Sokáig zúgott a megérdemelt vastaps augusztus 2-án este a keceli Városi Könyvtár és Művelődési Ház nagytermében. A Musical Stúdió növendékei Illésné Márin Éva tanárnő felkészítésével, Dés László-Nemes István: Valahol Európában c. musicaljét mutatták be telt ház előtt a 2019. évi nyári Musical-Tábor zárórendezvényeként.

-Hirdetés-

Először is hadd gratuláljak a mai előadáshoz, fantasztikus volt! Óriási munka, nagyon nagy elismerésem Éva néninek és a gyerekeknek!

Fotóztam, de az előadás annyira lekötött, hogy jegyzetelni nem tudtam. Most a médiában megjelenő cikkhez szeretnék kérni néhány információt. Kérdésem: hányadik musical tábor volt az idei, és pontosan mettől meddig?

É.: Ez volt a negyedik musical táborunk, ahol elő szoktunk készülni a következő évre, de most már második alkalommal raktunk össze egy musicalt 1 hét alatt úgy, hogy az év során már nagyjából megtanultuk a szöveget és a dalokat is, pár koreográfiát, de összerakni a tábor hetében sikerült véglegesen.  A tábor ideje július 29-től hétfőtől indult és pénteken augusztus 2-val, a Valahol Európában című musicallel zárult.

Hány fővel tartottátok a tábort?

É.: Összesen 18 fő volt a tábor létszáma, velem együtt 19-en voltunk.

Hogyan teltek a napjaitok?

É.: Gyakran késő estig próbáltunk, gyakoroltunk. Volt, hogy este még 10 órakor bent voltunk. Egy ilyen eset miatt döntöttünk úgy, hogy bentlakásossá tettük a tábort úgy, hogy a Könyvtár és Művelődési Ház termeiben aludtunk, és szerencsére a nagyteremben gyakorolhattunk. A csoport tagjai közül 15 aludtunk bent, a többiek bejártak.

Kik voltak a segítőitek?

É.: Nagyon hálásak vagyunk a keceli Könyvtár és Művelődési Ház igazgatónőjének, Wiednerné Fenyvesi Bernadettnek és munkatársainak. Nagyon köszönjük Bajusz Tibornak a segítségét, köszönjük a színpad állítását Radva Zoltánnak és csapatának, köszönjük a türelmet a takarítónőknek és a könyvtár dolgozóinak. Köszönjük Burányi Roland Atyának, akitől ventilátorokat kaptunk, köszönet Verba Józsefnek a Sportcsarnokból kapott matracokért – ezeken aludtunk. Természetesen nem győzzük elégszer megköszönni a szülőknek a sok figyelmet és a támogatást akár gyümölccsel vagy kellékekkel. Köszönjük a hangosítóknak, Havasi Noelnak és Orcsik Lászlónak. Nélkülük nem sikerült volna az előadásunk ilyen jól. Nagyon köszönjük és egy kicsit megkésve, de nagyon hálásak vagyunk, amiért 2 évvel ezelőtt kaptunk egy hangtechnika szettet a Német Nemzetiségi Önkormányzattól.

További sikereket kívánunk! Az eddigiekért, a mostaniért, a következőkért annyit tudunk csak mondani:  KÖSZÖNJÜK ÉVA NÉNI!

Varga Eszter

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (35 db kép)
MEGOSZTÁS