Idén 15 évesek. Szentgotthárdról indulva váltak ismertté, főleg a tizenévesek és az egyetemisták körében. Ők a Zaporozsec együttes, akik a KiskőrösFeszt egyik jelentős bandáját jelentették. Az igazi, nagy áttörést a 2014-es év hozta el számukra, amikor a híres legendát megzenésítő „Mr. Gorsky” című daluk egészen a Petőfi Rádió top 30-as listájáig jutott, ahol több héten át, különböző helyezésekkel tartotta is magát az élvonalban. A 2016 novemberében megjelent „Sok szerencsét, Mr. Gorsky!” című album a zenekar korábbi rádióslágeréről kapta a nevét. Több ismert feldolgozás mellett elkészítették a fiúk a WellHello „Rakpart” című számának feldolgozását, és megzenésítették Weöres Sándor „Valse Triste” című versét, melyhez a csapat legújabb videója is készült. A koncert előtt gitáros-énekesükkel, Varga Bencével beszélgettünk.

Kisvárosból, Szentgotthárdból indultatok. Nehéz onnan feltörni?

-Hirdetés-

Petőfi is egy faluból, Kiskőrösről indult…

És büszkék vagyunk rá, mint ahogy rátok is! Viszont nagyon nehéz kimondani az együttes nevét, főleg a 40 éven aluliaknak. Pedig a Zaporozsec egy közismert autómárka volt a szocializmus idején… Az idősök még úgy emlegetik: a „Zápor Jóska”!

Mi már középiskolás korunk óta együtt vagyunk: akkor jött a név. Egy informatika órán a tanárunk mesélt eme autó rejtelmeiről és nagyon megtetszett. Mindenféle érdekes történet kering róla, melyek nem mindig igazak ugyan, de jól hangzanak. Pl. olajkályhával fűtötték az első szériát és talán harckocsi indító motor is volt benne…

Hallgatva a dalaitokat egészen különleges címek fordulnak elő. Ilyen az Emszercénégyzet (m x c2). Valamelyikőtök fizika szakos?

Én nagyon érdeklődöm a csillagászat és az űrkutatás után, bátyám is kutató, vegyész. A másik kedvencem a szerelmi költészet problémája. Kedvencem: József Attila Óda című verse ugyancsak sok misztikumot hordoz és úgy beszél a szerelemről.

Elnézve a ruhádat egész különleges. Rákészültél a fellépésre, de most már látom, miért.

Ó, igen, a jelvények! A Szovjetunió tagállamai jelennek meg rajtuk. Szinte brezsnyevi… Újra divatba jött a szovjet állam: ott a Csernobil sorozat, ami ugyancsak azt a világot hozza vissza. A dolog aktuális: nagyhatalom, de ott a válság és a folytonos (hideg)háború…

Sok a fellépésetek. Hogy koordináltok, hogy mindenki ráérjen?

Igen, ez egy jó kérdés! Mindenkinek van rendes polgári foglalkozás és természetesen folyamatos konfliktusban állunk a munkahelyeinkkel! Én és a basszusgitáros tanárok vagyunk: jómagam magyar angol, ő pedig testnevelő. Na igen: én már félállásban űzöm az ipart… A másik zenésztársunk mentőzik. Igyekszünk úgy szervezni, hogy ne koncertről riasszák!

Az egyik közismert számotok, a Mr. Gorsky ötlete honnan jött? Városi legenda feldolgozása?

Szeretjük a legendákat, ezt a történetet nem magunk találtuk ki. Nem valódi, de valahol igaz. Amikor az ember dalszövegekre vadászik, akkor bejönnek ezek a történetek. Így jutottunk el — ki hinné? — az űrkutatáshoz és Neil Armstrong amerikai holdutazó állítólagos világűrbeli poénjához.

Na, akkor mondjuk el végül: A Gorsky-legenda

Egy tréfás legenda fűződik az amerikai holdutazó nevéhez. Állítólag a holdfelszínen állva, egy olyan mondat is elhagyta a száját, miszerint „Sok szerencsét Mr. Gorsky!”, amelynek a NASA által közzétett rádióforgalmazásban semmi nyoma. A történet hátterében állítólag az állt, hogy gyerekként Armstrong kihallgatta a szomszédban zajló párbeszédet, amikor is a szomszéd és felesége hangosan veszekedtek. A feleség korholta a férjét: „Micsoda? Orális szex? Orális szexet akarsz? Hát nem. Majd ha a szomszéd gyerek a Holdon sétál!”. Erre volt válasz jó néhány év múltán állítólag Armstrong megnyilvánulása. Többször kérdezték erről Armstrongot később, ám ő sosem felelt, csak mosolygott. A 2005-ös életrajzi kötetében fejtette meg a rejtélyt: a történetet egy komikus adta elő 1995-ben egy előadása során, és azóta terjed a világban.

Bence a fotóssal, Ábellel és az újságíróval, Lajossal

Káposzta Lajos — Káposzta Sára 
Fotók: Szentgyörgyi Ábel

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (74 db kép)
MEGOSZTÁS