Az együttes játszott már a Szabadszállás és a Solt ellen. A szerdai ellenfél pedig a megyei első osztályba frissen felkerülő Kecskeméti LC együttese volt, amely együttes már az új edző, Nagy László irányításával érkezett Soltvadkertre.

-Hirdetés-

A hazai STE együttesében régi arcok is feltűntek, mint például Geleta Patrik, Varga Bence, Szamosi Péter és a sérülésből visszatérő Soproni András. Rajtuk kívül még a Kiskőrösből érkező Rimár Péter is játszott, akivel még tárgyalásban van a klub.

A találkozón a vendégek szereztek vezetést egy szabadrúgás után. Majd Szabó Szabolcs duplájával fordítottak a hazaiak, így a szünetre 2-1-es hazai vezetéssel vonultak a csapatok.
A második játékrész elején, egy szép támadás végén egyenlítettek a vendégek 2-2-re. Majd Lévai futott el a baloldalon és lövése a bal kapufáról éppen Soproni András elé pattant, aki közelről nem hibázott (3-2). Rá két percre egy jobb oldali beadásba ért bele szerencsétlenül Dobosi Zsolt – a hazaiak védője -, mely megmozdulás után a laszti a hazai kapuban kötött ki (3-3).

Az összecsapáson voltak periódusok amikor a hazaiak és amikor a vendégek vezettek veszélyesebb támadásokat. A játék képe alapján reális eredmény született.

A Soltvadkert további programja:
07.20. Szombat Soltvadkerti TE – Dunaföldvár
07.24. Szerda Solti FC – Soltvadkerti TE
07.27. Szombat Tiszasziget – Soltvadkerti TE
08.04. MAGYAR KUPA 1. Forduló Géderlak KSE – Soltvadkerti TE

B.D

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (47 db kép)
MEGOSZTÁS