A VIRA Magazin minisorozattal kívánja bemutatni olvasóinak a kiskőrösi és környékbeli fiatal vállalkozókat. Ifjú koruk ellenére ők nem költöztek el külföldre vagy a fővárosba (esetleg megjárták, de hazajöttek), hanem itt, városunkban vagy legalábbis a környéken próbálnak szerencsét, sokan közülük egészen szép eredménnyel. Ezért olyan fiatalokat keresünk meg térségünkben, akik családi vagy önálló vállalkozásba kezdtek és itt képzelik el jövőjüket a későbbiekben is.
Ifj. Szentpéteri Attila neve nemcsak Kiskőrösön ismert, hanem szerte az országban. Sorra nyerik édesapjával a Szentpéteri Borpince borainak köszönhetően a nemes versenyeket, nincs olyan, ahol ők elindulnak és nem éremmel térnek haza. Sőt, aranyérmekkel büszkélkedhetnek. Ez persze nemcsak a családnak hatalmas büszkeség, hanem Kiskőrösnek is. Attila lehetett volna ünnepelt labdarúgó is – tehetsége megvan hozzá – ő mégis a szőlész-borász szakmát választotta.
VIRA: Most vagy 31 éves és már nemzetközileg jegyzik a neveteket. Mindig is borász szerettél volna lenni?
Sz.A.: Az egész szőlészetet, borászatot a nagypapám kezdte teljesen hobbi szinten. Volt egy kis pincéje az Izsáki út mellett az Öregszőlőknél, még a ’80-as években vásárolta a Kadarka szőlőt, utána édesapám is besegített neki és házi bort készítettek. Annyira megtetszett apunak a borászat, a szőlő művelése, hogy még több szőlőt telepítettek. Időközben másoddiplomaként elvégezte a szőlész-borász szakmérnökit.
Mostanra már több, mint 65 hektár szőlőterületünk van. Én ebbe születtem bele, nem volt nehéz dolgom.
Bár az általános iskola után több helyre is felvettek, például gimnáziumba és sport tagozatra is, de ma már tudom, hogy jól döntöttem, hogy Budafokon a borászati iskolát végeztem el. A sport végigkísérte az életemet, mert a szakközépiskolás és egyetemi évek alatt is fociztam, sőt NBI és NBII-ben is játszottam. Majd ugyanott végeztem az egyetemet, ahol édesapám is: Budapesten, a Corvinuson szőlész-borász szakmérnök lettem. Ezt követően nyelvtanulás és tapasztalatszerzés szempontjából kiutaztam Németországba, ahol egy szüretet végigkísértem a Rajna-vidéken. Nagyon jó szakmai tapasztalatként szolgált, hogy láthattam a magas technológiai felszereltséget egy sok generációra visszamenő családi vállalkozásban.
VIRA: Mik a szakmai céljaid?
Sz.A.: 9 éve együtt dolgozunk édesapámmal. Szőlészkedünk, borászkodunk és célunk a prémium kategóriás borok készítése jó ár-érték aránnyal párosítva, meg persze helyreállítani a Kunsági borvidék hírnevét. Így nemcsak a mi nevünket építjük, hanem a Duna borrégiójáét is.
Sok fesztiválon veszünk részt, sokat kóstoltatunk, járunk nemzetközi borversenyekre, és egész szép eredményeket érünk el. Hála Istennek megnőtt az igény a borkóstolásra, országunk más területére is hívnak minket. Mi magunk megyünk el ezekre, mivel mi készítjük a borokat és így hitelesen csak az tud róla beszélni, akinek benne van a keze munkája. Mi családi szinten dolgozunk, célunk az is, hogy ne legyünk senkinek kiszolgáltatva, hanem saját magunknak termeljük meg a szőlőt, úgy dolgozzunk vele, ahogy nekünk tetszik – saját szőlőből készítjük a saját borainkat. Nem szeretnénk sem szőlőt, sem bort felvásárolni.
VIRA: Egyszer átveszed majd és te is továbbadod a családi pincészetet?
Sz.A.: Igen, ez a célom. Ahogy a nagypapám is megteremtette és mi továbbvittük, én is majd ezt szeretném továbbadni és tovább folytatni a családommal. Nagyon boldog időszak van most az életünkben, nemrég eljegyeztem a páromat, Brigit. Ő is már a borházban van, szépen beilleszkedett és segíti a munkánkat. Nemcsak a marketingbe dolgozik be, hanem palackozásban is segít vagy a fesztiválokra is elkísér, sőt kóstoltattunk is már együtt.
VIRA: Hogyan telik egy napod?
