fbpx

Odafuthatnánk — egészen a New Level Empire együttesig

A KiskőrösFeszt egyik népszerű zenekara 2013-ban alakult meg. A tagok sok formációban játszottak már és ahogy bevallották, ez a leghosszabb tartós zenélésünk egyazon együttesben. Még a végén megkomolyodnak? A New Level Empire elektronikus zenére...

Ha egyszer a Maffia beindul!…- Irie Maffia a KiskőrösFeszten

Gyakran szinte ijesztő zenei alapok, akár egy krimiben. Sejtelemesen felzúgó háttér a fúvós szekcióból, egy számon belül számtalan ritmusvariáció az ütősöknél, a színpadi programon belül pedig sokrétű zene: rap, vokális, rock, reggae - ötvözve...

A zenekar neve: Colorstar

...azaz az első magyar színes tévé! És vajon mitől sztárok még? Egy magyar elektronikus zenekar. Ha úgy tetszik, éppen úgy történelem a kezdetek kezdete, mint maga a névadó első magyar színes televízió az 1980-as évekből....

„Az életemet senki se törli el!” — Intim Torna Illegál

2010-ben alakult a sokakat megdöbbentő, másoknak emblematikusan ható Kistehén Tánczenekarból. Azok sem voltak semmi arcok, az Intim Torna Illegál meg ugyancsak éri a pénzt. Nem hiába ők lettek 2013-ban a MOL Bringaprogram arca. 2014-ben jelent meg harmadik...

Immár harminc éve színpadon a Tankcsapda

A zenéjük már-már legendásnak minősül a magyar rock világában. Meglep valakit, hogy még mindig ekkora sláger pl. Az élet a legjobb méreg vagy a Mennyország Tourist? A mai napig minden bulin elhangzik és szinte nincs...

Zaporozsec-cel a világűrbe!

Idén 15 évesek. Szentgotthárdról indulva váltak ismertté, főleg a tizenévesek és az egyetemisták körében. Ők a Zaporozsec együttes, akik a KiskőrösFeszt egyik jelentős bandáját jelentették. Az igazi, nagy áttörést a 2014-es év hozta el...

Nekünk minden fellépés egy buli – mondja Ganxsta Zolee

A 2019-es KiskőrösFeszt-en az ország egyik legnagyobb fenegyereke, Ganxsta Zolee is koncertet adott zenekarával, a Kartel-lel. Persze aki színházjáró, az pontosan tudja, hogy arany a lelke: mintegy 10 évvel ezelőtt a kecskeméti Katona József...

„Mi egyszerű gyerekek vagyunk” – állítja a Cloud 9+

A Cloud 9+ is az idei KiskőrösFeszt-re meghívott szenzációs előadók közé tartozott. Az egyedülálló zenei stílusban játszó zenekar legismertebb számai közé tartozik a Scars, a Hide The Pain és a Supernova című dalok. A...

Szellem a hordóból — Paddy and the Rats

Erről a zenekarról sok jót tudtunk elképzelni, amikor megnéztük a videoklipjeiket. És valóban: lendületes koncertjük még a késői időpont ellenére is mindenkit magával ragadott a KiskőrösFeszt első éjszakáján. Zenéjük az ír kultúrát idézi. És...

A hegedűvel végigtáncolt koncert

Beszélgetés a virtuózzal Farkas Izsák hegedűművész, aki a „JETLAG” zenekar közreműködőjeként érkezett a KiskőrösFeszt-re, elektromos hegedűjével járja az országot és kápráztatja el közönségét nem mindennapi zenéjével. Na meg az, ahogy együtt táncol és ugrál a...

Legfrissebb hírek

További híreink

Időjárás

Kiskőrös
borús égbolt
18.9 ° C
19 °
18.9 °
68%
2.4kmh
100%
pén
22 °
szo
15 °
vas
13 °
hét
15 °
ked
17 °