Napjainkban pár órán belül ott lehetünk a világ másik felén. Vannak azonban, akik őseink módján, négy lábon, azaz ló hátán tesznek meg utakat. Biztos, hogy olyan élmények birtokába jutnak, amilyenek manapság keveseknek adatnak meg. Ilyen természetközeli élmény részesei voltak nemrégiben Hatvani Zalán és dr. Hatvani Csilla, a keceli Hatvani lovastanya gazdái.
2015 óta minden év augusztusában egy hetes túrán vesztek részt. Jártatok már lóháton a Hortobágyon, a Velencei-tó környékén, a Balatonnál, körbejártátok a Kiskunságot. Most augusztusban Kaposvár volt a cél. Saját szervezés?
Igen, az egyhetes lovastúráinkat ugyanúgy mi szervezzük, ahogy a kisebb 1-3 napos lovastúrákat is. Ezeket ilyenkor nyilván nagyobb előkészületek előzik meg.
Mi volt az útirány? Merre jutottatok el Kaposvárra?
Az első nap Kecelről Paksra lovagoltunk át, ez már egy jólismert útvonal számunkra, most keltünk át harmadszor a lovakkal komppal a Dunán. A második nap Paksról Pincehelyre mentünk, itt a Dunántúli dombságban már rengeteg szintkülönbséget lovagoltunk meg, átkeltünk a Sió csatornán. A harmadik nap Pincehelyről Várongra érkeztünk, ez volt a túra legkeményebb napja, kánikulával, extrém patakokon átkelésekkel.
A negyedik nap délután értük el Kaposvárt, ahol az utolsó kilométereket már nosztalgiázással töltöttük, ugyanis az úticélunk az alma materünk, a Kaposvári Egyetem volt. Az ötödik nap a lovainknak és nekünk is a pihenésről szólt, szálláshelyünkön a Pannon Lovasakadémián és a Deseda tó partján töltöttük a napot.
A hatodik nap újra nyeregbe ültünk és egy közel 3 órás, majdnem 20 kilométeres lovaglással körbejártuk a gyönyörű Deseda tavat. A hetedik, záró napunk pedig a hazautazásról szólt. A lovakkal együtt lószállítóval érkeztünk haza, Kecelre.
Mi alapján választotok, hogy hova menjetek?
Két fontos momentum van: az egyik, hogy 4 nap lovaglással és maximum 200 km-en belül elérhető legyen a kitűzött cél (tehát a napi 50-60 km-nél lehetőség szerint ne kelljen többet megtenni). A másik, hogy a végállomásunkon mindenképp legyen tó, ahol a pihenőnapunkon mi is szusszanhatunk egyet, illetve aznap amikor a környékben lovagolunk majd lehetőség szerint megnézhessük, akár körbelovagolhassuk.
Hortobágy volt az első hosszú túránk, akkor tó helyett a Kilenclyukú híd kárpótolt minket.
Van-e valamilyen elhatározás? Teljesítménytúra vagy inkább élményszerzés megismerés a cél?
Az egyhetes minden évben a lovastúráink csúcspontja, egy óriási kaland, kihívás, kicsit talán próbatétel is. Felejthetetlenek a hajnali indulások, a napfelkeltében lovaglások, a fantasztikus és változatos terep, a leküzdött akadályok….
Feltehetően előre eltervezitek az útirányt. Előre felderített vagy ismeretlen terepen lovagoltok?
Konkrétan az útirányt tervezzük csak meg, tehát teljesen ismeretlen terepen lovagolunk. Zalán a google maps-en előre megtervezi, hogy melyek legyenek a köztes pontok Kecel és a célállomás között. Ezeken a helyeken előre szállást foglalunk (fontos, hogy a lovakat is ott tudjuk elhelyezni, ahol mi vagyunk elszállásolva). A napi útvonaltervezés pedig úgy történik, hogy egy műholdas navigációs térkép segítségével követjük a mezőgazdasági-, erdészeti- és dűlőutakat.
Persze érhetnek és értek is minket meglepetések, mert előfordul, hogy egy-egy utat már nem találunk meg (benőtte az erdő, felszántották, bekerítették, vízmosás miatt járhatatlan), ilyenkor akár 4-5 km-es kerülővel is számolhatunk mire újra célirányba kerülünk.
Mindent visztek magatokkal vagy van kísérőtök? Kik voltak a segítőitek?