Sz.A.: Nem egyszerű szakma a miénk, nagyon összetett. Nem könnyű, de nagyon változatos is, így nem unja meg az ember. Van amikor egész nap a pincében dolgozunk, vagy épp palackozunk, máskor raktárosi feladatunk van. Kapcsolatot tartunk a nyomdákkal, a kereskedőkkel, a partnerekkel, közben az eladással is foglalkozni kell, de a szállítást is mi magunk oldjuk meg. Borkóstolót is tartunk. Tehát összességében a szőlő ültetéstől kezdve az eladással bezárólag mindent mi intézünk az édesapámmal. Minden évben szüreti tervünk van, megfogalmazzuk a céljainkat így a szüret előtt, és mindent megbeszélünk és felosztunk magunk között.
Tartjuk a hagyományokat is, van amikor a családdal kimegyünk szüretelni, vagy nagypapámmal és édesapámmal hárman metszünk.
A legfontosabb persze a szüret, mert a bor olyan, mint egy gyerek. Nem szabad magára hagyni, oda kell figyelni minden mozzanatára, foglalkozni kell vele, mert ha magára hagyjuk, tönkremehet vagy elmegy más irányba, így végig kell követni az életét.
VIRA: Melyek kifejezetten a te feladataid a családi vállalkozásban? Mi az, amit te magad adsz pluszként a borháznak?
Sz.A.: Próbálok fiatalos lendületet belevinni a munkánkba technológiai szinten és az arculat szempontjából is. Ez észrevehető a borok stílusában szerintem. Ugyanakkor a borászat, mint szakma, nálunk a generációk együttműködése. Mi együtt dolgozunk apukámmal, megosztjuk a feladatokat. Sokat tanulunk egymástól, remélem ezt ő is így gondolja. Édesapám tapasztalata és az én fiatalos lendületem adja a mi párosunk sikerét. Szerintem ebben rejlik a mi erőnk.
VIRA: Miben látod a Szentpéteri Borpince sikerét?
Sz.A.: Fontos, hogy egy borász ne szenvedjen „pincevakságban”, tehát ne csak a saját borát kóstolgassa, hanem szerezzen tapasztalatokat akár itthon, akár külföldön és mindenféle típusú bort kóstoljon meg.
Tágítani kell a látókört, így képezzük magunkat. És a hagyományok őrzése mellett fontosnak tartjuk, hogy fejlődjünk a divattal is.
Összesen 16-17 szőlő fajtával foglalkozunk a majdnem 70 hektáron, ennek a fele az hagyományos helyi fajta. Például Pozsonyi, Irsai Olivér, Cserszegi fűszeres, Kadarka – ami itt Kiskőrösön nagyon fontos. 4 hektár Kadarkával mi vagyunk a legfőbb termelők jelenleg itt helyben. A másik fele a termelésünkben pedig az innováció – próbálunk lépést tartani a divattal, így a világfajtákkal: például Sauvignon Blanc, Rizlingek, stb.
VIRA: Van bor, ami a ti specialitásotok?
Sz.A.: A Nero. Ma már többfélét készítünk belőle, 2011-ben kezdtünk a Nero Roséval, ami teljesen egyedi volt, édesapám hozta be a vidékünkre ezt a fajtát. A fogyasztók és a borászok is elismerik, és ma már mások is termelik.
VIRA: Egy fagykár, jégeső azért tud gondot okozni?
Sz.A.: Ezek azok a környezeti viszontagságok, amiket nehéz kivédeni. Működik a jégelhárító rendszer országos szinten, itt Kiskőrösön is van. Minket eddig elkerültek a jegek, és nagy fagyok idén épp nem voltak. Jég esetén persze azonnal mi is rohanunk ki és nézzük a szőlőt.
VIRA: Mik a terveid 5-10 év múlva? Bár téged hallgatva kétségem sincs a folytatásról…
Sz.A.: Nekem soha életemben nem volt kérdés, hogy Kiskőrösön maradjak-e. Szeretek itt lenni, szeretem az itteni környezetet, az itteni szőlőket. A talajokra mindig azt mondják, hogy csak homokos föld van nálunk, ezzel ellentétben meszes és löszös talaj is van, ami szőlőművelésre nagyon alkalmas. Nagyon szeretek itt élni, itt szeretnék családot alapítani. A célom, hogy a jövőben is legalább ezt a minőségi szintet megtartva még több ilyen szép bort tudjunk készíteni, a fogyasztóinknak meglepetést okozva újdonságokkal kedveskedni, ugyanakkor vinni a Kunsági borvidék hírnevét országos vagy akár nemzetközi szinten is.
DéKá
Fotógaléria:
