Az idei nyáron is megszervezésre került Kiskőrösön a „Mozdulj Velünk!” elnevezésű sporttábor. A program szervezői a kiskőrösi KEVI Petőfi Sándor Általános Iskolájának pedagógusai: Néző Vivien, Néző Kitti és Dózsa Tamás voltak.

-Hirdetés-

A sporttáborban 30 gyermek vett részt, akik július 8-12-ig látogatták a napi programokat 8-16 óráig. A 9-13 éves fiatalok alkotta csoport számára minden reggel a gyülekezői az Evangélikus Imaház nagytermében volt és a napi ebéden a Szarvas Fogadóban fogyasztották el közösen.
A hét során több alkalommal is voltak az általános iskola sportcsarnokában, ahol esetenként akadálypályát teljesítettek, számháborúztak vagy sorversenyek alkalmával mérték össze erejüket a gyermekek. Az egyik napon kerékpárral mentek a Vadkerti-tóhoz, ahol strandolásra is volt lehetőségük, majd ellátogattak a Szelidi-tóhoz is, mely program során a hűvös idő miatt a fürdőzés elmaradt, viszont itt is összejött egy nagyszerű számháború csata, ahol a játszótéren tudtak mozogni sokat a csoport tagjai. A kiskőrösi Szabadidő Parkban is eltöltöttek egy napot és a hét záró programjaként a helyi strandon csobbantak a vízbe a gyerekek. A sporttábor végén minden gyermek a szervezőktől egyenpólót és csokoládét kapott.

Filus Tibor

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (42 db kép)
MEGOSZTÁS