A lovon csak az aznapra szükséges ételt és innivalókat visszük magunkkal, illetve bögöly és szúnyogriasztót, multifunkciós bicskát, összecsukható itatóvödröt a lovak számára és szükség esetén esőkabátot. Kísérő autó egy fős segítséggel támogat bennünket ilyenkor. Reggelente összeszedi a csomagjainkat és a lovak takarmányával együtt a következő helyszínre szállítja őket. Ahol szükséges, villanypásztoros karámot épít a lovaknak éjszakára. Bevásárol nekünk a vacsorához és a másnapi úticsomaghoz. Napközben vele nem találkozunk.
A napi erőnlét elég egy ilyen túrához vagy külön edzetek, készültök rá? Meglehetősen nagy akaraterőre, kitartásra, állóképességre van szükség. Bírta mindenki?
A napi 6-9 óra nyeregben azért embert próbáló tud lenni főleg, ha nagyon meleg van. Van már mögöttünk pár ezer kilométer, így rutinosnak mondhatjuk magunkat, illetve itthon a lovardában is rendszeresen lovagoljuk, képezzük a lovainkat így elég jó kondícióban vagyunk. A lovak is edzésben vannak. Egy ilyen kaliberű túrára olyan lóval ami nincs folyamatos „munkában”, el sem szabad indulni, mert annak komoly egészségügyi következményei lehetnek.
Konkrétan az egy hetes túrákra csak annyira készülünk, hogy márciustól indítjuk a túra szezonunkat, ilyenkor kezdünk egy 1 napos programmal, majd tavasszal és kora nyáron még 3 alkalommal szervezünk 2-3 napos lovastúrákat.
Van-e mélypont?
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nincs. Általában ez a harmadik napon szokott utolérni minket. Nem volt ez másképp idén sem. Hiába a hajnali indulás, az, hogy napközben árnyékban volt 35-38 fok, az kőkeményen kivette az energiát belőlünk és a lovakból is. Ilyenkor észnél kell lenni, többször és hosszabban pihenni, sokszor itatni.
Hányan, kik vettek részt a túrán?
Az idei egyhetes lovastúrán igazán családias hangulat volt, mert csak ketten vettünk rajta részt a férjemmel. Az előző években 5-6 fővel lovagoltunk a 7 napos túrákon.
Gondolom, saját lovaitokon teszitek meg a távot. Ehhez kiválasztott lovak kellenek?
Igen, természetesen a saját lovainkkal. Több olyan lovunk is van, akikkel rendszeresen túrázunk, természetesen őket is rendszeresen lovagoljuk a lovasiskolánkban, így kiváló kondícióban vannak. Mivel a Dunántúlon teljesen más terepviszonyok vannak, mint itthon az Alföldön, így indulás előtt meg szoktuk patkoltatni őket.
Mekkora távolságot tettetek meg?
Összesen 32 óra 26 percet lovagoltunk és 219,85 km-t tettünk meg lovainkkal. Ebből 4 nap alatt (200,33km) értük el az úti célunkat, Kaposvárt.
Volt-e valami különleges, emlékezetes vagy megdöbbentő esemény az úton?
Számos emlékezetes élményt szereztünk idén is: a gólyamentést, a hajnali találkozást a vaddisznó kondával, a repcében megbújt hatalmas szarvasbika látványát, a csodálatos napfelkeltéket nem felejtjük el. A legmegdöbbentőbb azonban az volt, hogy számos település határában, patakpartokon, erdőszéleken találkoztunk mérhetetlen mennyiségű szeméttel: háztartási- és elektronikai hulladékkal, építési törmelékkel.
Mi volt a legnehezebb, a legnagyobb erőpróba?
Számomra a patakokon való extrém átkelések a legnagyobb kihívások, hol a több méteres magasságban átívelő, romos fahidak, hol ezek teljes hiánya okozott nagyobb fejtörést. Zalán azért bátrabb, vakmerőbb és bevállalósabb. Volt olyan patak, ahol én még mindig ott állnék, ha nincs ott velem. Illetve a meleg, az rengeteget ki tud venni a lóból és lovasból egyaránt.
Tervezitek-e már a jövő évi túrát?
Már hazafelé az autóban arról beszélgettünk, hogy jövőre merre induljunk. Az elkövetkező pár évre vannak ötleteink: Mecsek, Dunakanyar, Tisza-tó…..
Nagy vágyunk, hogy a fiainkkal együtt túrázzunk, még pár év és ők is csatlakozhatnak hozzánk.
Varga Eszter
Fotók: Hatvani Csilla képarchívuma
Fotógaléria:
