Az Izsáki Cséplő Zoltán már kiskorában is rajongott a sportért, majd egyre feljebb és feljebb ívelt a pályafutása a triatlon szakágban. Közel harminc éve szerves része életének a sport. Az Izsáki Kolon-Kupa futóverseny örökös szervezői tagja.
Idén már a 17. Ironman hosszú távú versenyét teljesítette. Vele beszélgettem kezdetekről, sikerekről és további terveiről is.
Hogyan kezdődött nálad a sport szeretete és mikor kezdtél el sportolni?
1988-ban néztem a televízióban az atlétika Európa bajnokságot, ezen belül is a 800 méteres síkfutást – valahol itt kezdődött a sport iránti érdeklődés és szeretet. Ez a 800 méteres futás nagyon megtetszett, így ezen felvételek láttán felbuzdultam, hogy én is futni szeretnék. Fogtam magam és elmentem futni egy kilométert – ekkor voltam 11 éves. Semmi kötöttség nem volt. Akkor mentem, amikor kedvem volt és jól esett. Majd 1991-ben, már 14 évesen kezdtem el a triatlont. Ugye, ehhez kellett egy bringa! Így abban az évben vásároltam egy orosz négysebességes országúti kerékpárt, amivel a futás mellett elkezdtem kerékpározni is. Nem kell nagy távokra gondolni, ilyen 20 kilométerekkel kezdtem. Majd mellette hétvégente már úsztam is főként strandokon. Aztán hallottam a triatlon sportról, ami úszásból, kerékpározásból és futásból áll.
Mikor volt ez első triatlon versenyed? Illetve mikor szerepeltél először Nagyatádon, az Ironman országos bajnokságon?
Még 1991-ben teljesítettem első sprint távomat, ami 750 méter úszásból, 20 kilométer bringából és 5 km futásból állt. Innentől kezdve beindult a triatlon pályafutásom.
Kezdjük ott, hogy 1994-ben lefutottam az első maratonom. Milyen érdekes, hogy éppen Nagyatádon… Hogyan is kerültem oda? Akkor az unokatesóm férje csinálta az Ironmant Nagyatádon, én meg elmentem, mint segítő. Úgy segítettem neki, hogy futottam vele én is a maratont, vittem neki a tempót. Ekkor nagyon megtetszett az egész és elhatároztam, hogy ezt én is meg szeretném csinálni. Első Nagyatádom az 2001-ben volt. Előtte 2000-ben már szerettem volna indulni, de ott egy sérülés még megakadályozott ebben. 2001-ben a fő célom a beérkezés volt és, hogy 12 órán belül meg tudjam csinálni. Ez sikerült 11 óra 57 perc alatt teljesítettem az első Ironman-em.
Akik esetleg nem tudják mi is ez a Nagyatádi Ironman, azoknak beszélnél pár szóban róla?
Igen. Idén már 30. alakalommal került megrendezésre a Nagyatádi hosszútávú triatlon országos bajnokság, melyen ugye nemcsak a profik, hanem az amatőrök is nagy számban képviseltetik magukat. Minden évben július végén, augusztus elején van a verseny. Nekem minden évben ez a fő versenyem. Ilyenkor több napra Nagyatád a triatlon fővárosává válik. Itt a versenyzőknek 3800 méter úszást, 180 kilométer kerékpározást és 42,195 kilométer futást, azaz egy maratont kell teljesíteniük. Idén én már a 17. Nagyatádomat csináltam meg.
Melyik évi versenyre tekintesz a legszívesebben vissza?
Amire a legbüszkébb vagyok az az, hogy volt egy öt éves időszakom, amikor minden évben ilyen 10 óra 30 perc körüli időkkel tudtam teljesíteni Nagyatádot. 10 óra 21 perc, 10 óra 28 perc, 10 óra 29 perc, 10 óra 34 perc, és 10 óra 39 perc. Ezek jöttek egymás után öt évben. Ezekben az években magamhoz képest is nagyon jól teljesítettem. De amire a legbüszkébb vagyok az a 10 óra 21 perces időm.
Hogyan készülsz fel egy ilyen embert próbáló versenyre?
Ott kezdeném, hogy minden évben – amit már említettem is – nekem a fő versenyem az Nagyatád. Általában úgy szokott lenni, hogy lemegy a Nagyatádi verseny, majd minden év októberében futok még egy maratont. A november szokott nálam lenni a pihenősebb hónap. Persze akkor sem állok le, csak kevesebbet edzek.
Majd decemberben kezdem el az igazi felkészülést, az alapozást. Télen általában a futásokra és az úszásra helyezem a hangsúlyt. Decemberben, januárban és februárban szoktam a legtöbbet futni, heti 80-90 km, de van, hogy 110 kilométer futás is összejön egy héten.
Majd márciustól próbálok már a minőségre menni. A futásokat visszább venni és ilyenkor már bejön a kerékpár is, ami megy egészen a főversenyig. Majd szeptemberben és októberben picit lazábbra szoktam venni.
Ha egy hétre bontanám le, akkor márciustól heti kétszer úszok, három vagy négy bringa és négy vagy öt futásom van egy héten. Persze mivel nagyon időigényes ez a sport, sokszor arra szoktam nagyobb hangsúlyt fektetni, amiben éppen le vagyok maradva.
Ha egy komolyabb felkészülési hetemet nézem számokban: össze szokott jönni olyan 70-80 km futás, 300-400 km között a bringa és körülbelül 8-10 km úszás.
