Igazán mozgalmas tanévet zártak városunk zenészei, emellett idén is hatalmas sikereket ért el Kiskőrös Város Fúvószenekara, akik számára a nyár sem telik tétlenül. A mazsorettesek mellett ők is minden héten próbákat tartanak Gmoser István vezetésével, ugyanis augusztus végén Franciaországba utaznak egy hatalmas fúvószenei fesztiválra. 

-Hirdetés-

A tavalyi nyár is igazán eseménydús volt. Sárváron és Pápán is hatalmas sikert arattunk, majd augusztusban megrendeztük az első Nyáresti Fúvósmuzsikát városunk főterén. Szeptemberben meghívást kaptunk Nagyváradra, ahol szintén egy fúvószenei fesztiválon vehettünk részt.

A tartalmas időszak után számos városi rendezvényen vettünk részt, majd elkezdtük a munkálatokat a hagyományos újévi koncertünkre. Úgy gondolom, hogy nyugodtan mondhatom, hogy az idei újévi koncert volt a valaha vélt legszínesebb koncert, rengeteg vendéggel, énekessel, kisegítőkkel. A zenekar száma megugrotta a 80 főt, s a repertoár igazán változatos volt. Máté Péter jól ismert slágerein keresztül, opera dallamokon át a polkáig minden műfaj megtalálható volt a műsor repertoárjában. Természetesen nem hagytuk ki az ABBA slágereket sem, néhányat az újévi koncerten is felelevenítettünk nyári emlékeinkből.

A teltházas koncert után nem állhattunk meg pihenni, hiszen februárban a mazsorettesek által szervezett első tematikus mazsorett esten hozzájárultunk a jó hangulathoz, szintén ABBA zenékkel. Természetesen idén sem maradt el a zenész-mazsorettes bál, ami a Fortuna Étteremben került megrendezésre. A bál témája itt is a svéd-eurodiszkó együttes volt. Márciusban megalakult a ,,KEVI ZENEKAR“, melyben nagyrészt a fúvószenekar diákjai töltik be a szerepet, s erre tanáraink nagyon büszkék, hiszen nem minden iskola büszkélkedhet iskolai zenekarral.

A tavasz is eseményekben gazdag volt. Hagyományos városi rendezvényeken való fellépések után az kiskőrösi ABBA Show megszervezése felé vettük az irányt. Karnagyunk Gmoser István ötlete volt, a Pápai koncert mintájára. Szerintem mindenki nevében mondhatom, hogy fantasztikusan sikerült, és ehhez hozzájárult Pápa, Kiskunhalas, Kalocsa fúvószenekara is, és Solti Ádám, valamint Ress Hajnalka is.

A tanévet méltóképpen zártuk, s nyáron is adódtak fellépések. A három város címeravatásán is mi kezdtük el az eseményt, azt követően kétórás koncertet adtunk Soltvadkert város főutcáján. A nyarunk most próbákkal teli, gőzerővel dolgozunk az idei Nyáresti Fúvósmuzsikára, amely augusztus 24-én este kerül megrendezésre városunk főterén. A nyár utolsó hónapja szinte mindennapos esti próbákkal telik sokszor együtt a mazsorettcsoportokkal.

T.R

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (17 db kép)
MEGOSZTÁS