A KiskőrösFeszt egyik népszerű zenekara 2013-ban alakult meg. A tagok sok formációban játszottak már és ahogy bevallották, ez a leghosszabb tartós zenélésünk egyazon együttesben. Még a végén megkomolyodnak? A New Level Empire elektronikus zenére specializálódott, és ehhez kerestek embereket. Aztán ez a hat év elég is volt ahhoz, hogy összeszokjanak.

-Hirdetés-

Öt zenész áll a színpad előtt: fellépésüket követően adnak interjút nekünk — meglehetősen lazán. De ez minket nem zavar, sőt…

A 2018-as strandfesztivál himnusza, az Odafuthatnánk volt a legnépszerűbb számuk a koncerten. A zenekar szerint egyre nehezebb helyzetbe kerülnek, hiszen ez már a sokadik, felkérésre írt daluk volt: a Kézilabda EB, a Szegedi Ifjúsági Napok után jött ez.  És mivel a szervezők egyre profibbak, a dalszerzőknek is nagyon oda kellett tenniük magukat. Hát: odatették!

Hogy működik a „slágergyár”? Azaz: mitől függ, hogy egy rádió játszik-e tőletek dalokat, vagy nem? Ki dönti ezt el? Beleszólhatnak a hallgatók?

Borzasztó bonyolult kérdés. Ha tudnánk, csak úgy csinálnánk… Tegyük fel, az ember rádiós slágert akar csinálni, majd a számot elküldi a rádiónak, hogy hallgassák meg. Az nem biztos, hogy ők is úgy találják. Azt a töméntelen mennyiségű dalt, amit a rádiók naponta kapnak, nem mindig hallgatja meg mindenki. De ha már néhány számod leforgott, akkor van esélyed.

Mi áthangolunk dalokat úgy, hogy megfeleljen az adott rádió, média arculatának. Tehát mást kap a Rádió1 és mást kap a Petőfi.

Nem mondjátok! És mi itt a koncerten melyik verziót kaptuk?

Hát vajon melyiket? A koncertverziót (nagy kacaj)!

És nektek mi a kedvencetek?

Kinek mi — mondja Fanni. Nekem a „Hallod-látod-érzed” a kedvencem és még egy tetoválásom is van róla, mégpedig a fülem mögött. Egy fülhallgató, egy szem és egy szív.

Végignézve a klipjeiteket kiderül, hogy a nagyon sok szól a szerelemről, az emberi kapcsolatokról. Képileg pedig az látszik, hogy egyrészt történeteket akar elmesélni, másrészt pedig a kameramozgások és a képsíkok koncepciózusak.

Ezt olyan szépen elmondtad, hogy mindannyian meghatódtunk és el is megyünk. Erre a kérdésre nincs is mit mondanunk!

Na ne már!!!

Ok, visszajöttünk, ha ilyen szépen kérsz! Tehát: korábban voltak koncepcióink a videoklipekhez, de aztán rájöttünk, hogy inkább legyen egy katyvasz az elején, amiből közösen kihozunk valami jót!

Szerintetek melyik a leghatékonyabb média? Hol kell egy fiatal együttesnek leginkább megjelennie, ha el akar jutni a közönséghez?

Akkor a legműködőképesebb a zenekar, ha a tévé, a rádió és leginkább az internet játssza, tartalmazza az anyagaikat. A Youtube azonban teljesen átvette a médiák szerepét. Főleg a fiatal korosztálynál.

És akkor néhány szösszenet még:

Egy tagnak van nyolcórás állása (számítógép programozó), és ezúton is hálás a főnökének, aki elengedi. Még útközben az autóban is szerkeszt valamit. A tagok azon imádkoznak, hogy legalább a színpadon legyen végig mellettük és a szóló után ne menjen hátra kicsit még tolni a gépet…

A szólógitáros héthúrú gitáron játszik. Kapott egy alsó húrt, hogy le tudjon menni mélyebbre. De ennél mélyebbre már nem lehet.

Krajczár Peti, a billentyűs rendelkezik a legtöbb becenévvel: attól függött, hogy kikkel, melyik bandában játszott. Így ha elkiabálnak neki a koncerteken, rögtön tudja, hogy melyik korszakából való az az ismeretség. Hogy aztán büszke-e mindegyikre? Azt már csak ő tudja…

Káposzta Sára — Káposzta Lajos
Fotós: Szentgyörgyi Ábel 

MEGOSZTÁS