőztünk meg, mint a Tompa, Hajós, Békéscsaba, Algyő, Miklós KC, és a szezon végére igazi csapattá kovácsolódtunk össze. Az utolsó fordulóban már azt a Kiskunmajsát sikerült legyőznünk, akiktől ősszel kétszer is 7-8 góllal kikaptunk. Szerény, sportszerű és lelkes csapat vagyunk, amelynél mindenképpen meg kell említeni a szülők aktív, segítő munkáját, amivel hozzájárulnak gyerekeik és egyesületünk sikereihez.
A csapat tagjai: Vass Lea, Barkóczi Nóra, Kiss Kamilla, Nagy Viktória, Schiszler Nóra, Andrási Panna, Fazekas Laura, Tóth Kincső, Piszmán Mercédesz, Karf Dorka, Markó Vivien, Torgyik Renáta, Mészáros Abigél.

Filus Tibor

MEGOSZTÁS