Javában tart már az üdülési szezon és az időjárás is egyre kedvezőbb a strandoláshoz. A Vadkerti-tónál folyamatosan haladnak a fejlesztések, beruházások, így rövidesen egy megújult környezet várja majd az ide ellátogatókat.

-Hirdetés-

A fejlesztésekről és az üdülési szezonról a Vadkert Komszolg Kft. vezetője Schnürlein Andor elmondta, hogy a tavalyi évben elvégzett munkálatok után idén egy új úszósziget került a tó közepére, ami nagy népszerűségnek örvend. Megtörtént a spray park – vizes játszótér – beüzemelése, míg a további beruházások előkészületei folynak jelenleg a part mentén.
A nyár egyik kiemelt fejlesztéseként a strand központi részén található Fekete Villa műszaki átadás-átvétele is megtörtént. A jó minőségben elvégzett munka után az épület már a mai kor követelményeinek mindenben megfelelő környezetben áll az üdülők rendelkezésre. A Kisfaludy Turisztikai Program keretében sikerült az önkormányzatnak pályáznia egy 9 fős panzió fejlesztés és bővítésre. Az épület egy teljes külső és belső felújításon esett át, mely által már minden szobához tartozik saját vizes blokk és terasz. Panzió szinten egy prémium szintű kiszolgálást próbálnak majd nyújtani az ide ellátogató pihenni vágyóknak. A vízpart is átalakuláson megy keresztül, hiszen kivágásra kerültek az elöregedett fák és több helyen füvesítés történt. A vezető megemlítette, hogy a parkosítási munkálatok most leállnak, mert az idei szezonra tervezett dolgokat elvégezték. Kiemelt projektként működik majd az önkormányzat beruházása is, amely során az üdülési szezonban is zajlik a kerítésépítés, valamint annál a szakasznál a külső részek építése. A munkálatok során épül a sétány, az aszfaltút és az útcsatlakozások olyan új elemekkel, amelyek az idelátogatók közérzetét javítják. Jelenleg ezek még gátolják a végleges parkosítás munkálatainak elvégzését.
A Vadkerti-tó vízszintjéről azt nyilatkozta, hogy a tavaszi alacsony vízállást követően sikerült valamelyest feltölteni a tavat. Pozitívumként említette, hogy a nagy nyári hőségben nem csökken a tó vízszintje.

A napokban megkapott vízminőség vizsgálat eredményei azt mutatják, hogy a tó vize kiváló állapotban van. A tónál kialakított homokos sekély partvonal nagyszerű strandolási lehetőséget nyújt a kisgyermekes családoknak. A homokos rész már több éve elkészült, a tavalyi évben pedig volt egy partvonal igazítás, ami által kicsit növelték ezt a területet.

A vendéglétszámot tekintve megemlítette, hogy folyamatos növekedés tapasztalható a tavalyi év hasonló időszakához képest. Amikor igazi strandidő van, akkor általában a 3500 főt is eléri a látogatói létszám egy-egy hétvégi napon. Új elemként vezették be az idén a napozóágyat, amit bérelni lehet a parton. A szálláshelyek folyamatosan megújulnak és fejlődnek, mely során mindenki próbál egyre inkább a magasabb színvonal felé elmozdulni. Nagyon sok munkájuk van az üdülőövezet területeinek a kezelésével, a szemétszedéssel és a szemétszállítással. Kiemelte, hogy sajnálatos módon az üdülőtulajdonosok nem veszik figyelembe a szemétszállítást végző cég által biztosított szolgáltatásokat, mint lomtalanítás vagy zöld hulladék elszállítás. Egyes ingatlan tulajdonosok felelőtlenek és a megszokott módon a nem lakott épületek elé vagy közterekre lerakják a felesleges hulladékot és nem tudatosan élnek az általuk kifizetett szolgáltatás adta lehetőségekkel. A tóparton az üzemeltetési időszakban – nyitvatartási időben – mentőcsónakos figyelőszolgálat működik, amely által ellátásra kerülhetnek a kisebb sérülések és a feladatot ellátó személyek kiképzettek a mentési dolgokra, a mentő vagy az orvos értesítésére. Mindezek mellett Soltvadkerten üzemel a háziorvosi ellátás és kiskőrösi orvosi ügyeleti rendszer is jól működik, tehát minden adott a gyors intézkedéshez.

A rendezvények tekintetében július 26-27-28-án a Vadkerti-tónál Sörfesztiválra várják az érdeklődőket. Az eseményen különleges kézműves söröket kóstolhatnak a vendégek és több zenei együttes is fellép a színpadon. A gyermekeket ingyenes ugrálóvárral és egyéb foglalkozásokkal várják, vasárnap pedig mindenki a normál jegyárak mellett élvezheti a Vedkerti-tó által nyújtott szolgáltatásokat és a finomabbnál finomabb kézműves söröket.

Filus Tibor  

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (9 db kép)
MEGOSZTÁS