Nemcsak az erőnlét fontos egy ilyen nagy versenyen, hanem más is: frissítés és egyéb dolgok. Mesélnél erről? Szoktak beszélni holtpontról?
Mindig ki kell tűzni egy célt. Az erőnlét nagyon fontos, de ugyanennyire fontos a megfelelő frissítés, az elégetett kalóriák pótlása. Egy ilyen viadalon tízezer körüli kalóriát égetünk el, amit pótolni kell. És persze mellette fejben is ott kell lenni. Az embernek meg kell ismernie a saját testét, szervezetét. A holtpontokon meg úgy lehet túllenni, hogy tudod, mikor kell lassítani, enni és persze inni. És ami nagyon fontos, hogy verseny előtt, a felkészülés alatt kell az embernek kikísérleteznie, hogy mit bír a gyomra és a teste. Ész nélkül nem lehet odamenni, abból nagy baj is lehet. Ahogy mondtam is, tűzzünk ki egy reális célt. Nekem is volt, hogy azért mentem, hogy minél jobb időt menjek. Mostanában már inkább a teljesítés a fontos a korom miatt is, és persze a családom miatt, akik nélkül ez az egész nem mehetne így. Amiben tudnak, támogatnak. Régebben a sport volt a legfontosabb az életemben, manapság a család és a munka.
Voltak eléggé érdekesnek mondható felkészülési napjaid is?
Igen. Volt több éven keresztül olyan, hogy átúsztam a Balatont, majd kijöttem a vízből és már ott vártak a bringával. Gyors öltözés és indultam haza bringával – jó 160 kilométer után hazaértem, aztán még elmentem futni. De volt, hogy elmentünk a Kékesre egyik nap, majd másik nap vissza. Persze ezek akkor voltak, mikor több időm volt készülni. Annak idején – úgy 2010 környékén – sokat edzettem a volt izsáki, most már kozármislenyi lakos Csomor Zoltánnal, aki országúti kerékpározásban többszörös magyar bajnok volt. Ő akkoriban nagyon sokat tudott segíteni a bringában.
Mit szeretsz ebben a sportban a legjobban?
Szeretem a kihívásokat, mindig találok új célokat. Most a mennyiségre próbálok rámenni, értem ezalatt azt, hogy szeretnék hússzoros Ironman lenni. Ugye idén a 17. volt. Még hármat kell teljesítenem, és ez is meglesz. Arról sem feledkezhetünk meg, hogy az egészséges életmódhoz is nagyban hozzájárul a sport – izmokat, csontokat erősít. Ha sportol az ember, sokkal jobb a közérzete és a hangulata is.
Tudom rólad, hogy a felkészülési időszakban több féltávú triatlon versenyen és sok futóversenyen is el szoktál indulni. Van-e olyan, amit szívesen kiemelnél?
Egy nagy vágyam volt, hogy eljussak a New York Maratonra. 2006-ban ez az álmom teljesült. Óriási élmény volt, tényleg leírhatatlan, amit ott érez az ember. De voltam Berlinben 2007-ben, majd a Prága Maratonon is. Megemlíteném még Ciprust, ahol egy félmaratonon indultam, és a környező országokban is sokat jártam már főként futóversenyeken. Szerbiában, Horvátországban és Ausztriában is indultam már több futóversenyen. Ha a Triatlont nézem: egyszer Ausztriában és egyszer Romániában, Nagyváradon voltam, egy triatlonversenyen.
Végül ejtsünk szót egy friss sikerről, ugyanis augusztus 17-én párosban győztetek a Korinthosz elnevezésű ultrafutó versenyen. Hogy is volt ez?
Tavaly voltunk először a szintén izsáki Hevér Zoltán barátommal. Erről a versenyről tudni kell, hogy Bajáról indul és Szekszárdon van a cél, a táv 81 km. A különlegessége, hogy éjfélkor van a rajt, Baján.
Tehát tavaly jártunk először ott – két héttel volt Nagyatád után – és a harmadik helyen végeztünk a párosok versenyében. Idén viszont egy héttel, pontosabban hat nappal voltunk Nagyatád után és elég nehéz volt regenerálódnom hat nap alatt, de próbáltam összeszedni magam, így idén is dobogós reményekkel utaztunk a versenyre.
Úgy próbáltuk beosztani, hogy Zoli futott 44 kilométert, én meg 37-et. Én kezdtem egy 10,5 kilométeres szakasszal és egészen jól ment, első helyen adtam át a váltóbotot. Majd Zolinak volt egy 30 kilométeres szakasza. Továbbra is megtartottuk az első helyünket, majd jöttem megint én 26,5 kilométerrel. Az első helyet én is tudtam tartani, viszont nagyon különleges is volt, mivel a Duna gátján megy ez a verseny éjszaka. Nagyon szép volt az egész, világított a telihold. Igazából sokszor lámpát sem kellett használni, annyira világos volt. Azután jött a Sió gát, ahol előző nap esett az eső és össze-vissza csúszkáltunk, de kiderült, hogy a többiek is alig tudtak haladni – így még mindig az élen álltunk. Ezek után már csak Zolinak volt egy 16 kilométeres befutója, amit nagyon jól teljesített, és a célvonalat elsőként szakítottuk át a párosok mezőnyében.
Köszönöm ezt a nagyszerű beszélgetést, további sok sikert kívánok!
B.D
